Köd. Eső. Hűvös szél. Így jellemezhetném nektek Kristiansund települését, ahova senki sem szeret járni. Nem is elsősorban a rossz időjárás miatt, hanem azért, mert kevesen távoznak három ponttal a KBK stadionjából. Vasárnap a Bodø/Glimt próbálkozhat, akik valószínűleg akkor is bajnokok lesznek, ha esetleg nem szereznek ezen a hétvégén egyetlen pontot sem. A mérkőzésről hosszabban beszélünk a lenti podcastben!
1.72
Mindig nehéz Kristiansundben
2017-ben jutott vissza a csapat a legfelsőbb osztályba Christian Michelsen vezetésével. A norvég edző irányításával azóta is tulajdonképpen szárnyal a klub, mivel kis költségvetésből sokkal inkább állnak közelebb az európai kupainduláshoz, mintsem a kieséshez. Ennek a kiegyensúlyozott teljesítménynek az egyik alapja, hogy otthon rettentő nehéz őket megverni. A 2017-es szezon óta a meccsek 82%-án hoztak legalább egy pontot Kristiansundben és ez az opció a fogadási palettán jelenleg is szép hasznot is hozna (1.72). A másik sarkalatos pont, hogy kiválóan igazolnak évről-évre. Ők hozták be a norvég fociba a már Bergenben játszó Daouda Bambát, vagy a Vålerengában futballozó Benjamin Stokkét is, míg jelenleg is a csapat tagja az Eliteserien góllövő listájának vezetője, Amahl Pellegrino. Helyi kötődésű játékosok, illetve kitörni vágyó afrikai légiósok alkotják a csapat gerincét és ezért is számítanak az Eliteserien egyik legkellemetlenebb ellenfelének.
Bajnokok lesznek? Simán!
A Bodø/Glimt ezt a bajnokság már nehezen veszítheti el, miután 24 pont szerezhető még és 16 egységgel áll a második helyezett előtt. Az utóbbi két fordulóban az vehető észre ennek köszönhetően, hogy elkezdték már a következő szezon magját kialakítani. JP Hauge távozott a Milanhoz, a dán Zinckernagel valószínűleg nem marad, mivel az év végén lejár a szerződése és mellettük is van még néhány sérült a keretben (Fet, Konradsen, Moe). Itt a lehetőség, hogy az eddig periférián álló játékosok (Solbakken, Boniface) vagy új igazolások (Hugo Vetlesen, kis Hauge) bizonyítsák rátermettségüket. Ami az elmúlt fordulókban viszont szembeötlő volt, hogy hiába jöttek a győzelmek (illetve a Molde ellen az első vereség), a játékkép jóval kevésbé volt meggyőző, mint az első 20 fordulóban. Kik ellen is arattak az elmúlt fordulókban győzelmet? Három hete a kiváló edző vezette, bár gyengébb erőkből Sandefjordot egy góllal (2-1), majd a múlt héten a kieső helyen álló Mjøndalent (2-0) két találattal verték. Egyik meccs sem volt a meggyőző kategória hazai pályán és éppen ezért én itt inkább a hazai pontszerzés felé indulnék el.
Hozzászólások 7
curpy82
Mindkét csapat szerez gólt és 2.5 gól felett az én tippem.
chabialonso
Kristiansund a Rosenborggal is döntetlenezett. Hosszú ideje veretlenek. A Bodo hazai pályán meccsfordítással nyert 2:1-re. Most könnyen lehet 1:1.
grof19
Inkább én is a több gólos mérkőzést várom. Mindkét csapat szerez gólt és (2.5) felett jelenleg a bet365 az odds (1.57) ami igen jó szerintem.
Powell
Ha a Bodo nem veszi túlon túl komolyan a mérkőzést márpedig miért venné egy X-re simán jók lehetnek a hazaiak.
BvB_09
Nekem a Kristiansund 1.5 gól felett 2.00-ért tetszik, de az 1X is jó tipp. Innentől kezdve nem kell kihajtsák magukat a vendégek, egy-egy zakó könnyen előfordulhat majd a jövőben.
gavrilo14
A meccsel kapcsolatban két tipp volt a fejemben. 1X és az under 3.5 - utóbbi kicsit túl volt árazva. Amiért előbbi mellett döntöttem, hogy a KBK az elmúlt két fordulóban ameddig nem került hátrányba, addig semmifele rizikót nem vállalt (RBK ellen 0-0, Vålerenga ellen 1-1 így). Tehát, ha a megújult bodøi támadósor nem lesz ütőképes, akkor jönni fog az under. Zinckernagelnegy tegnapi hír szerint felépült, viszont Moe, Konradsen és Fer maródi. A többit majd meglátjuk!
chabialonso
Nagy szerencsével nyert csak a Bodo a hajrában. Mikor ott a vitrinben a bajnoki serleg tartják-e ezt az iramot?