A hétvégi UK Open selejtezőket követően ismét közeledik a csütörtök, amikor a Nottingham-i Motorpoint Arénából jelentkezik a Premier League második fordulója! A nap legnagyobb kérdései közé tartozik, hogy Michael van Gerwen és Gary Anderson az első fordulós döntetlenjük után hozza-e a papírformát aktuális ellenfeleikkel szemben? De hogy kikkel is mérik össze erejüket, azt rögtön megtudhatod, ha tovább olvasod a posztot!
Adrian Lewis - Dave Chisnall
Angol csatával veszi kezdetét a műsor nemsokkal 8 óra után. A nyitókörben mind Lewis, mind pedig Chisnall is kikapott. Kettejük közül inkább "Jackpot" lehet elégedetlenebb, ugyanis Barneveld ellen 4:1-es előnyről bukta el a mérkőzést 7:5-re, ráadásul úgy, hogy a döntetlen eléréséhez három meccsnyilat is rontott kiszállóra. Chizzy pedig - ahogy vártuk - nagyon simán maradt alul Phil Taylor ellenfeleként (3:7). A két fél a hétvégi UK Open selejtezők három napjából egy-egy alkalommal nyújtott komolyabb teljesítményt. Lewis az első napon a döntőben maradt alul Peter Wright ellen (4:6), míg Chisnall a második napon jeleskedett egy elődöntővel, ahol az aznapi győztes, Simon Whitlock ejtette ki (2:6). Kérdés, ezek a selejtezős eredmények mennyiben adnak támpontot egy PL-forduló kapcsán? Annyi bizonyos, hogy mindkét félnek javítania kell. Formát tekintve jelen pillanatban kb. azonos erősségűnek tartjuk a két playert, így a legek piacára evezünk, s a 10,5 leg-overt tartjuk reális tippnek.
James Wade - Phil Taylor
A második mérkőzés keretében is az angolok fogják uralni a színpadot. Itt azonban a Lewis-Chisnall párosítással ellentétben, a két alany egyárant győzelemmel indított a nyitókörben. Taylor Chisnallt mattolta simán (7:3), míg Wade Huybrechts-et őrölte fel 3:3-as állás után 7:4-re. Két rutinos játékosnak egyébként ez lesz a 68. (!) közös mérkőzése a tábla előtt, s az egymás elleni mérleg komoly Taylor-fölényt mutat (50-5-12). A mostani formákat elnézve ezúttal is joggal a 16-szoros világbajnok a meccs favoritja. Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy Taylor idén már nem indult a UK Open kvalifikáción, tehát a hétvégét Wade-del ellentétben pihenéssel tölthette, ami akár az előnyére is válhat. "Machine" a selejtezőkön nem tudott maradandót alkotni eddig: pénteken a 32, szombaton és vasárnap pedig a 16 között zúgott ki. Mindezeket figyelembevéve Taylorra tennénk a tétet. Wade-nél lesznek még sokkal keményebb ellenfelei "Power"-nek, így ezt a csörtét is hoznia kellene. Aki óvatosabb duhaj, annak a Taylor DNB (draw no bet) opciót ajánljuk megfontolásra.
Jelle Klaasen - Gary Anderson
Az újonc Klaasen-nek nem sikerült a nyitókörben meglepetést okoznia Peter Wright ellen (4:7). Nem hozott kimondottan rossz mutatókat a holland (95,94-es átlag, 3 db 180), viszont ez a PL-hez kevéske lehet, főleg Anderson kaliberű ellenfelekkel szemben. Amin "Cobra"-nak mindenképpen javítania kell, az a kiszálló-pontosság. A tömeg viszonylag rendben van nála, de mindez mit sem ér, ha nem tudja lezárni a legeket. Múlt héten Wright ellen csupán 33%-ban tudta értékesíteni őket (4/12). Nem meglepő tehát, hogy a világbajnokságon, s eddig az idei évben is pazar formában lévő Anderson a mérkőzés abszolút favoritja. A skótot jóformán csak van Gerwen képes két vállra fektetni. Vagyis ő sem mindig, mivel a nyitókörben komoly színvonalú mérkőzésen remizett a két nagyágyú (6:6). Hátrányból felállva sikerült pontot mentenie a skótnak, ami azt mutatja, hogy mentálisan rendben van. Nincs értelme húzni a szöveget, nagy meglepetés lenne, ha nem Anderson győzelmével érne véget ez a csörte.
Peter Wright - Michael van Gerwen
Garyhez hasonló okfejtés vonatkozik Gerwenre is. A világelső továbbra is bombaformában, bár a UK Open selejtezők kapcsán sokan csámcsogtak rajta, hogy egyik napon sem tudta elérni a legjobb 16 mezőnyét. Mi azt mondjuk erre, hogy mindenki lazázhat olykor. Majd a következő három selejtezőnapon robbantani fog, de addig is szembe kell nézni csütörtök este azzal a Peter Wright-tal, aki az imént említett selejtezősorozat három napjából kettőt megnyert! A világranglista 3. helyezettje tehát 2017-ben szintén komoly tempót diktál, ráadásul múlt héten a PL-t is győzelemmel kezdte Klaasen ellen (7:4). Ilyenkor simán írnánk, hogy Wright-ot pakolni kell, de Gerwen az ellenfél! Legutóbb egyébként a hétvégén összefutottak, s Wright meg is csapta a kopaszt 6:5-re...viszont ez nézőközönséget, illetve minden nagyobb hype-ot nélkülöző selejtezőtornácska volt csupán. Komoly téttel rendelkező meccseken a skót 99%-ban alulmarad, s Gerwen ilyenkor szokott komolyat robbantani. Az az elképzelésünk, hogy a laza hétvége után a holland most megmutatja ismét ki az úr a PDC háza táján, s komoly erődemonstrációt fog tartani. Főleg, hogy pontvesztéssel kezdte Anderson ellen a PL-szezont. Óvatosabbaknak a sima Gerwen-győzelmet ajánljuk, míg a kockázatosabb fogadásokat kedvelők elgondolkodhatnak Gerwen -2,5-ös hendikep-győzelmén! 7:4-es siker simán benne lehet "Mighty Mike" javára.
Kim Huybrechts - Raymond van Barneveld
Az este utolsó mérkőzésére a forduló legnagyobb kérdéseire már megkapjuk a válaszokat. Picit elszürkül talán ez a csörte a fentebb részletezettek mellett. Első ránézésre országos kettes meccsel van dolgunk. Barney múlt héten ismét megcsillogtatta küzdenitudását, amikor Lewist 4:1-es hátrányból megverte. Huybrechts pedig 3:3-ig tudta tartani magát Wade ellen, majd elfogyott a belga. Látható, hogy idén is az lehet a legfőbb célja, hogy túlélje a Judgement Night-ot. Játéktudásban a legnagyobbaknak egyelőre nincs igazán a közelében. Viszont mi mégis vonakodunk bármit is ajánlani a mérkőzés kapcsán, mert Barneveld igazán rapszodikus formát tud nyújtani a PL-ben rendszerint. Múlt héten heroikus győzelmet aratott, most nem lepődnénk meg, ha váratlanul leikszelne Huybrechts ellen. Fogadási szempontból mi pihentetjük ezt a párosítást.
-
Darts - Premier League 2017 tippek
Taylor nyer DNB -
Anderson nyer
-
Gerwen nyer
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
robmiller
És Barney tényleg leikszelt! Utólag okos az ember, hogy miért nem pakolta a megérzését...:D