Biztos szerez majd gólt a lipcsei együttes, de meg szokta oldani az ilyen helyzeteket Pep Guardiola, legyen akármekkora gödörben is. Szoboszlai gólját nagy szorzón adják, miközben értéktelen a City továbbjutása. Jöjjön az első felvonás!

Guardiola simán lerendezi a Leipziget

Többször is értekeztünk a Manchester City aktuális helyzetéről, mely szokatlan lehet Guardiola számára. A mélypontra jutás nála inkább tavasszal szokott bekövetkezni, de idén már három vereségen van túl az együttese, szóval most máshogy alakulnak a dolgai. Viszont a taktikája állandó, amihez egy hosszú keret is tartozik, ezért olyan a City csapata, mint egy szőnyegbombázás, apró szünetekkel. Egy ilyen BL-párharcnál pedig rögtön két apró szünet is kellene a németeknek.

Guardiola letámadásával sokan nem tudnak mit kezedeni, a taktikai harcot elbukta tanítványa is vele szemben nemrég. Továbbá csak az igazán stabilan és masszívan védekező, keveset birtokló, és a támadást szinte teljesen feladó csapatok tudják meglepni. Egy olyan párharcban, ahol két mérkőzésen dől el a továbbjutás, ott egész biztos, hogy Guardiola taktikája bedarálja az ellenfelet, ha az nem bekkel bunkerébe visszavonulva.

Josep Guardiola sokadik
Guardiola dolgát a masszívan bekkelők nehezítik csak meg. Fotó: Oleksandr Osipov/Shutterstock

Leipzig - Manchester City egymás ellen

Az elmúlt hetekben arról írtunk, hogy a Leipzignél egyre jobban érezhető Christopher Nkunku hiánya, akihez ráadásul csatlakoztak további sérültek is. Nkunku, Gulácsi és Olmo mellett, végül Orbán sem játszott az Union Berlin ellen, ezért Marco Rose visszatért a három belső védős rendszerhez. Nem hozott nagy sikert, pedig a védelemre nagy szükség van a Manchester City ellen, ezt már tapasztalhatták a 2021-es csoportkörben.

Két évvel ezelőtt egyszer nyert a Leipzig és egyszer a Manchester City is, tehát könnyen előfordulhat, hogy a mostani párharc első találkozójáról még vesztesként távozik Guardiola együttese. Az akkori meccsekből az igazán tanulságosat Angliában játszották, ahol 6:3-ra tudtak nyerni a manchesteriek. Érdekesség, hogy mindkét 2021-es meccsen volt kiállítás!

Szoboszlai Dominik gólt szerezhet?

A magyar játékos a a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében még betalált, aztán góltalan maradt egészen január végéig, amikor a Stuttgart hálóját vette be, rögtön kétszer is. Szabadrúgás és távoli lövés, amikre egyrészt lehetősége lesz a City ellen, másrészt lesz létjogosultsága, belegondolva Ederson idei formájába. A bet365-nél Szoboszlai góljára 8.00-as oddsot kínálnak, kis téttel megjátszható, legalább szurkolhatunk honfitársunknak!

Mire fogadjunk a Leipzig - Manchester City mérkőzésen?

Az ördög nem alszik alapon, nekem a korábbi egymás elleni meccseik miatt, fél szemem a kiállításon van. Az írás pillanatában erre még nincs kínálat, de lehet felélesztik a felek a 2021-es sérelmeket. Nem kínálnak értékelhető szorzót a Manchester City továbbjutására, mert abban az 1.18-as oddsban bevallom, nem látok semmiféle értéket, mégha ezt is várom. Maradnék tehát az over mellett, a 2.5 gólnál többre 1.72-es szorzót adnak.

február 22., szerda

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 február 18. 9:29 UTC.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock