Az Olympique Marseille stábja eldöntötte, hogy inkább egy jó bajnoki szereplés, mint egy BL-nyolcaddöntő, esetleg egy EL-nyolcad- vagy negyeddöntő? Úgy tűnhet, meghatározó volt a Tottenham elleni vereség, ami az edzőt és a vezetőséget is ráébresztette, hogy ez a keret még nem áll készen Európára. 

2022 szept 18. 15:00 Közvetítés: UnibetBet365

Hatékony erőbeosztás

Az elmúlt években nagy ígéretekkel volt tele a padlás az OM-nél, vezetőség korábban BL-győztes csapatot vizionált, majd elérkeztek a realitások talajára, ahol még a francia dobogóért is szenvedni kellett. Bebizonyosodott, hogy Európában nem tartoznak a szűkebb elitbe (top16), ahhoz nagyon sok pénzt kéne még a csapatba önteni. Ez nincs meg, ahogyan a reputáció sem, hiába nyertek korábban BL-t. 

A nyári átigazolási szezon kissé érdekesre sikeredett, Sampaoli távozott is, majd Igor Tudor vette át a csapat vezetését. Először megkérdőjeleztük a döntést, ahogyan Alexis Sánchez érkezését is, de úgy tűnik, inkább a fokozatosság elve mellett döntött a Marseille vezérkara. A Bajnokok Ligáját a Tottenham elleni vereség után elengedték. Hiába volt fölényük, ez csak meddő labdabirtoklásban mutatkozott meg, kapura érdemben veszélytelenek voltak. 

A Frankfurt ellen már egy felforgatott csapat állt ki, próbált rotálni Tudor, koncentrálva a Rennes elleni bajnokira. Előző fordulóban a Lille-t győzték le, így érezhetően fontosabb lett számukra a Ligue 1, mint az európai kupasorozat. Már most minimum 6 pont az előnyük a Lyon - Monaco - Rennes trióval szemben, kedvező a sorsolásuk is, mindössze a világbajnokság előtti időszak lehet nehezebb. 

Ha okosan beosztják az erejüket, akkor tavaszra 10-12 pontos előnnyel fordulhatnak, biztosítva jövőre a BL-főtáblás helyezést. Ezzel pedig stabilizálhatják helyzetüket, PSG mellett egy "biztos pont" lehetnek a francia ligából, akik a BL-ben indulhatnak. Alexis Sánchez rutinja segíthet ebben, eddig négy gólnál jár, de Nuno Tavares is óriási formában van, veszélyes a balszélen a Marseille. 

Nem bírták elengedni

A Stade Rennais veszte viszont épp az európai kupasorozat lehet, először azt gondoltuk, hogy ők is inkább a francia ligára koncentrálnak, megpróbálják elérni a BL-szereplést érő dobogót, de amint látható, inkább az Európa-ligában akarnak bizonyítani. Csoportjuk nyerhető, gyakorlatilag a legerősebb csapatukkal léptek pályára a Fenerbache ellenében is. Ezt a kettős terhelést ez a csapat nem fogja bírni, főleg rotáció nélkül.

Itt már az ősz is hosszú lesz, hiszen a vb-ig azoknak, akiknek van nemzetközi kupás kötelezettségük is, 12 meccset kell játszaniuk 7-8 hét alatt úgy, hogy még válogatott szünet is lesz. A Rennais kerete erre nem áll készen, így már a Marseille ellen sem őket favorizáljuk, van érték a hazai sikerben, akik láthatólag koncentráltak, maximálisan felpörögnek a bajnokikra. 

  • Marseille - Rennes tipp

    Marseille győzelem
    Bet365
    2.05

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés