Az angolok keménynek ígérkező mérkőzéssel kezdik a tornát, de nem állhatnak be védekezni!
1.73
Támadófoci kerülhet előtérbe
Az angol sajtóban mélynek és erősnek jellemezték az ország keretét az u21-es tornára, de tény és való, hogy lehetett volna ez a csapat jóval erősebb is. A védelemben akadnak problémák, de Aidy Boothroyd valószínűleg nem a defenzív játék erőltetésével lesz elfoglalva, amikor olyan támadói vannak, mint Mason Greenwood vagy Callum Hudson-Odoi. Gyors és dinamikus csapatról beszélünk.
A csoportkörben felesleges beállniuk védekezni, ugyanis az első hely a tét, ha el akarják kerülni a negyeddöntőben a spanyolokat. Selejtezőkben sem a védekezés jellemezte a taktikájukat, 3-4, de olykor 5-6 gólos meccseket játszottak. Lehetséges, hogy Greenwood nincsen csúcsformában, de ilyen szinten meg kell mutatnia azt, miért a Manchester United egyik legnagyobb reménysége.
A svájciak régebben a masszív védekezésükről voltak híresek, most viszont nem annyira stabil a védekezésük, hogy csak arra támaszkodjanak. Ezért is kaptak gólt szinte minden fontosabb meccsen a selejtezők során. A franciákat például 3-1-re verték hazai pályán, idegenben ugyanilyen arányban kaptak ki, végletek csapata az övék. Támadóik többsége gyors, jól cseleznek, igyekeznek majd Noah Okafor és Dan Ndoye formáját kihasználni. Mindezek fényében nem gondolom, hogy ezen a találkozón a defenzív foci fog dominálni, könnyedén kialakulhat egy adok-kapok, ahol gólváltás mellett 3-4 vagy több gól is leeshet.
-
Anglia U21 - Svájc U21 tipp
2,5 gól felettbetfair
1.73
Fizess be 8000 Ft-ot s játssz 16000 Ft-tal!
A Betfair iroda új játékosait egy 100%-os bónusszal várja. Fizess be 8000 Ft-ot a Betfairhez és máris 16000 Ft-tal kezdheted a játékot.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 1
chabialonso
Az utóbbi egy évben az angolok a valamire való csapatok elen hároszottak, ahol akiktől kapta is gólt. A kisebb államokat kitömték. Svájc ugyanígy , ezért a gólváltás valóban benne van, és a három gól is. Többet nem nagyon várnék ettől a meccstől , de a cikkben pont ez az ajánlat áll. A 2-3 gól az egész EB első körére áll, talán a Román - Hollandon képeseka vendégek elszabadulni, ha jól belekezdenek a meccsbe.