Roberto Moreno regnálása alatt elkezdte nyerni a mérkőzéseket a hercegségbeli csapat. Legutóbbi fordulóban viszont történt egy kis megingás. Hamar visszatalálnak a helyes útra, vagy megint egy lejtmenet kezdődik náluk?
1.96
A mérkőzést elhalasztották!
Monaco - St. Étienne
Jól kezdte a nizzai túráját a Monaco, Wissam Ben Yeddert kiválóan ugratta ki Bakayoko. A francia támadó nyerte a félpályától indított futóversenyt, esélye sem volt a nizzai védőknek, ahogyan Benítez kapusnak sem, könnyedén átemelte őt a kiváló formában lévő csatár. Zsebben a győzelem? Ezt gondolhatták a hercegségbeli csapat játékosai is, hiszen Jovetic hatalmas kapufát rúgott 25-30 méterről, dominált a Monaco. A második félidőre azonban valami megváltozott.
Roberto Moreno együttese beállt védekezni, amit Kasper Dolberg használt ki. Ha ez nem lett volna elég, akkor a Monaco annyira visszaállt, hogy egészen a hajráig kellett várni a következő nagy helyzetükig, amit Golovin rúgott a kapufára. Ez volt a Monaco nagy esélye, egy megnyert mérkőzést buktak el, mivel utána Dolberg újból villant. A Monaco védelme most katasztrófa volt, nem volt összhang a játékosok között, elölről pedig nagyon hiányzott egy "verekedős" játékos, Slimani, aki mindössze 20 percet kapott.
A St. Étienne kiharcolta a kupadöntőt az elmúlt héten, utána pedig remizett a Bordeaux-val. Nem panaszkodhattak, hiszen sok volt a hiányzó náluk, ráadásul 20 percet emberhátrányba játszotak. Azonban ellentétben a Monacóval, ők nem kaptak gólt a hajrában. Most egy idegenbeli mérkőzés vár Claude Puel csapatára, ami azért gond, mert bajnoki mérkőzésen utoljára novemberben szereztek pontot otthonuktól távol.
A nézők viszont nem jelenthetnek problémák, mivel zártkapus lesz a találkozó, mondjuk a Monaco meccsein nem tolongtak mostanság a nézők. Valószínűsíthető, hogy Jovetic eltiltása miatt visszatér a Slimani - Ben Yedder duóhoz elől Roberto Moreno. Miért fontos ez? Mert, ha ez a két játékos kezdőként lépett pályára, akkor a Monaco minimum egy, de inkább két gólt szerzett ezeken a találkozókon. A St. Étienne védelme idegenben a harmadik legtöbb gólt kapja, kötelező gyakorlat ez Ben Yedderék számára. Érdekesség, hogy míg a francia gólzsák találata 1.96-ot fizet, addig az, hogy a Monaco minimum 2 gólt ér el, mindössze 1.67-et. Olyan, hogy Ben Yedder gól nélkül, két találatot érjen el a Monaco, mindössze egyszer fordult elő az idén!