Az egyik csapat számára szinte tétnélküli találkozó következik, míg a másik számára ezen múlhat a szezon további része. Képes lesz vajon a Monaco megállítani a parádés formában lévő Partizant, egyáltalán akarják-e, hogy megálljon a szerbek gyorsvonata?

2023 ápr 7. 21:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Partizan +3,5 ponttal
Unibet
1.91

A Monaco számára befejeződött az alapszakasz?

Ha őszinték akarunk lenni, akkor nagy céljai már nem lehetnek az alapszakaszban a Monacónak. A helyükben inkább már a rájátszásra készülnénk, amire biztosan furcsán tekint az olvasó (és a szurkolók is), hiszen negyedik helyen áll az alapszakaszban a hercegségbeli gárda, viszont a Real Madrid és a Barcelona ellen negatív a mérlegük, előzni nem tudnak, míg a Maccabi Tel Aviv hiába érné be őket győzelemben, a Monaco jobb mérleggel rendelkezik ellenük. 

Kis túlzással, de a Monacónak innentől kezdve már nem igazán kell semmivel sem foglalkoznia. Lehetséges, hogy ezt már Litvániában is felmérték, ahol végig csak futottak az eredmény után, a Zalgiris simán nyert ellenük. Mike James árnyéka volt önmagának, nem is kapott sok játékpercet, a többiek sem remekeltek, enerváltnak tűntek. Védekezésben rendre elkéstek, rosszul váltottak, fejben valószínűleg már máshol jártak. 

Egy újabb rekord a Partizantól

A Partizan Belgrád újabb rekordot állított fel, amikor a legutóbbi hazai meccsükön 20 068 néző volt jelen. Nem érdekelte a szurkolókat, hogy a duplaforduló első felvonásán kikaptak a Barcelonától hazai pályán, utána ugyanúgy, ha nem jobban biztatták az övéiket a Real Madrid ellen, ahol ugyan gyengébben kezdtek, de a második negyedtől már kézben tartották a mérkőzés alakulását. 

Elképesztő hangulat volt, ahol olyan bátor trükköket megcsináltak a szerb játékosok, mint amit a videóban is láthatunk 0:17-től. Kellett 10-15 perc a szerbeknek, hogy elkapják a fonalat, de utána hatalmas zsákolások, gyors leindítások következtek. A pick and rollokat nem tudta olvasni a spanyolok védekezése, rendre ezekkel került fölénybe a Partizan. Mondhatni, hogy a negyedik negyed végére már megalázták a Real Madridot, akik egyszerűen nem tértek magukhoz. Az eredmény ugyan csak 14 pontos különbséget mutat, de ha kicsit még komolyabban veszik a szerbek, nem engednek ki a végén, akkor ebből lehetett volna 20-25 pontos különbség is. 

Idegenben is működik a recept?

A Partizan szurkolói idén már többször is bizonyították idegenben, hogy képesek hazai pályává változtatni az ellenfél csarnokát is. Monacóban nincsenek olyan vérmes szurkolók, hogy igazi katlan legyen a hercegségbeli klub csarnoka, így a szerbek, ha szép számban elutaznak, könnyen kiváló hangulatot teremthetnek. A Partizannak kötelező a győzelem - mert még ki is eshetnek -, viszont a Monaco, mint említettük, ők egy burokban vannak, szinte mindentől védve. Nem valószínű, hogy egy motivált, kiváló formában lévő szerb gárdával szemben képesek úgy felpörögni, emiatt a vendég hendikepben látunk értéket. 

  • AS Monaco - Partizan Belgrád tipp

    Partizan +3,5 ponttal
    Unibet
    1.91

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: kcube - kaan baytur/Shutterstock