Amennyire jó volt a tavasz kezdetén a Milan, akkora visszaesést produkáltak néhány hét leforgása alatt. Az ezüstérem azért minden bizonnyal a zsebben, de nem ártana még mérkőzéseket nyerni a bajnoki hajrában.
2.10
Milan: Szurkolói sztrájk és egyéb problémák
Alig telt el egy év, megint gond van Milánóban, pedig azt lehetett gondolni, hogy nyáron megindult folyamatok után, elindult egy jó irányba a klub. Rafael Leao maradt, próbálták erősíteni a keretet, de a csapatnak idén csak néhány rövidebb jobb periódusa volt, tavaszi hajrára elfogyott a csapat, de leginkább Stefano Pioli. Az olasz szakember taktikailag egyértelműen megbukott, támadójáték impotens volt, védekezésben a sérülések ellenére próbált olyan hátvédsort összehozni, ami hatékony, ez olykor működött is, de amikor jöttek sorra a minőségi ellenfelek, kevésnek találtatott a Milan.
A Curva Sud Milano és az AIMC nem fog transzparenseket, zászlókat, bannereket kitűzni és elhelyezni a stadionban, emellett tartózkodni fog a szurkolás bármely formájától a mérkőzés alatt. [...] Szeretettel felhívjuk a stadionban jelenlévő közönség figyelmét, hogy csatlakozzanak a tiltakozás ezen formájához, melynek egyetlen célja, hogy ösztönözzük a klubot egyrészt a tavaly nyáron véghez vitt beruházások folytatására egy olyan edző kinevezésével, aki tudja, hogyan kell motiválni a csapatot és fejleszteni a fiatal játékosokat, másrészt célzott igazolások végrehajtására a megerősítendő posztokra.
Ezt a klub ultracsoportja is megelégelte, Pioli távozását követelik, miközben a szurkolók csoportja megosztott. Vannak, akik nem látják ennyire tragikusan a klub jelenét és jövőjét, nem szimpatizálnak a tüntéssel, mindenesetre az biztos, hogy a Milan ugyan második helyen áll, de az Intertől nagyon messze vannak - akik ráadásul a Derby della Madonninán ünnepelték a bajnoki címet -, miközben két európai kupasorozatból is kiestek idő előtt.
Milan - Roma statisztika: Milan hazai mérkőzéseken átlagban 1.7 gólt szerzett, Genoa pedig vendégként átlagosan 0.9 gólt. Milan hazai mérkőzéseken átlagban 0.62 gólt kapott, Genoa pedig vendégként átlagosan 1.12 gólt. Milan a mérkőzések 38 %-án nem kapott gólt, Genoa pedig a mérkőzések 24 %-án nem kapott gólt.
A Juventus ellen legutóbb 0-0-ra futotta, amivel abból a szempontból lehetnek elégedettek, hogy legalább a torinóiak nem közelítettek, de minden más szempontból csalódás az eredmény. A Juventus többször veszélyeztette a milánóiak kapuját, amit Maignan távollétében Sportiello védett. Aminek örülhet Pioli, hogy legalább stabil volt a védekezés, meg a másik, hogy elvileg nyár után sem marad állás nélkül, mert megegyezett a Napolival.
Genoa: Szezon végére lendültek bele
Amennyire rosszul kezdték a szezont, végül Alberto Gilardino decemberre megtalálta a csapatát. A 3-5-2-es rendszerre való átállás kifizetődött, lett egy stabil középpálya és a védelem sem volt már annyira ingatag. A bajnoki hajrát megnyomták, immáron olyan jó eredményeket produkáltak, hogy utóbbi 5 meccs alapján top5-ben lennének, de legutóbbi 15 meccs alapján is top8-ban.
Gilardino egyik elve az volt, inkább egy döntetlen, mint vereség, így nem szabad meglepődni rajta, hogy az utóbbi 3-5 hónapban sok volt a Genoa iksz a bajnokságban. A támadósorban mostanra kiválóan összeszokott a Mateo Retegui - Albert Gudmundsson duó, akik összesen 18 gólt szereztek. Erre a csapatra most már nem lehet panasz, újoncként jó eredményeket értek el, amire jövőre lehet építeni.
Milan - Genoa tipp
Nagyon mélyre került hirtelen a Milan, nem lehet tudni, mennyit segít ezen egy esetleges tüntetés az ultráktól. Az biztos, hogy kemény meccs vár rájuk a Genoával szemben, ráadásul egy olyan edzővel, aki korábban épp a Milannal ért el sikereket játékosként. Ezek alapján kissé indokolatlannak érezzük a vendégek szorzóját, ami jó lehet egy ázsiai hendikepre, még a bajnok Inter sem tudta kiütni hazai környezetben kiütni a Genoát!
Milan - Genoa élő közvetítés
Hol nézhető a Milan - Genoa mérkőzés? Magyar kommentárral a Sport 2 felületén, illetve az Unibet oldalán vasárnap 18:00-tól.
- Élő közvetítés: Sport 2 és Unibet élő közvetités
-
AC Milan - Genoa tipp
Genoa +1 góllal (AH)Unibet
2.10
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org