Alapjáraton nem fogadnék erre a találkozóra, de megváltozhat minden Indianában az elkövetkező időszakban. 

2021 márc 16. 03:10 Közvetítés: Unibet
Tipp: Indiana +5,5 pont
Unibet
1.80

Idő kellett nekik

Amikor az Indiana Pacersnél úgy döntöttek, hogy Nate McMillant egy másik Nate, Bjorkgren váltja, akkor lehetett sejteni, komoly ambíciók vannak a háttérben. Az újdonsült edző ugyanis Nick Nurse stábjában dolgozott, nagy meglepetésre 2019-ben megnyerték a bajnokságot a Torontóval. Azt a mentalitást, felépítést és taktikát akarja átültetni a Pacers játékába, amihez idő kell, de ha beválik, akkor a keleti főcsoport egyik legjobbjai lehetnek. 

Jól kezdtek, majd voltak megingások, ami annak köszönhető, hogy sok volt a sérült, illetve szezon közben cseréltek is. Az érkező Caris LeVert csak március közepén tudott bemutatkozni az új csapatában, míg a másik fontos láncszem, T.J. Warren még mindig sérült. Gyakorlatilag két potenciális kezdő nélkül játszották idáig a szezont (igaz, hogy LeVert a Harden és Oladipo-transzfer részeként érkezett január közepén). 

Ennek fényében egészen más megítélés alá kerül a Pacers idei szezonja. Versenyben vannak a rájátszásért, és szép lassan, de mindenki bevethető, teljes lehet a csapat. Bjorkgren masszív taktikája pedig sikereket hozhat számukra, ráadásul kiaknázhatják Domantas Sabonisban rejlő értéket. Ehhez viszont nyerni kell a Denver otthonában, ugyanis ott a "pillanat" ereje a Pacersnél. Legyőzték idegenben az idén remeklő Phoenix Suns csapatát, míg a Denver egy vereségből érkezik. 

A Pacers az All-Star szünet után, előszor a Lakers otthonába látogatott, védekezés rendben volt, de a végén támadásban fogytak el, pedig közel álltak a sikerhez. A Suns ellen már nem követték el ugyanezt a hibát, maximális hőfokon égtek, mintha kicserélték volna a gárdát. A Denver vereségéhez a Dallas ellenében, érdemes hozzátenni, hogy back-to-backből érkeztek, de az tény, hogy fontos pillanatokban elfogyott a Nuggets. Ha megfelelően védekezik a Pacers - amire Bjorkgrennel képesek -, akkor szoros mérkőzésre kényszeríthetik Jokicékat. Érdekes lesz a Sabonis - Jokic párharc, igazi csemege lehet! 

  • Denver Nuggets - Indiana Pacers tipp

    Indiana +5,5 pont
    Unibet
    1.80

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Spongyabob (forrás: Shutterstock.com)