Úgy mentünk neki a csütörtöki Európa-liga mérkőzéseknek, hogy a Betis már biztos második volt - és ezzel továbbjutó -, míg a Sociedadnak küzdenie kellett. A baszkok küzdöttek, de ez a hétvégi győzelmükre kerülhet?
2.32
Felemás időszak
A Sociedad jól kezdte a bajnokságot, majd jött egy kisebb hullámvölgy, mi pedig azt gondoltuk, hogy ezzel kiesnek az Európa-ligából is. Ezzel szemben nyertek, így a PSV-nek hiába lett volna elég egy döntetlen is, a baszkok minden erejüket mozgósítva továbbjutottak. El is érkeztünk elemzésünk legfontosabb pontjához: míg a Sociedad megközelítően a legjobb csapatával játszott az EL-ben, addig a Betis félgőzzel kapott ki 3-2-re Skóciában.
A szokásos Betis kezdőből senki sem lépett pályára a meccs kezdetén, csereként a 70. perc környékén álltak be páran. Ez egy "pihentető" vereség volt, gyakorlatilag egy tét nélküli találkozón. A Betis ráadásul a két idegenbeli meccs után, végre hazai pályán játszhat, míg a Sociedad a nagy terhelések után (előbb Real Madrid, majd PSV), most idegenben kéne bizonyítani.
A Real Madrid ellen megfigyelhető volt, hogy mennyire súlytalan a középpálya a baszkoknál, de ott az volt a szerencséjük, hogy Benzema megsérült, így a Real Madridnak kellett 30-40 perc, mire magukhoz tértek. A Betis valószínűleg teljes erővel kezdi ellenük a találkozók, míg a baszkok csak abban bízhatnak, hogy Oyarzabal és Isak nem fáradt ki teljesen az EL-ben. A hazaiak szorzója ennek fényében csökken, körülbelül 2.50-nél nyitottak, most már 2.25-nél tartunk, de lehetséges, hogy a vasárnapi kezdésre 2.00-re csökken a győzelmükre kínált odds.
-
Real Betis - Real Sociedad tipp
Betis győzelemUnibet
2.32
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Andoni Gorosabel (Fotó: sbonsi / Shutterstock.com)