Az Inter papíron még a bajnoki címért harcol, de egyre távolabb kerülne tőle. A Parma jó formában, bajban lehet ellenük az Inter.
1.60
Parma - Inter
Antonio Conte komoly bajban. Sokáig versenyben voltak a bajnoki címért, majd elkezdődött a távolodás az első helytől. Kikaptak a két közvetlen rivális, a Lazio és a Juventus otthonában, ezzel pedig el is dőlt, hogy idén sem realitás az Inter elsősége. A keret erős, a védelem stabilnak tűnt az év elejőn, elől pedig a Lukaku - Martínez páros hatékonynak. A belga támadó régi énjét idézte idén, míg Martínez személyében egy nagy tehetség játszik Milánóban.
Az egyik gond az, hogy Antonio Conte hibázik, de nehéz úgy érdemben belenyúlni a meccsbe, ha nincsenek minőségi cseréi. A másik, hogy Conte variálja a játékot, hiszen a Sampdoria ellen működött a kombinatív játék, míg a Sassuolo ellen jött az ívelgetés. A Sassuolo bizonyította, hogy mennyire karcsú az Inter középályájája, ezt majd a Parma is kihasználhatja, ahol több stabil védekező középpályás is játszik.
Mi lesz az Interrel a Parma otthonában? A védelem oszlopa (Milan Skriniar) eltiltott, Stefano Sensi megint sérült, ahogyan Vecino is. Diego Godínnak kéne játszania a védelemben, aki közel sincs 100%-os állapotban. Vrij és Bastoni lehetnek a társai a háromvédős rendszerben, előttük Barella és Valero kaphat szerepet. Nem túl acélos, ebből húznánk hasznot mi is.
A Parma négy gólt szerzett a Genoa otthonában az előző fordulóban, Cornelius egymaga mesterhásmast. Működik a Gervinhóval és Kulusevskivel alkotott támadótriójuk, míg az Inter védelme az elmúlt időszakban nem remekelt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Skriniar nem bevethető, akkor kezdődnek a problémák a vendégeknél. Handanovic kiváló kapus, de mindent ő sem foghat meg, ezért is hajlunk a Parma gólt szerez opció mellett.
-
Parma - Inter tipp
Parma gólt szerezUnibet
1.60
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Dejan Kulusevski (Fotó: Sportfoto / Shutterstock.com)