Pep Guardiolának sikerül visszavágnia Mauricio Pochettinónak? Végre eljut a fináléba a Manchester City?
Eljött a revans ideje
Párizsban most a BL-elődöntő mellett az tartja leginkább lázban a szurkolókat, sikerül-e megtartani Kylian Mbappét, akinek jövőre le fog járni a szerződése. Szó volt a Real Madrid, illetve újabban a Liverpool ajánlatáról. Egyelőre azonban a Manchester City elleni meccsre kéne koncentrálni, ahol jó esélye nyílik a párizsiaknak, hogy újból döntőbe jussanak. Ehhez azonban már rögtön a hazai találkozón dominálni kéne, képesek erre?
Pochettino eddig 18 mérkőzést játszott Guardiola csapataival szemben, mindössze 3 győzelmet könyvelhet el, de a legfontosabb találkozót megnyerte: 2019-ben az ominózus BL-negyeddöntő első meccsét, ami végül továbbjutást ért. Az biztos, hogy jelen helyzetben adott a taktikai hadrend: PSG kontrákra és védekezésre rendezkedik be, míg az angolok megpróbálnak majd dominálni.
A PSG két dologban bízhat: Mbappé sebessége, illetve a Neymar - Di María duó kreativítása. A támadások során ezt a három játékost fogja keresni labdával a PSG védelme, minél gyorsabb kontrákat kell vezetni, Neymar lesz az, aki összeköti a csapatrészeket, így tett a Bayern München ellen is. Guardiola szempontjából fontos lehet majd, hogyan állítja meg Mbappét, aki valószínűleg Zinchenko oldalán próbál majd futóversenyeket rendezni (elkerülve Walkert).
A Manchester City próbálja majd szélesíteni a pályát, ezzel a PSG védelmében is keresve a réseket, de az ellenfélnek is teret adva egy-egy kontrához. Van azonban egyetlen tény, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: Guardiola rendszerint túlgondolja a fontos BL-meccseket. Nincs ezen mit szépíteni, ezt az elmúlt években nehezen tudta mellőzni. Pochettino pragmatikusabb edző, ha kell, akkor egy gyors kontrából megszerzett előnyt képesek tartani a végletekig. A Bayern München "totális" fociját is tudták tartani. A logika a gólváltást követelné meg (1.61), de érdemesebb a 3 gól alatti piacot célba venni, Guardiola ugyanis rendre óvatosan kezdi az odavágókat.
-
Paris SG - Manchester City tipp
3 gól alatt (AH)
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org