Nem alakulnak szépen Jürgen Klopp végnapjai, sorra bukja a csapat a meccseit. Elúszott már az Európa Liga, az FA-kupa és most jöhet a bajnoki címről lemondás? A játékosok gyenge formája mellett most már csapaton belüli viták is egyértelműen láthatóak, például Salah és Klopp között. Szoboszlai Dominik első idénye személyesen jól sikerült, egy ligakupa trófeával zárja nyitó szezonját a Liverpoolnál.
1.40
Klopp bejelentésére fogja a magyar média
A magyar közmédiában már nem Liverpool, a Liverpool, hanem Szoboszlaiék a klub neve, és ezzel a klubbal szúrt ki Jürgen Klopp még az év elején. Amikor is túl korán jelentette be távozását, és ezzel szétverte a klubot, ahogy ők írják. Ezzel messze nem értek egyet, érdekes ez a bejelentés nem volt gond akkor, amikor egy rakás sérült miatt fiatal játékosok mentették meg a helyzetet. Valószínűleg már be vannak készítve a cikkek, amelyek a magyar válogatott rossz teljesítményét is Kloppra fogják Szoboszlain keresztül.
Nem lehet, hogy egész egyszerűen arról van szó, hogy a Manchester City vagy épp Arsenal kerete erősebb? Nekik reális a bajnoki címért küzdeni, míg a Liverpool túlteljesített, egy teljesen új középpályájával. Mohamed Salah önzőségét is visszavezetném oda, hogy egyetlen igazi nyerőemberként maradt, a korábbi csapatból. Sérültek jelenleg is vannak, nem bevethető Joel Matip, Thiago, Diogo Jota, Virgil van Dijk és Conor Bradley.
Liverpool statisztikák: az adatok a Premier Liga 2023/2024 mérkőzések alapján lettek figyelembe véve. Átlagosan 2.2 gólt szerzett a Pool, inkább hazai mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 2.5 gólt szereztek otthon. A mérkőzések 26 %-án nem kaptak gólt. Ezek nagyobb része hazai mérkőzés volt.
Puskás tanítványa a Tottenham kispadján
Ha fenn akarunk maradni a magyar vonaton, akkor a Tottenham menedzsere, Ange Postecoglu kapcsán le kell írni, hogy Puskás Ferenc sofőrje volt, a South Melbourne csapatánál együtt dolgoztak, lényegében a Spurs mostani mestere Puskás tanítványa! Minden mostani sikerét a magyar legendának köszönheti a Tottenham, a vereségekről pedig a görög mester tehet. Egyébként ez már komoly és valós, hogy Postecoglu átvette Puskástól egy szokását. Győzelmek esetén nem foglalkozik a hibákkal, csak vereségek esetén.
Azt írtuk a Chelsea - Tottenham mérkőzés előtt, hogy még akár Bajnokok Ligája közelébe is érhet a Spurs csapata. Aztán vereséget szenvedtek, és lényegében el is engedték a BL-indulást. Rossz formába kerültek, az előtte hullámzó időszakot követően. Három jobb együttessel nem bírtak, a londoni kékek előtt az Arsenal és Newcastle győzte le a Tottenhamet, ez a három vereség pedig lehet a kifulladást jelenti, így a szezon végén.
Tottenham statisztikák: a Spurs átlagosan 2.0 gólt szerzett az eddigi Premier Liga 2023/2024 mérkőzésein. Inkább hazai mérkőzéseken szoktak több gólt szerezni, átlagban 2.1 gólt szereztek otthon. Vendégként ez a mutató kisebb: 1.8 találat. A mérkőzések 18 %-án nem kaptak gólt. Ezek nagyobb része vendég mérkőzés volt.
Liverpool - Tottenham élő közvetítés
Hol nézhető Liverpool - Tottenham mérkőzés? A londoni Emirates Stadionban rendezik az összecsapást, David Coote fújja a sípot. Ha magyar kommentárral néznéd, akkor a Spíler1 TV-re kell kapcsolnod. Ha pedig élőben fogadnál a mérkőzésre, akkor az Unibet irodáját ajánljuk, széles kínálattal, nagy szorzókkal.
- Helyszín: Emirates Stadion (London)
- Játékvezető: David Coote (angol)
- Időpont: 2024.05.04. - 13:30
- Élő közvetítés: Spíler1 TV
Liverpool - Tottenham mérkőzés tippek
Hazai győzelem felé húznak a szorzók az Unibet fogadóirodánál, a Pool sikere 1.50-ért játszható. Legutóbb a Spurs tudott nyerni, előtte pedig a Klopp csapata, viszont egy közös megfigyelhető a két együttes egymás elleni mérkőzésein. Ez pedig a gólok, tehát én az overes fogadások felé veszem az irányt, talán láthatunk egy önfeledt, izgalmas meccset.
május 05., vasárnap
- 17:30 Liverpool - Tottenham
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 május 4. 18:8 UTC.
-
Liverpool - Tottenham tipp
Mindkét csapat szerez góltUnibet
1.40
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org