Bajnoki címet követelő formában van a Pool, támadásban nagyon jók, miközben a Luton bárkit képes mattolni. Ezért aztán nem találtam fel a spanyolviaszt azzal, hogy az Unibet kínálatából a hazai győzelem mellett, még felhoztam a gólok számát. Vagy mindez bukik, és inkább underes lesz a sok hazai hiányzó miatt, egy szűk győzelemmel beéri Jürgen Klopp alakulata.
1.43
Élen szeretne maradni a Liverpool
Nagyon erős üldözőpáros van a Pool mögött, az Arsenal az utóbbi hetekben sorra nyeri a meccseit, a Manchester City ereje pedig nem szorul különösebb magyarázatra. Utóbbi csapat most nem tudna még előzni, de egy Luton elleni botlás az első helybe kerülhet a Liverpool számára hosszabb távon. Ráadásul egy tényleg kötelező győzelemről beszélünk, ha a Luton erejét, játékoskeretét és tudását vesszük figyelembe.
Még akkor is nyerni kellene a Liverpoolnak, ha tudjuk hogy a bíró ellenszél néha megfújja őket és hogy sok sérültjük van jelenleg. Sorolom a hiányzókat: Diogo Jota, Joel Matip, Stefan Bajetic, Szoboszlai Dominik, Thiago Alcantara, Curtis Jones, Alisson Becker és Darwin Núnez. Utóbbi esetén azt a hiányt is emeljük ki, hogy támadó létére nincs jóban a célzással, a pontos lövésekkel, szóval ez is felírható a hiányzók listájára. Kicsit azért sok ez a hiányzó, olyan mintha vékony jégen futna jelenleg sikeresen a Liverpool, de bármikor beszakadhatnak a vízbe.
Hősies küzdelemben a Luton
Rácáfolt az esélyekre a másodosztályban is a Luton, de ugyanezt folytatja az élvonalban is. Ez most nyilván hülyén hangzik, hiszen épp kiesőhelyen vannak, de nem adják fel. Küzdelmük hősies, sok esetben cincálták meg a nagyok bajszát is, például épp az aktuális ellenfélét. Azon a november elején lejátszott Luton - Liverpool meccsen 1:1-es döntetlenre végeztek a csapatok. Remek eredmény, csak hogy érzékeltessem, a Luton kerete jelenleg 101 millió eurót ér, miközben a Liverpool játékosainak összértéke 868 millió euró.
A játékrendjük 3-4-2-1-es, aminek célja hogy akár gyorsan tudjanak konvertálódni nagyon védekezőbe. Viszont megszerzett labdákkal szélen meg tudjanak indulni. Ahhoz képest, hogy mennyire nem tudják megtartani a labdát, meglepően sok lövést tudnak összehozni a támadóik. Jók a légtérben, illetve a pontrúgásoknál is veszélyesek. Szóval amolyan kiscsapat az övék, talán az akarat tölti meg a formát esetükben.
Liverpool - Luton mérkőzés tippek
A hazai győzelemre 1.20-as szorzót adnak, érhető ennek alacsony mivolta, hiszen remekül menetel Jürgen Klopp csapata. Emellett a 2.5 gólnál többre is csak 1.30-as szorzó, és tegyünk említést a mindkét csapat szerez gólt verzióról is. Erre 1.79-es oddsot adnak, de talán akkor lenne nagyobb realitása, ha a Luton otthonában játszanák a mérkőzést. Ott valahogy jobban megy a kiscsapatnak a Pool ellen.
február 21., szerda
- 20:30 Liverpool - Luton Town
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 február 20. 10:13 UTC.
-
Liverpool - Luton Town tipp
AH 3 gól felettUnibet
1.43
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Mohamed Salah (Fotó: daykung/Shutterstock.com)