Megalázó városi rangadós vereség után a ligakupában érdekelt a Manchester United együttese, mely ezúttal a Newcastle Unitedet fogadja. Teljesen egyértelműen jobbak a vendégek, más kérdés hogy mennyire rotálnak, mennyire veszik komolyan ezt a sorozatot, ami senkit nem érdekel igazán. Kivéve talán a Unitedet, melynek az ilyen sikerek elérhetőek csak manapság.

Elbukott városi rangadó után

Nyert néhány meccset a Manchester United, már bőven elhitték hogy újra világverők, aztán a városi rivális elhozta számukra a szomorú valóságot. Történt ugyanis, hogy egy rakás helyzet mellett, a Manchester United hazai pályán csúnyán elbukott a Manchester City ellen, összesen három gólt kapva. A legvérmesebb United-szurkolók talán még most is bíróznak, de a valóság egyszerű: teljesen egyértelmű és sima győzelmet aratott a City.

"Ez nem a mi napunk volt. El kell felejteni ezt a meccset minél előbb. Jó volt a tervünk az első félidőben, emiatt fáj nagyon a vereség. Rossz elveszíteni egy derbit, másképp is alakulhatott volna, de nem alakult másképp. Ezzel a helyzettel kell megbirkózni, és elfogadni, hogy nagyon kevés idő van felkészülni a Newcastle ellen"

Erik ten Hag.

Magyarázkodik a holland, ami már tőle megszokott. Nyilván nem varrható minden a nyakába, de elvesztette az öltözőt, ezért aztán egyre szűkülnek a lehetőségei. Az ő dolga lenne feltüzelni a játékosokat, ehelyett alig ad lehetőséget olyanoknak, akik nyilván nem szeretnek a padon ülni. A keret ettől függetlenül gyenge, de nem annyira, hogy ennyire simán kikapjon egy városi rangadón, ahol ráadásul egy elhunyt klublegendáért lehetne játszani.

Erik Ten Hag - Manchester United
Erik ten Hag csodával határos módon még nem munkanélküli. Fotó: feelphoto/Shutterstock

Jobbak a Szarkák, de nem lesz nyoma

Eddie Howe sokkal jobban érti és kezeli az angol élvonal közegét, valószínűleg a szurkolók által egy gyengébbnek ítélt kerettel is simán ott van az élmezőnyben. A taktika passzol a kerethez, az esetek többségében a kötelező győzelmeket hozzák, időnként elkapnak egy-egy nagyot. Előrébb járnak, mint a Manchester United, erre nagyon jó példa, hogy a bajnokságban legutóbb áprilisban legyőzték a manchesterieket 2:0-ra.

Viszont ez most nem a bajnokság, hanem az angol ligakupa lesz, ami nem biztos hogy érdekli a Newcastle United együttesét. Egyrészt még bőven érdekeltek a Bajnokok Ligájában, másrészt az angol élvonalban sem szeretnének lemaradni az első 4 helyről, ezért aztán könnyen dönthetnek úgy, hogy dobják ezt a megmérettetést. Az előző körben egyébként a Manchester City csapatát búcsúztatták, szóval lehet hogy máshogy gondolkodnak, mint én.

Manchester United - Newcastle mérkőzés tippek

A hazai győzelem a bet365 kínálatában 2.10-ért található, míg a vendég siker 3.50-ért szerepel. Úgy tűnik a bukméker sem tudja hova tenni igazán az esélyeket, de ez egyben azt is jelenti, hogy jó oddsot csíphetünk el. Ehhez persze rá kell érezni a motivációra, ami az angol ligakupa esetén mindig kérdéses. Gondoljunk csak bele, hogy a Manchester City például már nincs versenyben, és egyáltalán nem is zavarja ez Pep Guardiolát.

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 29. 8:49 UTC.

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Bruno Fernandes (Fotó: lev radin/Shutterstock.com)