Az NB1 hétvégi fordulójában két sorsdöntőnek is nevezhető mérkőzéssel foglalkozunk. A bajnoki cím szempontjából az előző fordulóban a Fradi pontvesztését nem tudta kihasználni a Videoton. A pontazonossággal első helyen állók vajon bírják-e a növekvő nyomást: a zöldek a Paksot, még a fehérváriak a Debrecent fogadják. Az alsó régióban ellenben más célokért küzdenek a csapatok: kiesési rangadón az utolsó fogadja az utolsó előttit!
Ismét Felcsútra látogat a Debrecen
A Videoton (1.52) azonos mutatóval áll az élen a Fradival: 16 győzelem mellett 7 döntetlennel és 3 vereséggel, összesen 55 gyűjtött ponttal. Csak a rosszabb gólarány miatt szorul a dobogó képzeletbeli második helyére a fehérvári együttes. Az előző fordulóban a tavasszal masszív csapat képét mutató Mezökövesdhez látogattak (0-0). Nem nagyon tudtak mit kezdeni a Kövesd három védős rendszerével, és a leszűkített területeken a támadó harmadban nem voltak elég pontosak Lazovicsék. Nikolics edző az eredménytelenséget a fáradtságra fogta, ugyanis hétközben Kispesten elmaradt mérkőzést pótoltak (magabiztos játékkal nyertek 4-1). Fel sem teszem a költői kérdést, hogy egy esetleges BL vagy EL hétközi kupaszereplés esetén hogy bírnák a kettős terhelést... mindenesetre most a Loki ellen egy egész hetük volt pihenni. A borsodban hagyott két pontot leszámítva a tavasszal jó formában játszanak, öt nyertes meccsükön 14 gólt szereztek, és a múlt heti remin kívül még a felcsúti akadémia csapata ellen értek el gól nélküli eredményt.
A Debrecen (6.20) tavasza ellenben nem ilyen fényes. Hatos nyeretlenségi szériával kezdtek a bajnokságban, Herczeg András már a kiesés elkerüléséről beszélt. A háttérben a szurkolók már arról beszéltek, hogy Szima Gábor tulajdonost már nem érdekli a csapat, akár túl is adna rajta. A játékosok azonban összeszedték magukat, és többek között Könyves Norbert góljainak köszönhetően előbb kiverték a kupából a Honvédot, majd Pakson arattak fölényes győzelmet (2-5). Ilyen eredmények után várták a Fradit múlt héten. A több mint 10 ezer néző egy szervezett debreceni csapatot látott, ahol a játékosok a szívüket-lelkület kitették a pályára. Ennek és az ihletett formából játszó Könyvesnek köszönhetően sikerült az egyik pontot otthon tartani (1-1).
A Loki szerdán nagy lehetőség előtt állt: a magyar kupa elődöntőjének odavágóján a Puskás Akadémia várt rájuk. Meglepetésre Pintér csapata visszaállt és kontrákra rendezkedett be. Talán ez zavarta meg a vendég játékosokat, akik mind a saját, mind az ellenfél kapuja előtt sokat hibáztak. Könyves ráadásul meg is sérült, és egy csúnya vereséggel küldte őket haza a felcsúti alakulat (4-0). Nem mentek azonban messzire, az több 100 km utazás helyett ezt a pár napot Telkiben töltik, ahol kiváló körülmények között van lehetőségül pihenni és felkészülni. Azt gondoljuk, hogy a pár nap nem lesz elég, és a kieséssel felérő kupakudarc után kevés az idő hogy a fejekben rendet lehessen tenni. A Videotontól koncentráltabb, eredményes játékot várunk aminek vége egy sima győzelem lehet (Videoton -1 AH 1.90).
Hatpontos találkozó
A Vasas (2.20) a tavaszi szezon negatív meglepetése. A 9. helyen teleltek, de idei eredményeik nem fényesek, mindössze a Honvédot tudták legyőzni. Ezen kívül két döntetlen (DVTK 1-1; Balmazújváros 1-1) mellett négyszer szenvedtek vereséget! Visszacsúsztak az utolsó helyre, de ami ennél is jobban bosszantja a szurkolókat az a mutatott játék. Egyedül a Kispest és a Diósgyőr ellen látszott a játékosokon a tűz és az akarat, a többi találkozón mintha nem akartak volna még ütközni sem a játékosok. A német szakvezetőt, Oenning-et is hibáztatják, aki a védekezési hibákat sem képes kijavítani, és már nem tud váratlant húzni. A tavaszi hét meccsük közül haton betaláltak, de hátul átlagban kétszer mattolták a védelmet! Szombati meccsre a negatív hangulatot a sérült Ristevski és az eltiltott Vaskó-Hangya páros hiánya fokozza!
A Mezőkövesd (3.30) a tavasz egyik pozitív meglepetése. Az első fordulókban egy döntetlen mellett három győzelemmel kezdtek! Meglepetésre nyerni tudtak Újpesten (2-3) és Debrecenben (2-3) is, majd két vállalható vereség következett (Paks 2-3; FTC 0-3). A Kuttor Attila által felkészített csapat legnagyobb erőssége a bátor támadójáték. Ennek ellenére meglepetésre a már említett Videoton elleni múlt heti meccsen három védővel álltak fel. Ez a rendszer olyan jól működött, mintha évek óta ezt gyakorolnák, a bajnokesélyes mindössze négyszer lőtt kapura! Ez a stabil védekezés a támadójáték rovására ment, de az egy ponttal mindenképp elégedettek lehetnek borsodban. A Vasas ellen eltiltásából visszatér a védelem alapembere, Hudák Dávid, és vele együtt várhatóan a négyvédős rendszer is. Több energia marad a támadásra, ami gólokat gólokat eredményezhet. Azt várjuk, hogy a Mezőkövesd pontot, pontokat visz el a fővárosból! (Mezőkövesd +0,5 1.65 DNB Mezőkövesd 2.32).
-
NB1 tippek
Vasas - Mezőkövesd, Mezőkövesd +0,5 -
Videoton - DVSC, Videoton -1AH
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Michael Oenning (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)