Nem tudom, hogy mennyire volt jó döntés a kollektív büntetés az orosz sportolókkal szemben, egy biztos: nem Oroszország érmeinek számát gyarapítják a sikereik, pedig a férfi 100 méteres hátúszásban két orosz versenyző a favorit. 

Amerikaiak versenyszáma volt

A 100 méteres férfi hátúszás két legnagyobb esélyese (Kliment Kolesnikov és Evgeny Rylov) Oroszországban született. A doppingbotrányok miatt, most nem viselhetik hazájuk dresszét, így félig-meddig függetlenként kell indulniuk. A két versenyző egy olyan számban próbál nyerni, ahol évtizedek óta az Egyesült Államok versenyzői uralkodnak, gyakorlatilag kisajátították a 100 méteres hátúszást. 

Az olimpiai és világbajnoki címvédő a mezőnyben, előbbi az amerikai Ryan Murphy, utóbbi a kínai Xu Jiayu. Kezdjük az amerikaival, aki eredményekben is jelenleg közelebb áll az oroszokhoz. Hazája válogatóján már az elődöntőben megmutatta, hogy érdemes lesz rá figyelni az olimpián is, hiszen a világ idei harmadik legjobb idejét úszta, majd a döntőben alig maradt el az idei legjobbjától, simán kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. 

Az biztos, hogy a 20 évesen világcsúcsot döntő és olimpiai aranyat nyerő amerikai versenyzésében bőven voltak hullámvölgyek az elmúlt években. Számomra úgy tűnt, hogy páros években jól teljesített, páratlanokban pedig csak kereste formáját. Ennek talán kicsit ellentmond, de az elmúlt időszakban összeszedettebb volt, emiatt tartják esélyesnek az aranyra (első hely: 3.50). 

A kínaiak több sportolójukat is "eldugták", köztük a világbajnok Xu Jiayut is. A kínai bajnokságon úszott egy nem túl acélos 52:88-at, de ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, mert így is simán nyert. Megmondom őszintén, szerintem rosszul teszik, hogy leírják őt, mert az elmúlt években rendre a legjobb időket úszta a számban, övé a Murphy-féle világcsúcs óta a legjobb idő, az, hogy idén nem ért el jó eredményt, az szerintem csak altatás. 

Független sportolók Oroszországból

Ahogyan említettük, Rylov és Kolesnikov függetlenként indulnak, de ez az esetleges győzelem ugyanúgy az orosz aranyérmekhez tartozik majd. Két olyan versenyzőről beszélünk, akiknek azért a formaidőzítés nem minden esetben sikerül. Kolesnikov első olimpiája lesz ez, két évvel ezelőtti vb-n nem sokkal maradt el a döntőtől. Hiába rendelkezik az idei második legjobb idővel, szerintem nála a csúcsforma az Európa-bajnokságon volt. 

Rylov véleményem szerint más tészta: inkább 200-as, mint 100-as hátúszó, ráadásul a két szám között alig lesz három nap. A 200-as mezőnyben óriási favorit, míg 100 méteren szerintem az idei eredmények alapján lőtték be a szorzókat, ezért a két orosz a legnagyobb favorit. Nem vették figyelembe azt, hogy a kínai versenyző rápihent az olimpiára, ellentétben Kolesnikovval, hogy Rylov fő száma a 200 hát lesz. Ennek fényében számomra nem az orosz versenyzők a szám esélyesei. 

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: TPYXA_ILLUSTRATION / Shutterstock.com