Elérkeztünk az év utolsó háromhetes körversenyéhez, akad egy nagy hiányzó, de így is kiváló versenyre van kilátás. 

Ketten kiemelkednek a mezőnyre

Ahhoz képest, hogy nyár elején még arról volt szó, hogy Tadej Pogacar, Remco Evenepoel és Joao Almeida is ott lehet a mezőnyben, kicsit csalódottak vagyunk, ugyanis az említett hármas végül a világbajnokságra, illetve az őszi egynaposokra koncentrál, de így sem lehet okunk a panaszra a mezőnyre. A Jumbo-Visma a Tour de France után újból Primoz Roglicra épít, megint erős csapattal érkeznek Spanyolországba. 

Az biztos, hogy Roglic nagyon érzi a spanyol körversenyt, nincs rendkívüli hideg, nincsenek óriási hegyek, rövid meredekek vannak, pörgős versenyek. A szlovén nyerte a spanyol körverseny elmúlt két kiírását, zsinórban háromszor nyerni pedig csak Tony Rominger és Roberto Heras tudott. A segítők szempontjából masszív csapata van a címvédőnek: Gesink, Kruijswijk, Kuss, Oomen és Bouwman kiváló csapat a hegyekre. 

Valószínűleg a Kuss - Kruijswijk - Bouwman trió lesz vele ott a kaptatók végéig, minden etapra van emberük, aki képes a végletekig védeni a szlovént (Roglic győzelem: 1.95). Mindezek ellenére nincsen érték a győzelmében, mert az Ineos sem viccelt, mikor összerakták a csapatukat: Bernal, Carapaz, Pidcock, Sivakov, van Baarle és Adam Yates. A Tour de France-on csúnyán legégett az Ineos, de fogalmazhatunk úgy is, hogy Pogacar nem az a szint, amihez ők felérnének Bernal nélkül. 

A kolumbiai sztár azonban ott van a mezőnyben és arra készül, hogy behúzza a Vueltát, ezzel teljessé téve a kollekciót (Tour de France, Giro d'Italia és Vuelta a Espana győzelem, mindezt 25 éves kora előtt). A történelemben erre hét versenyző volt képes. Bernal karrierjét a Tour de France győzelme után kis túlzással, újra fel kellett építeni. A kolumbiai zseninek gerincferdülése van - ráadásul egyik lába rövidebb -, ami komoly hátfájdalmakat okoz számára. 

A 2021-es Giro d'Italián ezért is volt mindenki bizonytalan vele, de végig kontrollálni tudta a versenyt. Azt azonban nem árt hozzátenni, hogy az összes komoly riválissal történt valami, így gyakorlatilag egy rutinos segítő, Damiano Caruso volt az igazi ellenfele. Ez a siker azonban mentálisan segíthet a kolumbiai számára, a legtöbbet kihozza magából a Vueltán. A Pidcock - van Baarle páros segíti őt a spanyol körverseny sík és dombosabb részein, míg a hegyekben a Carapaz - Sivakov - Yates trió. 

Az olimpián látszódott, hogy Carapaz kiváló formában maradt a Tour de France dobogós helyezése után is, összességében simán nyerte a tokiói mezőnyversenyt. Ezért is lennék vele kapcsolatban óvatos, de még inkább Adam Yates kapcsán. A brit versenyzőnek ugyanis simán lenne esélye összetettben egy dobogóra (top10: 1.90), de hiába az év eleji kiváló forma, hiába tartogatták őt a Vueltára, ha az elmúlt hetekben gyengébben teljesített. 

Kik szoríthatják meg a két klasszist?

A Movistar az elmúlt években komoly változásokon ment keresztül, csökkentették a béreket, év végén visszavonul a legenda, Alejandro Valverde, ráadásul az elmúlt öt háromhetesen nem állhattak dobogóra. A jövő csapatában egyedül Enric Mas az, akiben bízhat Eusebio Unzué, de ő egyelőre nem tart ott, hogy top3-ban végezzen. A Movistar így mindent feltett egy lapra, mivel az alábbi sorral indulnak: Miguel Ángel López, Alejandro Valverde és Enric Mas. 

Lópet nem bírta az időjárási körülményeket a francia körversenyen, Valverde szimplán nem volt formában, míg Mas 6. helyen ért célba. Valverdében esetleg szakaszgyőzelmet látok - valószínűleg erre készül ő is -, López az időfutamokon megfőhet, így megint marad Mas. A spanyolok legnagyobb reménysége, de egyrészt önbizalmával problémák vannak, másfelől képes szétesni egy-egy fontosabb etapon, így a dobogó nem reális (ha pedig még nem kezdted el, akkor ideje belevágni a Movistar sorozatba!). 

A Bernal - Roglic duóra véleményem szerint továbbra is Mikel Landa a legveszélyesebb. Furcsa ezt leírni egy olyan versenyzőről, aki sok alkalommal bukott, ha pedig egészséges volt, akkor segítenie kellett valakit. Most újból megkapja az esélyt a Giro után, ha formában van, akkor csak ő képes tartani Bernalék tempóját a hegyekben, de az időfutam neki is komoly fejtörést okozhat. 

Landára a dobogó szempontjából veszélyes lehet az orosz Vlasov, aki a Girón végre tehetségéhez mérten versenyzett, illetve én úgy gondolom, hogy időfutam ide, időfutam oda, nagy meleget se bírja annyira Bardet, de a top10-et hoznia kéne (szorzója 2.60-ről 2.25-re csökkent az egyik irodánál). A spanyol felvezető többnaposon (Burgos körverseny) szakaszt nyert, Girón a harmadik hétre támadt fel és lett hetedik összesítésben. Van annyira stabil versenyző, hogy ebben a mezőnyben ott legyen a top10-ben. 

Belső háború az EF-ben?

Az EF még nem jelentette be keretét a Vueltára, de érdekes lehet Hugh Carthy és Rigoberto Urán fémjelezte csapat. Papíron Carthy az erősebb, de ő egy erősen csonka Vueltán tudott dobogós helyet szerezni. Az idei Girón 8. helyen végzett, egyértelműen voltak jobb napjai, de a győzelemre esélye összességében nem volt. Az említett Burgos-i többnaposon szakaszt nyert, de elmondása alapján nem volt jó állapotban. 

A sportigazgatója, Juan Manuel Garate nyilatkozta is, hogy hiába vitték el a versenyre a majdnem komplett Vuelta csapatot, gyengén szerepeltek. Valószínűleg ezért is merült fel, hogy Urán is ott lesz a Vueltán (10. helyen végzett a Tour de France-on). Voltak jobb napjai a francia körversenyen, sokáig úgy állt, hogy ott lehet a dobogóért folytatott harcban, majd az utolsó három kiemelt etapon megrogyott. 

A tokiói olimpián viszont megmutatta, hogy van még benne kraft, meglepetésre most jobbik formáját vette elő az időfutamon és 8. helyen végzett, ahogyan a mezőnyversenyben is. Mindezt egy rendkívül nehéz pályán, rajta kívül csak Wout van Aert tudott két top10-es helyezést szállítani az olimpiáról országúti versenyeken. Érzem annyira stabilnak őt, hogy ilyen mezőnyben rutinból megoldja a top10-et. A kérdés mindössze annyi: Urán segíti majd Carthy törekvéseit, vagy fordítva? 

  • Kerékpár tipp

    Romain Bardet első tízben végez

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: strgaphoto / Shutterstock