Nehezen indult az idény mindkét klub számára, a középmezőnyben landoltak és úgy fest, ott is maradnak sokáig. Ez inkább a Leeds United számára rossz hír, mert a szurkolók biztosan reménykednek a feljutásban. Szerintem nem fog összejönni nekik, de addig is jót meccselhetnek a Millwall ellen. Pályán és azon kívül is remek összecsapás lesz!
2.00
Gyengén kezdett a Leeds United
Miután több menedzser munkájának köszönhetően kiesett a Leeds United, elkezdték keresni a megfelelő személyt a másodosztályhoz. Illetve a feljutási harchoz, és ezért volt nehéz feladat ezt megoldani. Mert kevés minőségi edző látja meg a perspektívát az élvonal alatt eggyel. Végül a Leeds kispadjára Daniel Farke ült le, aki korábban a Borussia Mönchengladbach-nál, Krasnodarnál vagy épp a Norwich City-nél kapott szerepet.
Érdekesen alakul eddig a német szakember irányításával a Leeds élete, hiszen folyton döntetlenhez közeli eredményeket produkálnak. Ha csak egyet rúg az ellenfél, akkor 1:1 lesz a vége, mint például a Leeds - West Brom mérkőzésen. De ha épp 3 gólos az ellenfél, akkor ők is rúgnak egy halommal, az Ipswich elleni meccsre utalva. Azt megnyerték 4:3-ra, ami Farke regnálása alatt az egyetlen bajnoki sikerük.
Nem tudja megtartani a labdát a Millwall
Néhány hónapja még arról írtunk, hogy a Millwall a feljutás küszöbén áll az angol másodosztályban. Végül aztán egyetlen ponttal maradtak le a rájátszást érő helyekről. Túl kevés volt az általuk szerzett gól, miközben talán a kelleténél többször mattolták őket. A címben nem véletlen az angol foci említése, ez a klub papírforma szerint hozza a brit stílust. Tehát beadások, pontrúgások a Millwall erősségei, ezekben a szituációkban mozog otthonosan az együttes.
Nem indult jól az idényük, kétszer nyertek ugyan, de mindössze 4 gólt szereztek. Nem tudják megtartani a labdát, a helyzetek értékesítésében gyengék és többször is szabálytalankodtak döntő szituációkban. A feljutási harc során mutatott formájuk még messze van, koncentráció és fegyelem fog kelleni a jövőben. Csak egy sérültjük van, míg a Leedsnél egész sok hiányzóval kell számolni, többek között Daniel James, Patrick Bamford és Liam Cooper sem bevethető.
Millwall - Leeds mérkőzés tippek
A mérkőzésre adott szorzók kiegyenlítettek a bet365-nél, ahogy a bukméker, úgy én sem tudnék favorizálni egyik felet sem. Ellentétes stílusok csapnak össze, elvan a labda nélkül, kontrákkal a Millwall. Szereti a labdát eközben a Leeds, szóval nem fognak összeveszni rajta. Mindez pedig azt jelenti, hogy mindkét klub játszhatja, amiben erős. Ezért aztán gólok felé fordulok, legalább 3 találat 2.00-es oddson!
szeptember 17., vasárnap
- 13:00 Millwall - Leeds United
A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 14. 12:17 UTC.
-
Millwall - Leeds United tipp
2.5 gólnál több leszBet365
2.00
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Daniel Farke. Fotó: Vitalii Vitleo/Shutterstock
Hozzászólások 1
grof19
Nagyon jó a mérkőzés összefoglaló és benne is van a (2.5 felett) eredmény de jó az odds bet365 mindkét csapat szerez gólt eredményre jelenleg (1.72) és ez akár (1:1) eredménynél is jön. Köszönöm az ajánlást.