A Nice kiválóan formában volt a szezon kezdetén, majd volt egy kis megtorpanás, de most újra magukra találnak? A hazai pályán még nyeretlen Troyes könnyű ellenfél lehet?

2021 okt 17. 13:00 Közvetítés: Unibet

Galtier a megoldás kulcsa

Többször írtunk idén a Nizzáról, komoly változások mentek végbe náluk, csapat most már ott van stabilan a top4-ben, ami elsősorban Galtier érkezésének, illetve aprólékos munkájának köszönhető. A sok tehetséges játékosból rövid időn belül csapatot faragott, még az sem húzza le őket, hogy olykor eléggé sok a sérüléssel bajlódó játékosuk. Az elmúlt hetekben Kasper Dolberg bajlódott sérüléssel, de úgy tűnik, hogy a dán válogatott felépült, ott lesz a keretben a Troyes elleni találkozón. 

Ha jól értesültem, akkor teljes kerettel várhatja a meccset Galtier, Youcef Atal is bevethető. Ez a Nice így egy komplett csapat, jó a játékosok közötti kapcsolat, erről beszélt pár nappal ezelőtt francia lapoknak Andy Delort is, aki azt mondta, hogy Dolberg és Gouri jól megértik egymást a csatársorban, utóbbi ihletett formában van. Két ennyire tehetséges játékos pedig, ha jól érzi magát a klubnál, akkor óhatatlan, hogy gólokat szerezzenek. 

Nem látom azt, hogy a Troyes védelme tartani tudja őket. Hazaiaktól Gerson Rodrigues (támadó középpályás) eltiltott, szóval az eddigi egyetlen olyan mutatóban, amiben az élmezőnyben jártak pozitív értelemben (helyzetek kialakítása és kaput eltaláló lövés), most még ebben is visszaeshetnek. Az is igaz, hogy a Troyes számára egyetlen meccs volt a nagyok ellen (PSG, Monaco és Lyon), ahol nagyobb különbséggel kikaptak, de ott a második játékrészben hamar összeomlottak. 

A Troyes abból él, hogy valamilyen módon 3-5 kontrát befejezzenek kaput eltaláló lövéssel, abból pedig egy gólt elérjenek. Ez olykor elég egy döntetlenre (általában 1-1-re), de szűkös vereségeket szenvednek, mert a hátsó alakzatuk nem tudja tartani az ellenfelek támadóit. A Nice kiváló formában lévő támadói minimum egyszer, de inkább 2-3 alkalommal is bevehetik ezt a hazai védelmet, így elvileg hozhatják a győzelmet. 

  • Troyes - Nice tipp

    Nice győzelem
    Bet365
    1.90

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés