A milánói városi derbi talán az egyik legrangosabb mérkőzéséhez érkezett, hiszen a Bajnokok Ligája elődöntőjében találkozik a két örök rivális. Ennek kapcsán egy érdekességgel is szolgálunk, amely a fogadókat is elgondolkodtatja. Vajon a történelem harmadjára is ismétli önmagát, mindezt 20 év leforgása alatt?

2023 máj 10. 21:00
Tipp: Theo Hernández lapot kap
Unibet
3.30

Magabiztos győzelemmel hangolt a Milan és az Inter

Az Inter 2-0-ra legyőzte a Romát, jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, de kellett a sikerhez az egyéni villanás is. Brozovic zseniális passza a Roma védelme mögé, majd ebből Dumfries labdája a túloldalra, ebből született az első találat. A második gólnál pedig egy hatalmas védelmi hiba, ami már érett a Mourinho csapatának. Ez utóbbit Lukaku használta ki, de ha korábban a kontráknál mondjuk Barella előbb passzol, akkor ezt a meccset már le lehetett volna zárni a 60. percben is. 

Milan Inter
Francesco Acerbi (Fotó: cristiano barni/Shutterstock.com)

A Milan sem tétlenkedett, szintén 2-0-ra nyert a másik fővárosi csapat, a Lazio ellenében. A vendégek érdemi helyzet nélkül hozták le a találkozót, Milan minden szegmensben felülmúlta Sarri csapatát, teljesen megfojtották már a támadásépítéseiket is. Ez egy igazi önbizalomnövelő siker volt a Milannak, hiszen tényleg mindenki elégedett lehet a csapaton belül is, talán a Napoli elleni párharcban játszottak ennyire tudatosan, mint ahogyan most hétvégén. 

Leao állapota a legnagyobb aggodalom

A milánói sikert azonban beárnyékolta, hogy a találkozó 10. percében le kellett cserélni Rafael Leaót. A támadó izomfájdalmat érzett, első orvosi vizsgálat bizakodásra adnak okot. Valószínűleg az Inter elleni visszavágón játszhat, de arra is van esély, hogy az odavágón pályára léphet. A Napoli elleni párharc megmutatta, mekkora szükség van egy jó formában lévő Leaóra, aki képes egymaga meccseket eldönteni. 

Pioli és Inzaghi

A két szakvezető jól ismeri egymást, eddig Simone Inzaghi fölényét tapasztalhattuk meg (9 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség), idei szuperkupa fináléban például 3-0-ra győzött az Inter, de a legutóbbi egymás elleni meccsüket is Inzaghi nyerte, viszont az több szempontból is fontos volt. Épp előtte tartott válságstábot Pioli, próbálták összekapni a csapatot, ami sikerült is, hiszen csak 1-0-ra kapott ki a Milan. Azóta hónapok teltek el, de valószínűleg jelentősen nem fog változni egyik edző elképzelése sem, mit akar majd látni a pályán a BL-elődöntőben. 

A történelem ismétli önmagát?

A Milan és az Inter sok-sok mérkőzést játszott egymás ellen, de eddig mindössze csak négy Bajnokok Ligája találkozót. Ezek különlegessége, hogy egyaránt a 2000-es évekre datálható, mindkét párharcból a Milan jutott tovább (egyik elődöntő, másik negyeddöntő), majd utána mindkét alkalommal döntőt játszottak. Az egyik megnyerték, másik elveszítették, de valószínűleg már önmagában egy ilyen feszültségekkel terhelt párharcból egy továbbjutás is óriási örömet jelentene számukra.

Amennyiben még nem rendelkezel Unibetes számlával, akkor tudnod kell, hogy az AC Milan - Inter rangadóra 20-as oddson is fogadhatsz (a mérkőzés eredménye piacon). További részletek

A feszültség kódolva van

A Derby della Madonnina egy olyan rangadó, ahol a feszültség mindig megtalálható. Két örök rivális, amely esetén sokszor arra asszociálunk, hogy majd repkednek a büntető lapok, de bizony jó pár esetben csalódnia kell a fogadóknak. Azonban van egy játékos, aki kifejezetten túlpörög ezen a találkozón: Theo Hernández. A francia hátvéd az elmúlt hat derbin négy büntető lapot kapott, ebből három sárga és egy piros lap. 

Azért is érdekes ez, mert Hernández nem kifejezetten durva játékos, aki sok lapot kap, viszont a milánói rangadón olykor elragadtatja magát. Ez utóbbira most is jó esély nyílik, ha mondjuk esetleg meg kell állítania egy kibontakozó Inter kontrát, akkor jöhet a szabálytalanság és akár egy sárga lap is. Ezekkel a statisztikákkal valószínűleg az Internél is tisztában vannak, így megpróbálják kihasználni, akár egy kiállítást kicsikarni Hernándeznél. 

Ha pedig egyéni teljesítmények, akkor Lautaro Martínez és Romelu Lukaku kifejezetten szeret játszani a Milan ellen. Előbbi 11 mérkőzésen 7 gólt szerzett, míg utóbbi 6 találkozón 5 alkalommal volt eredményes. Amikor mindketten a pályán voltak, akkor 3 győzelem és 1 vereség az Inter mérlege a Derby della Madonninán. A két játékos góljára triplázó szorzót fizetnek, Lukakura 3.00-as, míg Martínezre 3.05-ös oddsot adnak, bátrabbak próbálkozhatnak vele, mi pedig annyira bátrak vagyunk, hogy maradunk Hernández lapjánál. 

Ingyenes fogadás az AC Milan - Inter mérkőzésre

Amennyiben fogadnál az AC Milan - Inter mérkőzésre, a Betfairnél 400 forintos ingyenes fogadásban részesülhetsz.

Így működik a Betfair ajánlata:

  1. Regisztrálj a Betfairre!
  2. Igényeld az ingyenes fogadásod és fogadj az AC Milan - Inter meccsre.
  3. Keresd meg az AC Milan - Inter eseményt, és lépj a Fogadásszerkesztő piacra.
  4. Egyszerűen add hozzá a neked tetsző választásokat, de ne felejtsd el, hogy legalább 2 választásnak szerepelnie kell a Fogadásszerkesztőben.
  5. A fogadásod létrehozása után látni fogod, hogy van egy felhasználható ingyenes fogadásod, amint a választás mezőkben megjelenik az „Ingyenes Fogadás”.  
  6. Adj meg 400 Ft-ot a fogadásszerkesztős fogadásban a fogadószelvényed tetején.
  7. Aztán görgess le a fogadószelvényen, ahol az „Ingyenes Fogadás Egyenlegének Felhasználása” látszik, és győződj meg arról, hogy be van kapcsolva ez a lehetőség – ez aktiválja az ingyenes fogadásodat.
  8. Ezután kösd meg a fogadásodat, és látni fogod, hogy az ingyenes fogadásod egyenlege 400 Ft-tal csökken.
  9. A jogosultsághoz legalább 2+ elem szükséges a Fogadásszerkesztőben a 2023.05.10-én kezdődő AC Milan - Inter meccsre. 
  10. Az ajánlat 2023.05.10-én lesz elérhető a Betfair oldalán.

FOGADJ MOST a Betfairen!

  • AC Milan - Inter tipp

    Theo Hernández lapot kap
    Unibet
    3.30

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Lautaro Martinez (Fotó: ph.FAB/Shutterstock.com)