Vasárnap délután a sereghajtó MTK együttese a feltámadóban lévő Újpest gárdáját fogadja a Hidegkuti stadionban! Míg az edzőváltáson nemrég átesett hazaiak formája továbbra is aggasztó a szimpatizánsok számára, addig a lila-fehérek a Honvéd idegenbeli legyőzése után másik fővárosi rivális otthonából csennék el a három pontot!
1.72
Dilettantizmusból jeles
Ékes példája a honi foci színtéren a sportszakmai dilettantizmusnak az MTK egyesülete. A klub vezetősége 1-2 év leforgása alatt egy jobbára hazai, igen tehetséges, magyar utánpótlás fiatalokból álló csapatot sikerült totálisan leépíteniük, ráadásul egy hozzáértő vezetőedzőt teljesen indokolatlan módon meneszteniük Michael Boris személyében. A húzó játékosaikat könnyedén szélnek eresztették (Gera, Schön, Varga), s helyükre érdemleges erősítést nem sikerült leakasztaniuk. Edzők terén pedig Boris óta megy a keringő. Az idény elején kinevezett Giovanni Costantino hamar az ebek harmincadjára jutott, s jelenleg Márton Gáboron a sor, hogy életet leheljen a kiesés felé száguldó kék-fehérekbe.
A lassacskán beköszöntő téli szünetnek alighanem az MTK-nál fognak örülni a legjobban, hiszen a pocsék forma mellett úgy tűnik már az önbizalom is elhagyta a csapatot. Az egykori 23-szoros magyar bajnok együttes amellett, hogy utolsó három bajnokiján rendre vereséget szenvedett, még csak gólt sem tudott lőni! Az még csak hagyján, hogy a támadó szekció impotens, a védelem egyenesen átjáróház volt az időben, hiszen Mijatovic kapusnak 11 alkalommal kellett kivenni a labdát a hálóból!
Beérik lassan Oenning munkássága?
Azt nem lehet mondani az Újpest FC vezetőségére, hogy türelmetlenek lennének. A lila-fehérek háza táján nem gyakori jelenség a hirtelen edzőváltás, s annak ellenére, hogy a nemrég kinevezett Michael Oenning vezetésével az ősz első felében messze nem teljesített az elvárásoknak megfelelően a tavalyi kupagyőztes csapat, a német trénert hagyták tovább dolgozni.
Megszokhattuk már az utóbbi években, hogy a nagy múltú lila-fehér gárda a bajnokságban rendre a kiesés ellen küzd. Ahogy a szezon első harmadában alakultak az eredmények, nagyon úgy festett, hogy idén nem kerüli el a története során mindig első osztályban szereplő együttest a végzete. Azonban október óta mindössze egyetlen egyszer kapituláltak Banai Dávidék, mégpedig a Puskás Akadémia ellen (1:2). Emellett legyőzték a Fehérvár (1:0), a Debrecent (3:1), valamint legutóbb a Honvéd csapatát is (2:1). Úgy fest, hogy Oenning rátalált csapatára, s egyelőre oszladozni látszanak a viharfelhők a IV. kerület felett.
A forma ezúttal a vendégek mellett szól
A két együttes története során 221 alkalommal mérte össze erejét. Az egymás elleni mérleg rendkívül kiegyenlített, hiszen 84 MTK siker mellett 83 újpesti diadalt jegyeznek a krónikák 54 döntetlen mellett. Az utóbbi időszak formája, illetve eredményessége egyértelműen a lila-fehérek sikerét vetíti előre. A fogadóirodák hasonlóan vélekednek, ám a vártnál magasabb értéken, 2.30 körüli oddson kínálják a vendégek győzelmét, ami annak tudható be, hogy a bukik hazai pályán minden bizonnyal javulást várnak a Márton Gábor vezette MTK-tól, különösen ezen a fontos, hatpontos kiesési rangadón.
Mindennek köszönhetően olyannyira feltornázták az Újpest szorzóját, hogy a fogadási értéket egyértelműen az ő oldalukon érdemes keresnünk, melyet a bátrabbak akár a DNB piacon, óvatosabb szerencsevadászok pedig a dupla esély kínálatában megtalálhatnak. Mi egységnyi téten az előbbi opciót tesszük meg vasárnapi kiesési rangadóra!
-
MTK Budapest - Újpest FC tipp
DNB ÚjpestUnibet
1.72
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 2
Experte
Számomra nem kérdés az UTE pontszerzése!
mityuka
Legfeljeb 1 pont.De szerintem ha nehezen is 1 góllal jobb lesz az MTK.