Még 3 mérkőzés van hátra minden csapatnak a 2016-os jégkorong-világbajnokság csoportmeccseiből. Szinte csak a tegnapi nap volt olyan, ahol nem született valamiféle meglepetés. Csehország számára a csoportelsőség lehet az egyetlen cél, az amerikaiaknak is kötelező nyerni ellenünk, különben még a csoport 4. helye is veszélyben lehet. Dániának egy óriási vereség után kellene felállni és nyerni a tegnap pihenőnapon lévő lettek ellen.
USA - Magyarország
Az amerikai válogatott tegnap simán nyert 4-0-ra Franciaország ellen. Ez nem sok jót jelent számunkra. Jelenleg a 3. helyen állnak a csoportban 6 ponttal, utánuk Szlovákia jön szintén 6 ponttal. Azonban Szlovákia a következő meccset Kanada ellen fogja játszani, így tőlük nem kell tartani az amerikaiaknak. Mike Condon jól védett tegnap, nem lepődnék meg, ha ma is ő kapna bizalmat. Dylan Larkin ott folytatja a vébén, ahol az NHL-ben abbahagyta. Sok munkát végez a jégen, és jól is játszik, ahogy Foligno is nagyon kell ebbe az amerikai csapatba. Nekem Hinostroza és Hendricks játéka is kifejezetten tetszik eddig, azonban ezzel a kerettel biztos, hogy nem fog döntőbe jutni az amerikai nemzeti válogatott. Jó kis csapat lehet ez ha beérik, számukra a minél jobb szereplés a cél idén.
Nick Foligno. Fotó: photosthatrock/Shutterstock.com
A magyar válogatott az utolsó meccsén Finnországtól kapott ki 3-0-ra. Azonban rendkívül fegyelmezett és jó játékot produkáltunk, Vay Ádám pedig az egekig emelkedett. Nagy kérdés lesz, hogy USA ellen is Vay fog-e védeni, vagy a Rajna-Hetényi párosból kerül-e be valaki kezdőnek, és Vay kapja a németek vagy fehéroroszok elleni meccset. Az emberelőnyök kihasználásában USA is jó, így sokat nem szabálytalankodhatunk most sem. Reméljük Dudas sem szed össze sok kiállítást, a Sofron ütközésekkel is óvatosan kell bánni. Sarauer bulielhozatala is sokat érhet, és Galló játéka is kifejezetten tetszik eddig. Persze ma sem a győzelmet kell szem előtt tartanunk, hanem azt, hogy minél kevesebb gólon tartsuk az amerikaiakat.
Dánia - Lettország
Dánia tegnap egy 10-1-es vereségbe futott bele Oroszország ellen, ami már majdnem vizilabdás eredmény. Innen kellene ma felállniuk, és valahogy legyőzni a sikkere éhes lett válogatottat. A tegnapi nap után nem hiszem, hogy Nielsen kezd kapuban, Sebastian Dahm lehet a kezdő hálóőr. Két legnagyobbjuk Lars Eller és Nikolaj Ehlers, előbbi a Montreal Canadiens, utóbbi a Winnipeg Jets játékosa. Mindkettejük jó játékot mutat eddig a világbajnokságon, de ugye két fecske nem csinál nyarat. A kisebb csapatok ellen viszont jók lehetnek a dánok. Az előttük álló Norvégia a svédekkel fog találkozni, a 4. helyen álló svájc az oroszokkal, így a dánoknak nagyon jól jönne ma a 3 pont.
Miks Indrasis. Fotó: Agris Krusts/Shutterstock.com
Lettország jelenleg a csoport kieső helyén áll, amin mindenképpen igazítani szeretnének. Mivel Kazahsztán ma valószínáleg nem szerez pontot, így nekik egy döntetlen minimum kell, hogy megelőzzék őket. Nem is teljesítenek rosszul a lettek egyébként (annak ellenére, hogy két pontjuk van), nekem kifejezetten tetszik a játékuk. Kapuban és Masalskis kezdését várom. Masalskis a Lada játékosa, és bár nem jutottak rájátszásba, azért nincs rossz szezon a hálóőr mögött. Bizony sokszor a nagyok orra alá is borsot tudott törni a Lada, és ebben a kapusnak is nagy szerepe volt. Redlish, Daugavins és Indrasis kulcsemberek lehetnek a mai meccsen, ahogy Gigernsons is, aki a Sabres támadója, és mögötte sincs rossz szezon. Egy ekkora dán zakó után a lett győzelem is esélyes, de a gólokra mindenképp érdemes fogadni.
Csehország - Kazahsztán
Csehország jelenleg két ponttal áll Oroszország előtt az A-csoport élén, és nagy csapattal már nem találkozik. A csoportelsőség az elsődleges céljuk, a B-csoport 4. helyezettjét valószínűleg simán verni tudják majd. Gondolom úgy vannak vele, hogy ha az oroszok döntőbe jutottak a cseh vébén, akkor ők döntőbe jutnak itt. Persze ez nem lesz egyszerű feladat, de jelenleg nagyon meggyőzőek Plekanecék. Kapuban Furch kezdését várom, mivel jó lenne a 3 pont, és Kazahsztán azért okozhat meglepetést. Kovar és Filippi bajnok lett a Metallurggal idén, Plekanec sem volt rossz a Montreal csapatában, de mégsem jött össze nekik a rájátszás. De itt van Cervenka, Kempny, Pastrnak, magyarán mondva bitang erős ez a keret. Kazahsztánnak is nagyon kellenének a pontok, mert ha ma a lettek jól szerepelnek, akkor kieső helyen lesznek, de 1-2 emberen kívül nem igazán megy nekik. Az oroszok ellen lőtt 4 gól meglepetés volt, de az az orosz válogatott még nem ébredt fel akkor igazán. Dawes próbálja vinni a kazah válogatottat, de pár játékoson kívül nincsenek a nagyok szintjén. Svédország is 7 gólt rámolt be nekik, és a csehektől is várható minimum egy négyes. Az sem sokat javíthat a kazah hangulaton, hogy Csehország eddig 4 meccsen mindössze 5 gólt kapott.
-
Jégkorong tippek
USA - Magyarország: Magyarország nem szerez gólt a 3. harmadban -
Dánia - Lettország: Lettország góljainak száma 2 felett
-
Csehország - Kazahsztán: Csehország -1.5 hendikeppel
-
Csehország - Kazahsztán: Tomas Plekanec pontot szerez
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Nick Foligno. Fotó: photosthatrock/Shutterstock.com