Fontos meccseken volt eredményes, például Izland ellen is betalált az Eb-selejtezőn, de azóta teljesen eltűnt, pedig várják a címlapok!

Szoboszlai volt csapattársa nyerte a Golden Boy díjat, amit az adott naptári évben a legjobbnak ítélt, Európában játszó 21 év alatti futballista kap meg. Versenyben volt Szoboszlai is, végül Erling Haalandé lett a trófea, amit rögtön meg is ünnepelt, négyszer talált be a Hertha BSC ellen. A magyar játékos a szavazáson nyolcadik helyen zárt, olyanokat megelőzve, mint a Vinicius Junior, Ferran Torres, Mason Greenwood vagy épp Sergino Dest. Velük ellentétben ráadásul nem a világelitjében járó csapatban játszik, hanem a Red Bull Salzburgból tudta felhívni magára a figyelmet. Saját kérdésemre tehát az a válasz, hogy Szoboszlai alapvetően középpályás, ami már a góljai pozícióiból is látszanak, hiszen távoli lövésekből eredményes, ezért nem várható tőle minden meccsen találat.

Izland elleni sorsdöntő gólja

Sok gólt szerez a Bayern München, de azért nem lehetetlen mattolni őket, legutóbb a Salzburg is betalált a hálójukba, igaz hogy 6:2-es bajor siker lett a vége. Győzelmi célja nem igazán lehet az osztrák csapatnak, a BL-csoport első két helye elérhetetlennek tűnik, azokat a Bayern és Atletico kibérelte magának. A tisztes helytállás jegyében azért megzörgethetik a bajor hálót, és ha ezt Szoboszlai Dominik tenné meg, az 3.75-ös szorzóval fizetne. Legutóbb a német klub ellen 2 lövése volt, 25 pontos passza, amiből 4 kulcs átadásnak bizonyult, tehát a támadásépítés szempontjából fontos volt. Ami ebből tanulság lehet, hogy a BL-címvédő ellen sem volt elveszve, próbálkozott, voltak jó megmozdulásai, meglátjuk ezúttal milyen teljesítményt hoz.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Szoboszlai és Müller. Fotó: MDI / Shutterstock.com & Wikipédia