Jelesre vizsgázott múlt héten szerdán a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében érdekelt Ferencváros csapata, hiszen Dibusz Dénesék 2:0-lás előnyt tudtak kiharcolni a cseh bajnok Slavia Praha ellenében! Az odavágón Fortunával sem álltak hadilábon a zöld-fehérek, s reméljük, hogy a keddi visszavágón a szerencse ezúttal is a magyar bajnok mellé szegődik! A meccsről részletesebben a lentebb található podcastban hanganyagot is találtok!
2.00
Amikor minden sikerült
Aki látta a múlt szerdai mérkőzést, az gyanítjuk hálát zengett - a nagyszerű Fradi-publikum mellett -, Fortunának, Istennek vagy nevezzük bárhogy azért a plusz szerencsefaktorért, aminek köszönhetően viszonylag megnyugtató előnyt vívott ki a Ferencváros együttese! Az már tisztán látszott az odavágó első percétől kezdve, hogy a vendég Slavia Praha totálisan más kaliberű játékerőt képvisel, mint a Zöld Sasok eddigi ellenfelei a BL-selejtezők során! A csehek a Groupama Aréna gyepszőnyegén is felvállalták a kezdeményezést, s bizony a mérkőzés első harmadában a Fradi igyekezett felvenni azt az elánt, amit a vendég bajnokcsapat diktált.
Szerencsénkre a nagy hajtás nem érett góllá, sőt! A félidő vége előtt egy ritkaságszámba menő, hihetetlen öngóllal szerzett vezetést a magyar csapat! A dugó okozta sokkból a második félidő elejére sem sikerült mentálisan kiverekednie magát a cseheknek, aminek köszönhetően Uzuni gyorsan összehozott egy jogos 11-est, amit Kharatin értékesített, s az így kialakult 2:0-lás előny tudatában már bátrabb, önbizalommal telibb focit játszott a Ferencváros. Bár mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek, ziccerek, az eredmény ennek ellenére már nem változott.
Nekünk jönnek majd a csehek
Ez a 2:0-lás előny pedig egyet jelenthet a visszavágóra: totális támadófutballt a csehek részéről! Ugyebár a közvélemény a párharc előtt a Slaviát tartotta a továbbjutás esélyesének, s bár a visszavágó kimeneteles piacán továbbra is toronymagasan a piros-fehér gárda a favorit (1.40), a "Továbbjut" opciónál azonban fordult a kocka, s már Peter Stöger együttesének PlayOff-ba kerülését látják reálisnak az irodák (1.36)!
Ennél fogva most már minden mindegy alapon nyíltsisakos, durván offenzív focit várunk a csehektől, hiszen trénerük, Jindrich Trpisovsky is nyitlatkozta, hogy csak akkor lehet esélyük lefaragni a kétgólos hátrányt, s újfent kétesélyessé tenni a párharc kimenetelét, amennyiben szereznek egy korai dugót! Ennek okán nagy valószínűséggel egy defenzív Ferencvárossal számolhatunk, ahol a védelem kiegészülni látszik most már, hiszen Botka Endre is felépült sérüléséből, így ő is az osztrák edző rendelkezésére állhat.
A gólok piacát támadjuk
Az előzmények ismeretében mindképpen egy jó iramú, ferencvárosi szempontból rendkívül kemény 90 perccel számolunk kedden. Viszont az elmúlt években a IX. kerületiek bizonyították, hogy jópár európai liga topcsapatával is képesek felvenni eredményesen a harcot, így bőven van okunk bízni abban, hogy ez a 2:0-lás előny elegendő lehet a továbbjutáshoz. Mindazonáltal nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy a csehek a Groupama Aréna után hazai pályán sem tudják majd mattolni legalább egyszer Dibusz kapuját. Bár a hátsó alakzatunk a magyar kapus bravúrjainak köszönhetően jól állta a sarat, mi mindenképpen számolunk ezúttal cseh góllal.
Amellett pedig nem mehetünk el szótlanul, hogy az irodák mennyire lebecsülik a Ferencváros villámgyors támadójátékát. A Tokmac-Uzuni-Ryan Mmaee trió jó eséllyel roboghat majd át egy esetlegesen nyíltabbá váló, támadási kényszerben futballozó Slavia védelmen! Láthattuk már tavaly is, s idén szintén, hogy ez Fradi képes bárki ellen a gólszerzésre, így érdemes lehet kihasználni a fogadási értéket a "mindkét csapat lő" gólt piacon, ahol az oddsmesterek mindössze 50%-nyi esélyt adnak arra, hogy megrezdül a háló mindkét oldalon (2.00)!
-
Slavia Prága - Ferencváros tipp
mindkét csapat lő góltBet365
2.00
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hozzászólások 4
User ID: 8851
Nagy valószínűséggel lesz majd pár esélye a Fradinak lekontrázni a Slaviát, így zöldülhet a tipp!
mityuka
A lényeg- a tét.
A FRADI-tovább lép.
grof19
Nem lesz egyszerű mérkőzés az tuti! Amennyiben nem áll be védekezni a Fradi hanem bátran támad akkor a tipp is zöldül és továbbjutás is meglesz szerintem.
chabialonso
Egyértelmű, hogy hátom csatárral fognak rohamozni a kezdetektől a prágaiak. Mást nem is tehetnek . Faradinak is ostobaság lenne totális védekezésre építenie. Vannak oyan gyors csatáraik akik eltudnak a szélen szaladni, és bevágnak egyet. Onnantól mindjár hármat kellene a cseheknek lőni. A felállást érdrmrs kivárni , de azt hiszem nagy meglepetés nem lesz benne. Büntetőrúgást elképzelhetőnek tartok most is.