Fokozódik a csata a rájátszást érő helyekért kb. két héttel az alapszakasz vége előtt. A Florida Panthers remek formát fut, és egy kis szerencsével meglehet nekik a 2. hely is a főcsoportban. Azonban a Pittsburgh is odaérhet, viszont ehhez szinte 100%-os formát kell nyújtaniuk az elkövetkezendő két hétben. A Detroit is nagy csatát vív a rájátszásért, a Flyers a legnagyobb ellenfelük. Izgalmas két hetünk lesz.
Florida Panthers - Toronto Maple Leafs
Viszonylag könnyű 3 pontot kaszírozhat be ma a Panthers. Van pár játékos a sérültlistán a hazaiaknál, de MacKenzie és Gudbranson elvileg visszatérhet ma. Még 7 mérkőzés vár a Florida csapatára az alapszakaszban, és az összes olyan csapat ellen lesz, akik nincsenek rájátszást érő helyen. Az idén kétszer találkozott eddig a két csapat, mindkétszer fölényesen nyert a Panthers. Luongo 56 lövésből csak 2 gólt engedélyezett a Leafs ellen, ma is ő várható kezdőnek. Az előnyökben és a hátrányos védekezésben is meglepően gyengén muzsikál a Florida, a 20. hely környékén vannak a ligában. Throcheck 53 pontos, Huberdeau 51 pontos, míg Jagr és Jokinen 58-58 pontnál tartanak. Nagyon egyben van ez a csapat, ezt a Tampa és a Bruins ellen aratott siker is remekül mutatja.
James van Riemsdyk. Fotó: photosthatrock/Shutterstock.com
A Leafsről nincs igazán mit mondani. Változás nem történt. Az egész szezonban kritikán aluli a teljesítmény. Egyedül talán a Penalty Killing ér valamit. Bár az utolsó 10 meccses mutatójuk nem olyan szörnyű, de kétlem hogy lenne ma esélyük. Van Riemsdyk megint sérült, és Komarov is lesérült, hogy a többieket már ne is említsem. A hiányzók listájából simán kijönne egy amatőr sportcsapat. Kapuban sem Bernier, sem Sparks nem képes maradandót nyújtani. Nagy meglepetés lenne, ha akár egy pontot is tudna menteni ma a Leafs. Sima, rendes játékidős hazai győzelmet várok.
Montreal Canadiens - Detroit Red Wings
A Montreálnak sem megy a szekér. Amilyen jól indult nekik ez a szezon, annyira rosszul megy most. Price még mindig nincs, és ő nagyon hiányzik a kapuba. Subban nyaksérülés miatt nem játszhat, Gallagher is kidőlt, hogy csak a nagyobb neveket említsem. Összesen 10 sérült van a hazaiaknál, ami a rájátszásért küzdő Red Wings ellen nem túl jó előjel. Ami az emberelőnyös játékot illeti, csak a 27. helyen van a ligában a Canadiens. Érdekes, hogy az összes kanadai csapat a 10 legrosszabb között van emberelőnyben. Emberhátrányos védekezésben már sokkal jobb a helyzet, ilyen téren a 8. legjobbak a ligában. Ami a pontokat illeti, Pacioretty a legjobb 55-el, őt Galchenyuk követi 50 ponttal, Plekanec 49 pontos. Subban is 50 pont felett rendelkezik, de az ő játéka kérdéses. Edzésen végig ott volt, Markov mellett korcsolyázott szokásosan, de hivatalosan nem erősítették meg, hogy játszana ma. Kapuban Scrivens és Condon sem túl nagy kihívás a vendégeknek véleményem szerint.
Henrik Zetterberg. Fotó: photosthatrock/Shutterstock.com
Valószínűleg a Detroit Red Wings sem úgy tervezte, hogy 1 héttel az alapszakasz vége előtt még élet-halál meccseket kell játszaniuk. Pedig jelenleg ez a helyzet. Ugyanannyi pontjuk van, mint az előttük álló Flyers csapatának, és 6 meccsük van rá, hogy valahogy megelőzzék őket. Azonban a Flyers egyel több meccset fog játszani. Az Atlantic divízióban a 4. helyen áll a Red Wings, a Bruins van előttük 1 ponttal, a bocsoknak szintén 6 meccs van még hátra. Emberelőnyben és emberhátrányban is a középmezőnyhöz tartozik a Red Wings, minden téren jobbak mint a hazaiak. A meccs kulcsaként egyébként a kapusteljesítményt emelte ki a vendégek edzője, ezért kezdőkapust hivatalosan nem neveztek meg. Szerintem Mrazek fog kezdeni, akinek .921-es mutatója van. Sérültek terén nagyon jól állnak a vendégek, csak Miller hiányzik. A csapat legjobbja Zetterberg 47 ponttal, a 2. Datsyuk 45 ponttal. De Nyquist, Abdelkader és Larkin játékát is ki kell emelni. Mindenképpen esélyesebbek ma a vendégek. A Detroit 24 egymást követő szezonban volt eddig rájátszásrésztvevő, ami a leghosszabb sorozat az NHL történetében. Nagy gáz lenne, ha pont a 25. nem jönne össze.
-
NHL tippek
Florida Panthers - Toronto Maple Leafs: Florida nyer a rendes játékidőben -
Florida Panthers - Toronto Maple Leafs: Florida góljainak száma 2.5 felett
-
Montreal Canadiens - Detroit Red Wings: Detroit nyer (hosszabbítással együtt)
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Ma nem sok örömük lesz. Forrás: Keith Allison/flickr