A Real Madridnak kötelező javítania a múltheti teljesítményét, ehhez a jó formában lévő Valladolidot kéne leverni. Solari első bajnokija edzőként, lehet ez lesz egyben az utolsó is? A Barcelona fontos Bajnokok Ligája mérkőzésre készül, lehetnek pihentetések a katalánoknál.
Real Madrid - Valladolid
A Valladolid is belerúg egyet a földön fekvő madridiakba? Jó esély nyílik erre, mert Ramoséknak most nagyon összejöttek a dolgok. Mióta a világbajnok Ronaldo megvásárolta a Valladolid csapatát, elindult a csapat felfelé. Jó, ez barokkos túlzás, mert a Levante elleni siker hozta meg az áttörést számukra. Azóta a védekezés nagyon egyben van, alig találnak be a kapujukba (legutóbb négy találkozón közel 70 kapura tartó lövéssel próbálkoztak a riválisok és mindössze egy gólra futotta az Espanyol - Betis - Villarreal - Huesca kvartettől).
Nincsen már Julen Lopetegui, fellélegezhetnek a csapatnál. A szurkolók várják az új trénert, addig Santiago Solari veszi át az edzői posztot.Rögtön egy sikerrel kezdtek a spanyol kupában, de csak érvényesítették a papírformát. Ez a győzelem az El Clásicót feledtetni nem tudja, ott komoly pofont kapott a Real Madrid. Az a támadójáték a Valladolid védekezése ellen sem lesz elég. Változtatni kell, elsősorban vérfrissítés kell a kezdőbe, új arcok (Mariano, Ceballos stb.). Átlövésekkel kell próbálkozni, illetve gyors kontrákkal, mert az a Real játéka. Azért pár nap alatt csodát nem lehet tenni, emiatt a +2,5 gólos ázsiai hendi ülhet a vendégekre.
Rayo Vallecano - Barcelona
A katalánok idén nagyon érzik a rangadókat. Ernesto Valverde mintha csak ezekre készülne és a kisebb mérkőzésekkel már nem is foglalkozik. A szerdai spanyol kupa mérkőzésen nagyon nehezen sikerült nyerniük, ami eléggé kellemetlen még akkor is, ha a kezdő nagy része pihent. Jövőhéten Bajnokok Ligája és irány Milánó, szóval nincsen megállás és a feszített tempóban nem árt rotálni. Áldozatul eshet ennek több játékos, gondolok itt Rakiticre vagy Busquetsre. A katalánok a középpályán veszíthetnek a stabilitásukból, ezt használná ki a hazai csapat, melynél jó eséllyel a 4-2-3-1-es felálláshoz nyúlnak, hogy minél jobban tömörüljenek a Barca ellen. Az elmúlt években rendre 3-4 góllal nyertek a Vallecano otthonában Messiék, most azért egy fokkal szorosabb lehet a találkozó, még akkor is, ha a hazaiak messze vannak a jó formától.