Növekszik a népszerűsége ennek a sportágnak, mely a fogadóirodák kínálatába is bekerült, miután a nemzetközi szövetségek megalakultak és hivatalos, profi mérkőzéseket, bajnokságokat szerveznek. De miről is van szó?

Egyes felmérések szerint, világszerte több mint 18 millióan űzik a padel nevű sportot, mely tartalmaz elemeket a teniszből, ugyanakkor a fallabda is megjelenik benne. Pörgős, gyors és látványos, ezért a sportolók is élvezik, de ugyanakkor a közvetítési lehetősége is magas, hiszen a nézők manapság a monotonitást, hosszan elnyúló mérkőzéseket nem kedvelik annyira, nem köti le a figyelmüket. Eredete egy hétköznapi problémából eredt, nem volt elég hely. 1969-ben egy mexikói férfi, Enrique Corcuera, teniszpályát akart a hátsó udvarán építeni, ami nem fért volna el, ezért kisebbre vette az alapterületet, falakat húzott köré és szabályokat módosított, végül megszületettek a padel alapjai.

A padel egy páros sportág, két-két játékos áll egymással szemben, egy 10×20 méteres pályán, ahol sokat rohangálnak, falakkal és kerítéssel körülvéve. Ezekre azért van szükség, mert ebben már elhagyják a tenisz szabályait, hiszen az üvegfalakat (ez akár lehet betonfal) is igénybe lehet venni az ütéseknél. A falak magassága 4 méter, a középen meghúzódó háló pedig 88 centis. A pontozás viszont ugyanolyan, mint a tenisznél, vannak pontok és szettek. Nincsen igazán nagy szerepe a szervának, alulról adogatnak, a küzdőtér méretei miatt, nem is lenne lehetőség igazán nagyot és eredményeset ütni, tehát ászokra itt ne számíts. Az a páros szerez pontot, melynek sikerül elérnie, hogy az ellenfél területén kétszer pattanjon a labda.

A vonalaknak szerepe van a szervánál, kizárólag alulról, ha nézünk profikat, akkor kicsit suta mozdulattal oldalról is meg lehet indítani a játékot. Ugyanakkora a labda, mint teniszben, de lazább szerkezetű, ezért lassabb, a padelütő pedig sokkal könnyebb, mint a teniszütő, és előállítási költsége is alacsonyabb. Lyukacsos felépítésű, jól kontrollálható vele a labda. Nem az erőről szól ez a játék, az ütő és labda jellegéből adódóan nem is az ügyesség, tehetség dominál, sokkal inkább a taktika, éles látás, csapatban gondolkodás és gyors reakció számít. Népszerűsége érthető, pörgős és izgalmas, és ha esetleg kedvet kaptál rá, fogadhatsz is a meccsekre!

Padel mérkőzésekre fogadhatsz az Unibetnél!

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Yistocking/Shutterstock