Tavalyhoz hasonlóan Budapest, mint helyszín idén is bekerült a PDC versenynaptárába. Fővárosunk nyerte az European Tour kiírás 10. állomásának lebonyolítását. A hétvégi tornasorozat ugyan nem tartozik a major-kiírások közé, ám jellemző rá, hogy a legnagyobb sztárok többsége részt vesz rajtuk rendszeresen. Így ezúttal is olyan klasszisokat láthat a mintegy 12 ezres közönség, mint Michael van Gerwen, Gerwyn Price, vagy éppen Michael Smith.

Rekordszámú magyar található a mezőnyben

Az European Tour versenyek kezdőlétszáma 48 fő. Az úgynevezett nem kiemelt státuszú nyíldobálók már a pénteki nap folyamán megkezdik az előselejtezős mérkőzéseket a legjobb 32-be kerülésért. Általános szabály a PDC-nél, hogy a rendező ország négy hazai játékost kvalifikálhat a tornára. Dartsosaink közül Végső János alanyi jogon nyert kvalifikációt, mivel neki sikerült egyedül idén már korábbi ET-versenyre bejutnia, ahol Mervyn Kinggel szemben maradt alul. A többszörös magyar bajnok Székely Pál, valamint Borbély András és Sárai Levente hazai selejtezős-versenyeken elért eredményeikkel vívták ki a jogot a szereplésre.

Mindazonáltal érdemes megjegyeznünk, hogy hazai nyíldobálóink közül vajmi kevés esélye van bármelyiküknek is, hogy túlélje a pénteki előselejtezős napot. Ahogy a fogadóirodák oddsaiból is láthatjuk, mindegyikük aktuális ellenfele jóval komolyabb kvalitású, sokkalta nagyobb versenyrutinnal rendelkező játékos. Míg a két ifjú harcosunk, Sárai Levente és Borbély András a délutáni etapban mérkőzik, addig estére marad a Végső-Székely duó párharca. Sárai a horvátok óriásával, Boris Krcmarral néz szembe, addig Borbély a holland Jeffrey de Zwaannal csatázik majd.

Az esti etapban Székely Pálnak az írek első számú playerén, William O'Connoron keresztül vezethetne az út a legjobb 32 közé, míg a legnagyobb nevet egyértelműen Végső János kapta az ausztrál Simon Whitlock személyében. Kijelenthető, hogy négyük közül bármelyik is győzni tudna a 6 nyert legig tartó, viszonylag rövid meccseken, már az hatalmas sportsiker lenne a hazai darts világában.

Röviden a torna további részéről

A pénteki előselejtezőket követően szombaton már becsatlakozik a 16 kiemelt klasszis is a versengésbe. A 32 mezőnyében a teljes napon át futószalagon követhetjük a mérkőzéseket szintén délutáni és esti szakaszokban. Valószínűsíthetően az este hozza majd a sztár-cunamit, hiszen a fő attrakciónak számító Peter Wright vagy éppen Jonny Clayton aligha délután kap szerepet. De ez szintén igaz Michael van Gerwenre és Gerwyn Pricera is.

Vasárnap lesz a torna zárónapja. Délután jönnek a nyolcaddöntő csörtéi, majd az esti szakaszban a negyeddöntőtől a fináléig zavarják le a párharcokat. Amennyiben szétnézünk a fogadóirodák kínálatában, úgy a pénteki előselejtezős meccsek kínálatán túl, a "Verseny Győztesét" is megtippelhetjük akár. Az oddsmesterek jelenleg Michael van Gerwen sikerére fizetik a legkevesebb pénzt, ám szorosan ott van mögötte a tavalyi Hungarian Darts Trophy címvédője, Gerwyn Price is. A két élmenő mellett elég jó sanszot adnak arra, hogy akár a másik walesi nagyágyú, Jonny Clayton emeli magasba a trófeát, de Peter Wright szintén jó esélyekkel indul neki a kiírásnak.

A legerősebb tippünk péntekre

Ha már magyarokat szép számmal találunk a mezőnyben, úgy gondoltuk, hogy némi pénzt is elhelyezünk valamelyik hazai nyíldobálónk meccsére. Mivel Borbély Andrásnak és Sárai Leventének ez lesz élete első PDC-s megmérettetése, így nagy kérdés, hogy mihez kezdenek majd a hátuk mögött található több ezres tömeggel? Természetesen ez mindegyik magyar játékosra igaz, bár Székely Pál, illetve Végső János korábban megtapasztalhatta az ilyen jellegű versenyek atmoszféráját.

Kiemelt tippünk pont az utóbbi magyar player meccséhez kapcsolódna. Székely évek óta próbált valahogy bekerülni a PDC vérkeringésébe. Ő volt az első hazai dartsos, aki olyan szponzorokat kapott maga mögé, hogy minden idejét csakis a gyakorlásra fordíthatta. Sajnos kiugró eredményt sosem sikerült elérnie, a többszörös magyar bajnok a külföldi tornákon rendre súlytalan volt, látványosan nem bírta el azt a rá nehezedő hazai nyomást, amit támasztottak feléje. A kezdeményezésnek egyértelműen bukás lett a vége.

Most szintén úgy véljük, hogy számára a háta mögött lévő 12 ezres magyar tömeg jelenléte inkább sokkoló lesz, semmint motiváló. Nagyon meg akarja majd mutatni a képességeit, s úgy érezzük, ismételten ez lesz a legnagyobb kerékkötője a játékának. Willie O'Connor pedig egy hidegvérű, ízzig-vérig profi nyíldobáló. Hosszú évek óta ott van a PDC mezőnyében, nem is amolyan kókler játékos, sőt kifejezetten veszélyes bárkire nézve, ha jó napot fog ki. Nem véletlenül tartják az írek legjobb játékosának. Székely Pál aligha lesz számára komolyabb ellenfél. Amennyiben az ír rögtön az elején csinál egy-két breaket, ott mentálisan szét is zúzhatja a magyar játékost. Szerintünk lesz a végén közte legalább három legnyi különbség, de az se lepne meg minket, ha 6:0 vagy 6:1-es ír siker születne.

  • Darts - European Tour 10 tipp

    W. O'Connor - Székely, P. (O'Connor -2.5 hendikep)

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés