Szerda délután előrehozott találkozókat rendeznek a már biztosan nemzetközi indulós csapatoknak, így pedig pályára lép a címvédő Molde, az újabb ligaelsőségre hajtó Bodø/Glimt és a szebb napokat is megjárt Rosenborg. Mindegyikükkel foglalkoztuk az utóbbi hetekben, sőt, az ellenfeleikkel is, így most a Molde - Aalesund találkozón megnézzük a fogadási opciókat az Eliteserien csonka 5. fordulójából.
1.83
Molde: Mi ez, ha nem kötelező győzelem?
Az első fordulók negatív meglepetését eddig a Molde (1.22) szállítja, ez vitán felül áll. A bajnokság 15. helyén állnak mindössze egy ponttal és így kilenc egység már a hátrányuk a Bodø/Glimttel szemben. Ezt innen nehéz lesz visszaszedni, viszont a szerda nap egy remek alkalom az első győzelem megszerzésére, miután az egyetlen náluk is gyengébben muzsikáló csapattal mérkőznek majd meg, vagyis a pont- és gólnélkül álló Aalesunddel.
A Molde taktikája azt gondolom nem lesz meglepő ezen a meccsen. Hazai pályán imádnak dominálni és presszinget alkalmazni kisebb csapatok ellen Erling Moe irányításával és ez most halmozottan igaz lehet rájuk. Mindenképpen győzniük kell és most egy nagyon verhető csapattal találkoznak. Itt az első perctől kezdve rohamozni fog a hazai gárda és így indokolt a rájuk megalkotott alacsony szorzó. A kevés pont mellé egyébként eddig sok gól társult a meccseikhez, miután egyedül a Tromsø ellen nem találtak be és azt gondolom, hogy ez az ålesundi védelem most gyorsan és többször is kapitulálni fog.
Aalesund: Irány újra a negatív rekord?
Az Aalesund (13.00) gárdájával az utóbbi hetekben több alkalommal is foglalkoztam. Szoros vereségekkel indították a szezont, aztán jött a Bodø elleni vállalható 0-3, majd a hétvégén egy ennél jóval érthetetlenebb Sandefjord elleni 0-4. Úgy érzem, most ért le a lift számukra, ennél mélyebbre már nehezen juthatnak, azonban nem tudom, hogy három nap alatt mennyit tud javítani a játékán a csapat. Kicsit olyan érzésem van, mikor három éve negatív pontrekorddal esett ki a csapat, akkor láttam őket ennyire kilátástalannak legutóbb.
Ugyanazt a problémát látom náluk, amiről írtam már korábban. Hiányzik egy csatár a keretből, illetve a vezéregyéniségeknek szerződtetett játékosok eddig nem azt hozzák, amit várnak tőlük. Azt tudjuk Lars Arne Nilsen mesterről, hogy ő ezt innen nem fogja tudni megoldani és megfordítani a jelenlegi trendet. Ezt belátta a vezetőség is, akik a hírek szerint a Molde elleni meccs után döntenek a jövőjéről, de igazából ez is csak jelképes, miután a vereség itt azért igencsak borítékolható. A valószínűbb forgatókönyv az, hogy csütörtökön már az utódot is be akarják jelenteni és éppen ezért lehet a Molde elleni meccs Nilsen hattyúdala.
Gólokra fogadok
A meccs forgatókönyve tehát adva van: a Molde dominálni fog és gólokkal kellene nyerniük. Erre minden esélyük meg is van, miután az Aalesundnál ezzel a vereséggel egy korszak zárulhat le, most be lehet vinni az utolsó ütést. Miután elég alacsonyan lett meghúzva a hazai győzelmi szorzó viszont, így inkább preferálnám a gólokat. A hazai gólok száma 2,5 felett sem fizet rosszul (1.83) és látok benne fantáziát miután ki kell szolgálni a nézőket ezen a meccsen. Nagyon gyengén indította a szezont a Molde és itt nem csak a három pontról van most szó, hanem a nézők kiszolgálásáról is és ehhez ennél jobb ellenfelet nem is kaphattak volna. A másik érdekes lehetőség a korai gól (23:00 előtt) megtétele (1.83). Viharos kezdésre számítok a hazaiaktól, ami szerintem gyorsan gólt fog eredményezni. Ezt elég sok csapat meg tudta csinálni már az Aalesund ellen és Nilsen mester sem az a típus, aki betolja a buszt a kapu elé.