Kezdjük a november hónapot egy kockáztatós francia tippel. Reims és a gólok tavaly nem voltak jó viszonyban, idén ez változott?
2.30
Fals következtetések?
A Stade Reims tavaly egy jól védekező csapat volt, de nyáron a védelem két pillére távozott, így a defenzív játékuk gyengült, növekedett a bekapott gólok száma. David Guion taktikája arra épült, hogy a középpályán megszerzik a labdát, gyors kontrát indítanak belőlük. Az újonnan érkezőknek viszont meg kellett tanulniuk az aprólékosan kidolgozott taktikát. A védelem így nem túl acélos, de csalóka lehet az is, hogy mindössze egy gólt értek el hazai pályán.
A PSG és a Lille kemény ellenfél volt, míg a Lorient ellen óriási egyéni hibáknak köszönhették a vereséget (illetve a kiállításokat). A Montpellier otthonában láthattunk valamit a tavalyi Guion-rendszerből, de ennél több kell tőlük. A fogadóirodák arra következtettek, hogy 2,5 gól alatti mérkőzésre van kilátás a Strasbourg ellen, de kérdem én, hogy miért? A Reims védelme nem jó, támadósora ellenben most kezd formában lendülni.
A Strasbourg esetében érdemes kiemelni, hogy idegenben jól ment idén nekik, általában 4-5 kaput eltaláló lövéssel dolgoznak, ezekből eddig 6 gólt értek el 3 mérkőzésen. Thierry Laurey rutinos edzőnek mondható, eddig 5 mérkőzést játszott Guion által irányított Reims ellen, amiből 4 bajnoki meccs volt. Érdekesség, hogy 3 alkalommal 2,5-nél több gól született, pedig mindkét edző inkább a defenzív fociban hisz.
További érdekesség, hogy általában a hazai csapat nyerte ezeket a meccseket. A logikus következtetés az lenne, hogy nyer a Reims és 2,5 gólnál több születik. Mi azonban annyira nem bízunk a hazaiakban, helyette maradunk a góloknál. A szűk keresztmetszet a hazai gólok, mert úgy tűnik, hogy a vendégek hatékonyak a kontrákból. A feltolt Reims védelem mögé kerülhetnek. Sajnos az ázsiai 2 gól feletti opcióban sok érték nincsen, maradunk a sima 2,5 gól feletti tippnél!
-
Reims - Strasbourg tipp
2,5 gól felettUnibet
2.30
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 7
Powell
Mind a két csapat teljesen kiszámíthatatlanul játszuk a gólok szempontjából.Hiába nézegettem a statjukat eléggé no bet meccs nálam bármilyen oldalról is közelítem meg.Azért sok sikert!
grof19
Én jónak tartom a tippet mert most az egyik csapatnak ki kell tenni magáért és elkerülni a hátsó részből. Ez pedig hozza a gólokat mert azért vegyük figyelembe mindkettő csapat igen sok gólt kap és szerez is.
csabax
Nincs bizalom a Reims esetében, ám a Strasbourg simán "összehozhat" 2-3 gólt.
Anyuci123
2,5 golt várok
sunik29
Vendég győzelem es sok gólt varok , Strasbourg pont abban erős amiben gyenge a hazai csapat , rögzített helyzetek , a magas labdák , fej játék.
curpy82
Francia liga, ilyenkor nálam 80-90 százalékban csakis a lapok jöhetnek szóba.
chabialonso
Utóbbi meccsükön mindketten lőttek legalább hármat ellenfelüknek. Egymás ellen is lejöhet ez. Próbálnak kapaszkodni a kiesőzónából.