A spanyol bajnokság pénteki Osasuna - Granada mérkőzése elsőre nem tűnik igazán érdekesnek, de két olyan gárda találkozik egymással, akik idén még komoly meglepetést is okozhatnak.

2023 okt 20. 21:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Unibet
1.90

Osasuna: A középszerűség diadalma

Mindössze négy légiós van a keretben, alig volt érkező és távozó nyáron, Jagobe Arrasate mester már öt éve az Osasuna kispadján, mondhatjuk, hogy az állandóság jellemzi a csapatot. Arrasate pedig kiváló munkát végzett, első évében az Osasuna első helyen jutott fel a második vonalból, majd utána szinte azonnal stabil középcsapattá váltak. Az elmúlt négy szezonban rendre a 7. és 11. hely között végeztek, tavaly pedig kivívták a Konferencia Liga indulást is, ahonnét végül a selejtezőben kiestek, de lehet jobb is így. 

Ez a keret nem áll készen a kettős terhelésre, még akkor sem, ha az a vérszegény Konferencia Liga. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a selejtezők zavarták meg az Osasunát, de érdemes megvizsgálni a jelenlegi 12. helyüket a bajnokságban, ugyanis őszre letudták a bajnokság nehezét: Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid, Sevilla és Athletic Bilbao (mindössze a Sociedaddal nem játszottak).

Osasuna Granada
Rubén García (Fotó: martin SC photo/Shutterstock.com)

Igaz, hogy csak egyetlen pontot szereztek ezeken a meccseken (1-10-es gólkülönbség), de nekik tavaly sem az volt a céljuk, hogy majd a sztárcsapatokat megszorongatják. Az Osasuna azért tud stabilan a középmezőnyben végezni, mert Arrasate taktikája tökéletesen működik a kis- és középcsapatok ellen. Ez pedig idén sem hagyta őket cserben, megverték a Celta Vigót és Alavést, mindössze a Getafétól kaptak ki. A következő 10 fordulóban tehát megszilárdíthatják helyüket a 7-12. hely között.

Granada: Hiába a bátorság, ha nincs szerencséjük

Nem kéne a kiesőzónában tartózkodnia a Granadának, mert összességében eléggé jól játszottak, felvették a harcot a Barcelonával (2:2), Atlético Madriddal (1:3), Betisszel (1:1) és a Sociedaddal is (3:5), mindegyik meccsen gólt szereztek a jóval jobb erőkből álló riválisok ellen. Az Atlético Madrid és a Real Sociedad mellett a Granada helyzetkihasználása a legjobb a spanyol ligában, de valahogy a győzelmek nem akarnak jönni. 

A fentiek alapján pedig többféle forgatókönyvet el tudunk képzelni a mérkőzésre, ebből az egyik, hogy az Osasuna hozza a kötelezőt, nyernek hazai pályán, viszont a szorzójuk folyamatosan csökken, szinte már irreálisan alacsony (1.77), ebben így nem biztos, hogy lesz érték. Ha a Granada hozza a bátor játékát, akkor betalálhatnak egyszer, így viszont inkább van érték a mindkét csapat gólt szerez tippben. 

  • Osasuna - Granada tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    1.90

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés