Célegyenesbe érkezett a Magyar Kupa kiírásának idei lebonyolítása! A másodikszámú kupasorozatban csupán négy csapat maradt talpon, akik között egy mérkőzésen dől el, hogy a hónap végén melyikük emelheti magasba majd a trófeát! Lássuk tüzetesebben a két párharcot!
Kisvárda - Újpest
Soha nem látott magasságokba érkezett a kupát tekintve a Kisvárda (2.50) együttese! A szabolcsi kiscsapat Supka Attila vezetésével története során első ízben küzdhet meg a döntőbe kerülésért, mely során igazi kupa-specialista alakulat, az Újpest lesz az ellenfele a Várkerti stadionban! Igazából a párharc legnagyobb kérdése, hogy mik a prioritások Kisvárdán? Amennyiben egy héttel ezelőtt kerül sorra ez a mérkőzés, simán azt mondtam volna, hogy a bajnokságban érzékelhető mélyrepülés miatt a piros-fehérek elengedik a kupát, s a biztos bennmaradásra fókuszálnak. Ám a hétvégén a Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelem révén Bumbáék stabilizálták magukat a pontvadászatban, s akár a sikernek köszönhetően kellő motivációval és önbizalommal vághatnak neki a szerdai összecsapásnak!
Nem lesz könnyű helyzetben tehát a korábbi 10-szeres győztes Újpest (2.60), hiszen egy olyan Kisvárdát kell idegenben legyőzniük, akik a klub története szempontjából óriási sikert érhetnek el, ráadásul látható meccsek óta, hogyha védekezésről van szó, akkor Dombóék nagyon be tudják tolni a buszt. Márpedig az Újpestnek nincs meg jelenleg az olyan átütő támadógépezete, ami garantálná, hogy esetleg egy defenzívebb várdai védőfalon könnyedén rést üssenek! Ennek némileg ellentmond, hogy pár hete a bajnokságban egy félidő alatt elintézték a szabolcsiakat Simon Krisztiánék, ám a Fehérvár elleni hétvégi zakó, a sérültek kissé hosszú névsora - kérdéses Ristevski, Baosic, Mitrovic és Antonov játéka is -, valamint a kupacsaták jellegzetes kiszámíthatatlansága rizikósabbá teszik ezt a párharcot fővárosi szempontból! Nem csoda tehát, ha az Unibetnél némiképp underesnek (1.80) mondható meccsen egy eléggé döntetlenszagú mérkőzéssel számolnak (3.30), ahol akár még a rendes játékidőt követő ráadás sem elképzelhetetlen!
MTK - MOL Fehérvár
Véleményem szerint színvonalban, és gólokban is jobb, gazdagabb ütközetnek ígérkezik a bajnokságban felsőházas alakulatok másik elődöntője! Ugyebár az MTK (2.85) az utóbbi két évben szabályosan kupamenetelő csapattá avanzsálódott, hiszen az elmúlt évben is a legjobb négy közé verekedte be magát akkor még másodosztályú együttesként Michael Boris csapata! Ott a Honvéddal két gól nélküli meccs után tizenegyesekkel maradtak alul. Most a Fehérvár személyében még nehezebb dolguk lehet a tavalyinál, hiszen a Videoton bajnoki éve az elvárások tükrében már kuka, így Szabics Imre és a stáb minden erővel azon dolgozik majd elsősorban, hogy a második számú kupasorozatot megnyerjék, ezzel pedig trófeával zárhassák ezt a szempontjukból igen hektikus szezont!
A két együttes közül jelenleg úgy érzem, hogy inkább a Fehérvár (2.25) lesz az, aki a döntőbe kerül, hiszen egyrészről az MTK kisebb hullámvölgyben van mostanság. A bajnokságban sem jönnek a sikerek, s látványos, hogyha a Varga-Schön duónak nem megy a támadójáték, akkor gyakorlatilag megbénul a fővárosiak offenzív szekciója. Másrészről a hétvégén hazai pályán a Videoton erődemonstrációt tartott az Újpest felett. Míg Szabics debütálása Kisvárdán nem szólt nagyot, addig második meccsét már könyörtelenül behúzta az újdonsült tréner csapata! Úgy vélem, ez a 4:0-lás siker sok mentálisa gátat áttörhetett az öltözőben, s ez pedig kellő lendületet adhat a csütörtöki, kulcsfontosságú kupameccs kapcsán is! Meglepne, ha rendes játékidőben az MTK kivívná a fináléba kerülést!
-
Magyar Kupa tipp
Fehérvár 0.0 (AH)
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 1
Várda64
Belül valami azt súgja, hogy MI jutunk a döntőbe, de lehet ezt csak a szurkolói optimizmusom mondatja velem. Nem titok, a "Kavics" elleni meccsünk óta ( ahol sikerült kivívnunk a bennmaradást ), ez a központi téma szurkolói berkeinkben. Én mindenkinek azt mondtam, hogy olyan régen játszunk már rosszul és olyan régen játszunk már szinte gólmentesen, hogy lehet, hogy éppen most jön egy "kisiklás" és visszatérünk a szezon elején látható Várdához. Az időjárás az brutálisan rossz, tehát túl magas színvonalra nem kell számítani. Küzdeni tudásban pedig talán egy hajszállal jobbak lehetünk az Újpestnél.