A péntek esti spanyol bajnoki mérkőzés nem tekinthető különlegesnek, viszont a Rayo Vallecano alig tudott pihenni, hiszen öt nap leforgása alatt, ez lesz a második találkozójuk. Az Osasuna ezt képes lesz kihasználni és végre meccset nyerni?
3.30
Osasuna: A megbízhatóság mintaképe
Jagoba Arrasate már öt éve az Osasuna kispadján, az állandóság jellemzi a csapatot. A 45 éves szakemberrel a stabil középmezőnyben szokott végezni a csapat, idén is a 14. helyen állnak. A helyezésük azért csalóka, mert már az összes nehéz ellenfelet letudták az ősszel, ezért is kezdtek kicsit rosszabbul a bajnokságban. Nekik volt a legnehezebb sorsolásuk, ehhez képest azért Arrasate egész jó munkát végzet, ha így folytatják, akkor meglehet a 10. hely közötti eredmény.
Idén nem reális a Konferencia Ligát érő helyek elérése, mert ugyan tavaly a 7. pozícióban végeztek, de akkor jobban is játszottak. Az utóbbi hetekben nem tudtak nyerni, hazai környezetben csak vergődnek, igazán idegenben csúcsosodik ki a játékuk, amikor kevés helyzetből is képesek sok gólt szerezni, jól sáfárkodnak a lehetőségeikkel. Hazai pályán viszont ez egyáltalán nem jellemzi őket.
Rayo Vallecano: Pár nap leforgása alatt két döntetlen?
Andoni Iraola mester három év után a Premier League-be tette át székhelyét, viszont a Rayo Vallecano nem omlott össze, sőt, talán még jobban is teljesítenek. Iraola egy kiváló szakember, de méltó utód érkezett Francisco Rodríguez személyében. A 45 éves spanyol kellő rutinnal rendelkezik, viszont nem ez a kockáztatós fajta, inkább a biztos döntetlent próbálja elérni, minthogy veszítsen a csapatával. Ritkán vállalnak kockázatot, de ez eddig bejött nekik.
A Vallecano tördeli a játékot, de ha úgy adódik, akkor képesek dominálni is, mint a Celta Vigo ellen, igaz, ezzel nem mentek semmire. Hiába volt náluk a labda 63%-ban, illetve próbálkoztak sok kapura lövéssel, gólt nem szereztek, pedig az xG-mutatójuk sem volt rossz. A találkozót nem tudták lezárni, így nem lennénk meglepve, ha idegenben is majd a biztos egy pontra törekednének. Ez amolyan hallgatólagos megegyezés is lehet majd a felek között, így ahogyan a Vallecano hétfői mérkőzésén, megint a döntetlenre tippelünk!
-
Osasuna - Rayo Vallecano tipp
DöntetlenUnibet
3.30
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org