Xavi visszatérése egy pikáns rangadóval kezdődik, miközben a háttérben már készítik elő Inieste és Thiago érkezését is, Daniel Alvés után? Mindeközben a madridi címvédő újabb botlással kerülhet távol a hőn áhított első helytől?
2.10
Barcelona - Espanyol
Minden a helyére kerül Barcelonában? Azért azt erősen kétlem, hogy Xavi érkezésével hirtelen nyerőcsapat lesz a katalán óriás, mindenesetre az egykori legenda elkezdte lerakni az alapokat. Lehetséges, hogy ennek páran nem örültek, de a szigorra szükség van, hiszen a klub játékosai azt csináltak, amit csak akartak. Xavinak hiába vannak még egykori csapattársai a keretben, kellett egy "friss" bizalmi ember, aki egyben hiányposztra érkezik, érkezett Daniel Alvés.
A brazil már nincs abban a formában, mint 6-7 évvel ezelőtt, de még mindig ott van a legjobbak között posztján a spanyol ligában. Arra az öt hónapra, amíg a szerződése szól, nagy erősítést jelenthet. További érkezőkről is pusmognak (Iniesta, Thiago, Kessié, Adeyemi stb.), de egyelőre Xavinak a jelenlegi kerettel kell dolgoznia. Ami biztosnak tűnik, hogy az edzések intenzitása erősebb, hangulat sokkal jobb, mint Koeman-éra alatt.
Az már egy másik kérdés, hogy ez mire lesz elég a városi rangadón. Magam részéről az Espanyolt nem írnám le, szűken kaptak ki eddigi idegenbeli meccseiken is. Keveset birtokolják a labdát, keveset lőnek kapura, de a góljaik száma magas, így a hatékonyságuk is jó. Az ilyen csapatok nagyon veszélyesek a Barcelonára, hiszen simán berámolhatnak a formán kívül lévő Ter Stegennek 2-3 gólt. Miért kerüljük mégis a meccset? Mert nem lehet tudni, milyen lesz a Xavi-hatás? Lehetséges, hogy mindenki 110%-on fog pörögni, így kiütik az Espanyolt, de az is lehet, hogy továbbra is enervált lesz a csapat, így kikapnak 1-0-ra.
Atlético Madrid - Osasuna
Kis kitérő a hétvégi Atlético Madrid meccsre. Jagoba Arrasate (Osasuna) és Diego Simeone (Atlético Madrid) jól ismerik egymást, eddig hat mérkőzésen mérhették össze erejüket, egyaránt Simeone nyerte ezeket a csatákat. Egy olyan időszakban tudott rendszerint minimum két gólt begyötörni az Osasunának, amikor az Atlético Madrid jobbára 2,5 gól alatti találkozókat játszott. Hiába vagyunk a válogatott szünet után, hiába készül Simeone csapata sorsdöntő BL-meccsre, önmagában a 2.10-es szorzóban van érték, amit a 2,5 overre kínálnak, hiszen idén az Atlético eltolódott az overes csapatok irányába, köszönhetően a megerősített támadószekciónak.
-
Atlético Madrid - Osasuna tipp
2,5 gól felettBet365
2.10
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sergio Busquets (Fotó: Vitalii Vitleo / Shutterstock.com)
Hozzászólások 1
mityuka
Semmi kétség az Atlético nyerni fog.