A francia bajnokságban beindult az élet, hiszen alig ért véget a világbajnokság, ők az ünnepek alatt sem pihentek, már a második fordulót rendezik, ráadásul az új esztendő első napján már pályára lép a PSG.
1.70
Mbappé egyedül a világ ellen
Elvileg Kylian Mbappé Párizs királya, akinek beleszólása van mindenbe, még az edző személyéről is dönthet, ahogyan arról is, hogy ki távozik. Egyedül arról nem, ki nyeri a vb-t és ez a játékos mennyi pihenőt kap. Lionel Messi ugyanis az argentin körútja után csak január első hetében tér vissza a PSG kötelékébe, így a Strasbourg elleni meccs után biztosan kihagyja a Lens elleni találkozót is, pedig óriási szükség lenne rá. Neymar ugyanis megint hülyeséget csinált, pedig jól kezdte a meccset. Amire felhívtuk a figyelmet a meccset megelőző írásunkban, hogy pontrúgások után veszélyes lehet a PSG, ebből gólt érthetnek el.
Végül nem Sergio Ramos, hanem Marquinhos érkezett kiválóan az oldalvonal mellől elvégzett szabadrúgás után, melyet épp Neymar tekert középre. Ha ő elvéti, akkor ott jött mögötte Sergio Ramos, szóval garantált volt a gól. Utána Mbappénak voltak helyzetei, majd a semmiből magához tért a Strasbourg is, akik az első félidő második részében két nagyobb helyzetet is kidolgoztak. Az egyenlítés viszont a második félidő elején egy oldalról beívelt megpattanó labdából született. Marquinhos egalizált, aminek most nem örültek a PSG-nél.
A hidegzuhany 10 perccel később jött, amikor 1 perc leforgása alatt kapott két sárga lapot Neymar. A francia bíró, Turpin éles szemmel észrevette, hogy feldobta magát a tizenhatoson belül a brazil, rögtön jött a második sárga neki. Buta hiba volt Neymartól, de a PSG-t épp ez pörgette fel. A ráadásban ugyan Marquinhos szerzett egy újabb gólt, de mivel előtte már szabálytalankodtak Mbappéval szemben, ezért a sértett büntetőt végezhetett el, amit értékesített, nyert a PSG. Azonban a francia sztárcsapatnak nehéz dolga lesz, védelmük sebezhető, elől most már csak Mbappé klasszisában bízhatnak.
Reális szorzó a Lens győzelmére
Elsőre talán csodálkozhatnánk, hogy a PSG-re idegenben 2.20 környéki szorzót adnak, de a francia liga legjobb csapata a hazai mérleget figyelembe véve a Lens. Nyolc győzelem, 18-6-os gólkülönbség, kontrollálják a mérkőzésüket (58%-ban van náluk a labda), kiemelkedően használják ki a helyzeteiket (50%-os hatékonyság), védekezésben csírájában elfojtják az ellenfelek támadásait. A PSG teljesítménye már a Strasbourg ellen is kérdőjeles volt, ott sem sokon múlt, hogy nem veszítettek pontot a Parc des Princes gyepén. A vendégeknél továbbra sincsen Messi, Kimpembe, Pereira, Mendes, Bernat és Renato Sanches
Hozzájuk csatlakozik most Neymar, de pozitívum, hogy Hakimi már a kezdőben kap szerepet. Valószínűleg a Soler - Sarabia duóból is az egyikük kezdeni fog Neymar kiválásával, viszont erősen kérdéses, hogy elég lesz-e egy Mbappé a győzelemhez? A francia játékos kiváló, idegenbeli teljesítménye zseniális (7 meccs / 8 gól), de a Lens ellen korábban még nem szerzett gólt. A hazai csapat idén egyszer már szerencsét hozott nekünk, bízunk benne, hogy most sem hagynak cserben.
-
Lens - Paris SG tipp
Lens vagy döntetlenUnibet
1.70
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org