Vasárnap késő délután kerül sor az OTP Bank Liga 30. fordulójának slágermeccsére. A Kisvárda-Fehérvár találkozót követően rendezik ugyanis a 221. Örökrangadót, melynek nagy kérdése, vajon a Ferencváros harmadjára is kitömi az MTK-t?
1.58
Nagyon nem megy idén az MTK-nak a Ferencváros ellen
Két alkalommal találkozott eddig idén a két patinás múltú fővárosi klub, s mindannyiszor nagyarányú ferencvárosi siker született. Elsőként szeptember 30-án mérték össze erejüket, ahol az akkor igen jó formában lévő MTK Budapest végül 1:6-os megalázó vereséget szenvedett a Hidegkuti Nándor stadionban. Az ominózus mérkőzésen a kék-fehérek a héten szerződést hosszabbító Bognár István remek átlövéséből még ugyan vezetéshez jutottak, ám ezt követően a hazaiak védői egyszerűen nem találták ellenszerét az FTC támadóinak, akik szám szerint féltucat gólt rámoltak Demjén Patrik hálójába.
A 2024-es esztendőben sem járt jobban Horváth Dávid legénysége. Február elején Varga Barnabás eszméletlen hatékonyságának köszönhetően 5:1-es arányban kapituláltak a Groupama Arénában. A Ferencváros magyar válogatott csatára összesen négy találatot szerzett a meccsen, s a második félidőben mindössze 4 perc leforgása alatt mesterhármast ért el! Nagy kérdés ezúttal, vajon az MTK védelme ezúttal mennyire felkészülten várja majd a vasárnap késő délutáni, kiemelt fontossággal bíró összecsapást?
Bajnokként vajon motivált lesz a Ferencváros?
A mérkőzésre való fogadás elhelyezését kissé megnehezíti, hogy a két rivális bajnoki szezonjának érdemi része jórészt lezárult. Bár ugyan az MTK-nak még matematikailag akár a dobogó elcsípésére is lehetne esélye, mindazonáltal igencsak meglepő fejlemény lenne, amennyiben a szezon során óriási hullámzásokat bemutató újonc kiléphetne a nemzetközi porondra. Véleményünk szerint ebben még maga klub szakmai stábja sem hisz eléggé.
A Ferencváros pedig múlt hétvégén a Kisvárda elleni döntetlennel bebiztosította sorozatban hatodik alkalommal elnyert bajnoki címét. A Fradival első ízben trófeát nyerő Dejan Stankovic bizonyára a duplázásra is hajt, így a zöld-fehérek főként a Magyar Kupa megnyerésére fordítják majd minden energiájukat. Az is kérdés, hogy a szerdai Nyíregyháza elleni cseppet sem könnyű elődöntős győzelmet követően milyen mértékben pihenteti keretét majd a szerb tréner. Benne van a pakliban ugyanis, hogy a fontos hétközi sikert követően vasárnap kissé lazázhatnak a keret alapemberei, s olyan játékosok jutnak szóhoz, akiknek az elmúlt hetekben nem jutott sok szerep.
Az irodák az MTK fogadási piacai felé terelnek bennünket
Annak ellenére, hogy a szezon folyamán két alkalommal is igen alaposan elverte a Ferencváros az MTK együttesét, nem igazán érzünk késztetést, hogy az Üllői útiak sikerére tegyük tétünket 1.50 alatti szorzón. Ugyan a vendégek győzelme bőven benne van a pakliban, a fentiekben taglalt körülmények miatt erősen kérdéses, hogy mennyire szeretné mindenáron tető alá hozni ezt a csörtét a Fradi?
Sokkalta több motivációs tényezőt érzünk az MTK oldalán ez esetben. Eleve minden bizonnyal telt ház előtt lépnek pályára otthonukban, s aligha szeretnének immáron harmadjára is jelentős különbségű vereséget szenvedni. Mellesleg Németh Krisztiánék igen pazar mérleggel rendelkeznek az elmúlt időszakban, s a múlt hétvégi Újpest elleni sikernek is köszönhetően március eleje óta nem találnak legyőzőre az OTP Bank Ligában.
Egységnyi tétet teszünk az ázsiai hendikepes opcióra
Miután a mérkőzés fogadási kínálatában nem sok értékes lehetőséget találtunk a gólos piacokon, úgy döntöttünk, hogy egyes alternatív kimeneteles opciókban igyekszünk potenciálisan zöldülő tippet találni. Úgy véljük, hogy ezen a meccsen az MTK elsődleges célja, hogy legalább egy pontot szerezzen hazai pályán a Ferencváros ellen. Valószínűsíthetően nem fognak ész nélkül kitámadni, miközben az is kérdés, hogy az FTC mennyire készül kellően motiváltan erre a találkozóra?
Bárhogy is alakul, kevés esélyt látunk arra vonatkozóan, hogy a zöld-fehérek harmadízben is kitömjék az MTK kabala-állatát, Gedeont, a gúnárt. Reményeink szerint a nagy múltú Hungária körúti klub játékosai ezúttal megfelelő koncentráltsággal lépnek pályára, s ha legfőbb céljuk, a pontszerzés nem is jön össze, tisztesen tudnak majd helytállni a magyar rekordbajnokkal szemben.
Végezetül kiindulva a hazai csapat relatív magas kimeneteles szorzójából, úgy gondoltuk, hogy a pluszos ázsiai hendikepek piacán +1.5-ös határon egységnyi tétet érdemes lehet megkockáztatni arra vonatkozólag, hogy nem lesz kétgólos differencia a lefújás pillanatában a Ferencváros javára.
-
MTK Budapest - Ferencváros tipp
MTK +1.5 (AH)Unibet
1.58
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Bognár István, az MTK játékosa gólt lő a ferencvárosi Henry Wingo mellett a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában, 2023. szeptember 30-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor