Esetleg mégsem lesz annyira könnyű? Szeretik a lengyelek a bekkelésből kontrázós focit, ezúttal viszont dominálni kell hazai pályán. Eközben a feröeriek nem csak klub szinten lépnének előre, a Fradit kiejtő félamatőr Klaksvik után, válogatott terén is mutatnának valami meglepőt.

Rosszul indult a selejtezés Lengyelországnak

Három kör után mindössze Feröer-szigetek nemzeti csapatát előzi meg a lengyel válogatott, egyetlen győzelmük mellett, két vereségük van. Legutóbb fordulatos meccsen kaptak ki Moldovában, vezettek ugyanis 2:0-ra, Lewa is betalált, majd feljöttek a hazaiak. Végül annyira elkapták a fonalat, hogy egy félidő - vége fordítást hoztak össze, a félidei 2:0-ról felállva, 3:2-re nyert Moldova.

A másik vereségük is idegenbeli meccsen történt, a csehekkel nem bírtak Prágában. Már a 3. percben mentek 2:0-ra a csehek, szóval nagyon félrement ott is valami a lengyel válogatottnál. Egy ideje birtoklós focit nyomnak, valahogy nem passzol hozzájuk ez a stílus, a tőlük megszokott és sikereket hozó ellentámadásos taktika jobbnak tűnt.

Csak az albánokat győzték le eddig, lengyel környezetben sem verte az eget az xG mutató, tehát a várható gólok száma, de mindenesetre saját szurkolóik előtt tudtak nyerni. Azt hiszem így 3 kör után már ki is jelenthető, hogy ez a lengyel csapat nem fog kijutni az Európa-bajnokságra. Persze még sok van hátra, és nem sok a 3 pontos hátrány, de a védelem és rövidzárlatok nem sok jót jeleznek előre.

Robert Lewandowski - Barcelona 009
Robert Lewandowski (Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com)

Feröer súlytalan válogatott szinten

Miközben klubok szintjén a Klaksvik nagyot megy, addig a feröeri válogatott továbbra is súlytalannak tűnik. Szereztek egy pontot, de régi barátjuk, a vereség, az utóbbi három meccsen visszatért hozzájuk. Nézzük meg azt az egy pontot, kifejezetten érdekes lehet. Idegenben játszottak, Moldova uralta a találkozót és több helyzete is volt.

De a hátrányból valahogy betalált Feröer is, így aztán 1:1-es döntetlent értek el. Ami olyan szempontból is nagy eredmény, hogy ugyanilyen leosztásban, a lengyelek 2 gólos előnyről szenvedtek vereséget. A feröeriek találatát Mads Mikkelsen szerezte, nem a színész, hanem a Klaksvik focistája. Ezen kívül még Albánia hálóját vették be, Odmar Faero révén, aki szintén a Klaksvik játékosa.

Lengyelország - Feröer kötelező hazai győzelemmel

Habár súlytalan a feröeri válogatott, lehet az a szomorú valóság, hogy jelenleg a lengyel csapat sem annyira jó. Egészen jó oddson adják a mindkét csapat szerez gólt opciót, a bet365 kínálatában 2.75-ért szerepel. A hazai győzelmet favorizálja a bukméker, semmi érték nincs ebben a fogadásban. Az overek szorzói is mélységben, szóval az lenne igazán kifizetődő, ha Feröer is betalálna. Miközben persze hazai győzelem várható.

szeptember 07., csütörtök

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 5. 7:3 UTC.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Lengyel szurkolók. Fotó: Tomasz Bidermann/Shutterstock.com