Hétfőn este a Konferencia Ligából egészen drámai módon kieső Kecskemét a bajnokságban remekül rajtoló Kisvárdát látja vendégül a Széktói stadionban. A forduló zárómérkőzésének legnagyobb kérdése, vajon Szabó István tanítványai fel tudták-e dolgozni mentálisan a Riga elleni nemzetközi búcsút, illetve az extrán hosszú játékidőt követően mennyire tudtak regenerálódni a kecskeméti lábak?
1.67
A lehető legfájóbb módon esett ki a Konferencia Ligából a Kecskemét
Csütörtökön este drámai körülmények között búcsúzott a Kecskemét gárdája a kupaporondtól. A Riga FC elleni párharc során ugyan előnnyel utaztak Lettországba Vágó Leventéék, sőt a visszavágón a csapatkapitány jóvoltából még növelni is tudta előnyét a lila-fehér együttes, ám a második félidőre teljesen elfogyott erejével a gárda. Érzékelhető volt, hogy a Riga minden téren a Kecskemét fölé nőtt. Sajnálatos módon a magyar kiscsapat küzdeni akarása ezúttal nem párosult eredménnyel. Előbb a 95. percben hosszabbításra mentették a lettek a meccset, majd a 121. percben a továbbjutást jelentő gólt is beragasztották Varga Bence kapujába. Óriási kérdés, vajon mentálisan mennyire tudott átlépni a gárda ezen a fájó vereségen?
Nem sok ideje maradt Szabó Istvánnak, hogy a fejekben rendet tegyen, hiszen hétfőn este már a vendégségbe érkező Kisvárda ellen kellene eredményesen venni a bajnoki rajtot. A Kecskemét az első fordulóban pihenni tudott, így számukra most kezdődik meg az OTP Bank Liga 2023/2024-es kiírása.
Győzelemmel rajtolt a ZTE otthonában a Kisvárda
Tökéletes bajnoki szezonnyitón van túl a Kisvárda Master Good együttese, hiszen a Milos Kruscic vezette szabolcsi gárda magabiztosan, 0:2-es arányban tudott nyerni a Zalaegerszeg otthonában. Mindamellett, hogy nagy fegyvertény a tavalyi Magyar Kupa-győztes idegenbeli legyőzése, jó ómen lehet a piros-fehérek számára, hogy 2022 novembere óta első bajnoki sikerüket zsebelték be otthonuktól távol.
Bár benne van a pakliban, hogy a hazai pályán játszó Zete az Eszék elleni Konferencia Liga visszavágóra készült fejben, mindez semmit sem von le a Lucas vezette Kisvárda érdemeiből. A vendégek gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, amikor Mesanovic korai duplájával pontot tettek az érdemi kérdésekre. Most akár a Kecskemét otthonába is vérmesebb reményekkel utazhatnak, hiszen a tavalyi ezüstérmes csütörtökön több, mint 120 perces mérkőzésen van túl, amelyen demoralizáló vereséget szenvedtek. Az esetleges letargiát pedig a maga javára fordíthatja a szabolcs megyei együttes.
Tavaly nem tudta legyőzni a Kisvárda a Kecskemétet
A közelmúltbeli mérleg jelenleg a Kecskemét mellett szól, hiszen a múlt szezonban Szabó István alakulata két alkalommal is 1:0-ás vereséget tudott mérni a Kisvárdára, míg a tavaly őszi első meccsükön gólgazdag 3:3-as döntetlen született a Hírös Városban. Bár a három pont megszerzése egyik esetben sem sikerült a várdaiaknak, összességében elmondható, hogy mindhárom egymás elleni mérkőzésükön végig partiban voltak az alföldi lilákkal, és gyakorlatilag nüanszok döntöttek ezeken az összecsapásokon.
Hozzá kell vennünk azt a tényt is, hogy idén véleményünk szerint kompaktabb csapat lehet ez a Kisvárda. Meglepő módon a mostani nyári átigazolási időszakban sokkal több magyar labdakergető érkezett a Várkerti stadionba, mint légiós. A külföldi szerződtetések egyelőre kimerülnek Branimir Cipetic megszerzésével, miközben Czékus Ádám, Kovács Marcell, Lippai Tibor játékjoga átkerült a Kisvárdához, kölcsönbe pedig Balogh Norbert és Körmendi Kevin érkezett. Ennek okán már a Zalaegerszeg elleni mérkőzés során tapasztalhattuk, hogy a korábban megszokottnál jóval több honi nemzetiségű játékost láthatunk a piros-fehérek keretében.
Jelen helyzetben nem olyan esélytelen a Kisvárda, mint amit a szorzók sugallnak
Az elmúlt napok történései alapján kissé meglepődtünk, amikor a mérkőzés fogadási kínálatára rápillantottunk. Véleményünk szerint az oddsmesterek a realitásnál némiképp drasztikusabban állítják be underdogként a Kisvárdát a Kecskeméttel szemben. A vendégek szorzója jelenleg 3.00-as határ felett található (3.15), miközben az irodák 45% esélyt adnak arra, hogy Vágó Leventéék a Széktói stadionban tartják mindhárom pontot.
Mi ezzel nem tudunk egyetérteni. Való igaz, hogy a tavalyi szezon alapján, illetve a hazai pálya előnyét élvezve a Kecskemétet mondhatjuk a párharc favorit csapatának, ám a favorizálás mértéke messze nem mindegy. Érzésünk szerint az Unibetnél található kimeneteles szorzóknak jóval inkább kellene egy erősen döntetlenszagú mérkőzést sugallniuk, semmint kecskeméti sikert. Több tényező alapján is kétségbe vonható, hogy a hazaiak otthon tartják az egységeket. Egyrészről a rigai extra hosszú meccs láthatóan sokat kivett a keretből. Nincs még csúcsformában a Kecskemét, illetve a csapatban esett nyári változások hatása is érződött a játékukon. Másodrészről pedig a Kisvárda jó rajtot fogott ki, s bár ha nem is számolunk velük egyelőre az élmezőnyben, minden ellenfél számára kellemetlen ellenfél lehet a szabolcsi gárda.
Legalább egy pontra jó lehet a Kisvárda
A fentebb leírtak tükrében úgy gondoljuk, hogy a fogadási értéket érdemes lehet inkább a Kisvárda oldalán keresnünk. Tavaly is látható volt, hogy nem sok különbség érzékelhető a két rivális között, s most is könnyen előfordulhat, hogy egyetlen gól dönthet a három pont sorsáról. Kimenetel terén bennünk nagyon a döntetlen érzése uralkodik, amit a dupla esélyes fogadási piacon a magasabb szorzóval rendelkező Kisvárda mellett biztosítunk egész korrekt oddson.
-
Kecskeméti TE - Kisvarda tipp
Kisvárda +0.5 (ázsiai hendikep)Unibet
1.67
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
szumi0411
Szerintem mindkét csapat szerez gólt.