A Bundesligából hat forduló maradt hátra, három csapat küzd a kiesés ellen: Hertha, Stuttgart és Bielefeld. Mi két klubot együttes találkozójával foglalkozunk, egyik egy városi derbi lesz!
Berlini rangadó
Valószínűleg a szezon előtt kevesen gondolták, hogy a Hertha Berlin a kiesés elől menekül majd, míg az Union Berlin a nemzetközi kupás helyekért küzd. A Herthánál komoly válság volt, erről a magyar szurkolók is tudhatnak, hiszen Dárdai Pál érintettsége révén jobban a kulisszák mögé pillanthattunk. Az edzőváltás sem segített a csapaton, hiába próbáltak igazolni játékosokat, problémák ennél mélyebbek voltak, minthogy pár új érkező ezt megoldja.
Végül Felix Magath volt az, akit megkértek, vezesse ki a bajból a klubot. A március közepén érkezett menedzsertől csodát várnak úgy, hogy évek óta nem dolgozott komolyabb helyen edzőként. A keret első számú kapusa, Alexander Schwolow alig tért vissza, rögtön megsérült, így bizonytalan ideig nem lesz bevethető. A védelemből három játékos hiányzott a heti edzéseken: Niklas Stark (csapatkapitány-helyettes), Dedryck Boyata (csapatkapitány) és Marvin Plattenhardt (balhátvéd).
Játékuk a hétvégi városi rangadón is bizonytalan. Támadósorból Marco Richter játéka szintén. Ha ezen labdarúgók nem bevethetőek, akkor öt kezdőjét kell nélkülöznie a Herthának. Az Union Berlinnél is vannak fontosabb hiányzók, hiszen kiesett az első számú kapus (Andreas Luthe) és a védelem egyik oszlopa (Marvin Friedrich). Az Union egy győzelemmel hangolt a városi derbire.
Az Union szép támadásokat vezetett a Köln ellen, de a győztes gólhoz egy óriási védelmi hiba kellett. Erre lehet számítani a Hertha ellenében is, ahogyan arra is, hogy egy feszült mérkőzés lesz. A sárga lapok helyett, mi azonban a gólokban hiszünk, mivel mindkét csapatnak csak a győzelem elfogadható, Herthának nincs hová tartalékolni, illetve nem biztos, hogy ilyen védelemmel kibírják 1-2 kapott góllal.
Gólok kellenek
Az Arminia Bielefeldtől pontosan ezt vártuk támadóoldalon, mint amit egész szezon során mutattak: legkevesebb gól, második legkevesebb kaput eltaláló lövés, illetve alig volt náluk a labda és csak védekezni próbálnak. Labdabirtoklás hiányának szempontjából, benne vannak a top5-ben a nagyobb ligákat figyelembe véve. Elkeserítő adatok, az is csoda, hogy még van esélyük az első osztályú tagságra.
Tavaly is ezt csinálták, de akkor kiemelkedően jó volt a védelmük. Idén ebben a mutatóban már nem annyira jók, de még így is ebben bízhatnak, ha pontokat akarnak elérni. A Wolfsburg helyzete sem rózsás, hiszen Oliver Glasner nem ilyen örökséget hagyott hátra. Glasner távozása után néhány hónap leforgása alatt, "kiscsapat" lett a Wolfsburgból. Akik tavaly ősszel még a Bajnokok Ligája főtábláján próbáltak továbbjutni, míg most a kiesés elől menekülnek.
A Glasner által megálmodott stabil védekezés a múlté, sok gólt kapnak, A Wolfsburg három vereségből érkezik, már egy döntetlen is jó lenne, de ilyen forma mellett kétséges az is. Ilyen támadósorok mellett, viszont kérdéses az, hogy egyáltalán születnek-e gólok? Ez a találkozó kedvezhet egy döntetlennek, talán mindkét csapat kiegyezne egy ilyen eredménnyel.
-
Bundesliga tippek
Hertha - Union: 2,5 gól felett -
Wolfsburg - Bielefeld: X2
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org