Március elején járva lassan közeledik a Judgement Night ideje, amikor is a tabella sereghajtójától megválik a mezőny! Az eddig eltelt négy forduló alapján kijelenthető, hogy idén igazán kiemelkedő formában lévő játékos nincs, sőt rendkívül csekély a playerek közti különbség. Ami talán a legfeltűnőbb az Daryl Gurney és Rob Cross látványos gyengélkedése, így az ő mostani párharcuk kulcsfontosságú is lehet a jövőre nézve!

R. Cross (2.20) - D. Gurney (2.60)

A nyitómeccsen két olyan játékos lép tábla elé, akik 2020-ban formán kívül vannak! Gurney vereséget vereségre halmoz, sőt a European Tour első állomására, Belgiumba ki se jutott (vagy nem indult). Lehet jót tett az egy teljes heti pihenés az észak-ír számára, hiszen idén TV-s meccsen még csak nyernie sem sikerült, egyedül a Price elleni 6:6-os döntetlenje során nem távozott vesztesen a színpadról.

A javításra itt van most a nagy sansz, ugyanis aktuális ellenfele, Rob Cross is keresi korábbi klasszis játékát! A kopasz angol Gurneyvel ellentétben már nyert meccseket, de a formája csapnivaló. Rengeteg szektorhibát vét, feltűnően sok nála a tripla nélküli kör, s a tömeg hiányában nehéz meccseket nyerni. Nem mellékesen a kiszállózása sem az igazi. A hétvégén a belgiumi ET-versenyen az első, rutinosabb játékos, a lengyel Ratajski játszi könnyedséggel ütötte ki a 16 között. Adott tehát két olyan TOP10-es játékos, akik árnyékuk önmaguknak, s mindkettőnek rettentően szüksége lenne nem pusztán a sikerre, hanem az önbizalomnövelő, jó játékra is! Hogy mi lesz ennek a csörtének a vége? Melyikük jön ki esetleg a gödörből? Azt lehetetlen megjósolni. Tipikus no bet összecsapással veszi kezdetét az este. A bukik mindenesetre némileg Crosst favorizálják a hangyányival jobb közelmúltbeli mutatói miatt.

 G. Price (1.80) - G. Durrant (3.40)

Ha képzeletbeli "Power Ranking"-et állítanánk fel az elmúlt hetek teljesítménye alapján, akkor a listát egyértelműen Gerwyn Price vezetné! A walesi két hete Players Championshipen döntőzött, valamint nyert is egyet. Múlt heti fordulóban agyonverte a mentálisan otthon ragadt Wrightot (7:1), míg a hétvégén behúzta a European Tour első állomásán rendezett belga versenyt, ahol a döntőben Michael Smitht oktatta (8:3). Duzzad az önbizalomtól a walesi, ráadásul rendkívül idegesítő, ordítós leg-befejezéseivel már-már gerweni-módon tudja mentálisan terrorizálni ellenfeleit.

Ez a pszichikai terhelés ezúttal a korábbi többszörös BDO-világbajnok, Glen Durrant vállaira fog nehezedni! Az angol talán a mezőny egyik legrutinosabb rókája, aki ráadásul hazai környezetben lép majd tábla elé. Minden bizonnyal a nézőtér őt fogja inkább támogatni, a balhéiról, olykor sportszerűtlen megnyilvánulásairól híres Priceszal szemben! Egyébiránt Durrant felemásan szerepel a PL-ben, legutóbb szoros meccsen maradt alul Aspinallal szemben (5:7), míg hétvégén Belgiumban 32 között búcsúzott Mervyn King ellenében (3:6). Valószínűsíthetően nem fogja könnyen adni a bőrét, így talán a leg-overben lehet fantázia fogadási szempontból. Tipp: legek száma 10.5 over (1.44)

N. Aspinall (2.50) - P. Wright (2.25)

Újoncként abszolút a mezőny bomba-meglepetése Nathan Aspinall! A fiatal angol srác jelenleg a 2. helyen áll, s olyan skalpokat ejtett eddig, mint Michael van Gerwen (7:5), Glen Durrant (7:5), s Belgiumban is negyeddöntőbe jutott, ahol 103.75-ös átlaggal, valamint 71%-os kiszálló-pontossággal volt kénytelen búcsúzni Dirk van Duijvenbode ellen (5:6). Hát igen a kevésbé neves hollandnak ezen a tornán majdnem minden összejött! Visszatérve Aspra nem csoda, hogy a bukik éppen csak underdogként aposztrofálják az aktuális világbajnok ellen!

Amennyire megy a szekér a PL-ben Aspinallnak, annyira döcögős a helyzete Wrightnak! A VB-címvédő jelenleg csupán a 8. helyen áll, mondjuk holtversenyben ugyanannyi egysége van, mint a 3. helyezett Pricenak! Múlt héten a skót nagyon csúnyán leszerepelt, 2020-ban messze a leggyengébb játékát hozta a walesi ellen. Price köszönte szépen, majdhogynem felmosta vele a színpadot (1:7). Hétvégére már összekapta magát valamelyest Snakebite, hiszen elődöntőzött Belgiumban, ahol Smith tudta megállítani. Ami külön érdekessége az összecsapásnak, hogy tavaly kétszer találkozott Aspinallal, s mindkétszer az angol tudott nyerni! Így egyfajta mumussal is szembe kell néznie. Fogadási szempontból nagyon háromesélyes a csörte, viszont amiben lehet fantázia az a 180-ak piaca Aspinall esetében! A srác a PL eddigi négy fordulójából három alkalommal is 2 db 180-ig jutott, egyszer pedig hármat tudott hajítani. Ilyesformán ha bízunk a statisztikában, akkor viszonylag kövérebb szorzón egységnyi téttel be lehet próbálni esetében a 3.5 undert. Tipp: Aspinall 180 3.5 under (2.10)

G. Anderson (1.72) - L. Humphries (3.50)

Ezen a héten Gary Anderson a soros, hogy legyőzze az aktuális beugró játékost, aki ezúttal a fiatal Luke Humphries lesz! A regnáló ifjúsági VB-győztes angol egyébként óriási tehetség, amit a legutóbbi két világbajnokságon már fel is mutatott. Most decemberben Jermaine Wattimena elleni sikere talán a VB egyik legszínvonalasabb mérkőzése volt! Rendkívül jól tudja dobálni a tömeget, lendületes a játéka, szerintünk a jövő egyik meghatározó alakja is lehet akár! Ennek ellenére 2020-ban nem muzsikált még jól. A Players Championshipeken eddigi legjobb eredmény a 32 közé jutás volt, míg egyetlen TV-s tornáján, most Belgiumban komoly zakót kapott egy kiöregedő Ronny Hubyrechtstől (6:1). Mindemellett hozott 82,91-es átlaga hozzá mérten meglehetősen pocsék!

Nagy kérdés tehát, hogy mi a helyzet Humphrieszal, de az biztos, hogy az a performansz, amit pénteken mutatott Anderson ellen nem lesz elég csütörtök este! Pedig a skót verhető most! Ő is egyelőre a tabella hátsó felében tanyázik (6), győzelmeit pedig a látványosan szenvedő Cross és Gurney ellen érte el (7:5), Wrighttal ikszelt (6:6), míg Durranttól kikapott (4:7). Nagyon kellene neki tehát az ismételt siker, s Humphries idei mutatóiból kiindulva össze is jöhet. Mindenesetre ellenfele picit fekete ló, így érdemes lehet a skót győzelmét DNB-vel bebiztosítani. Tipp: Anderson DNB (1.40)

M. Smith (5.00) - M. van Gerwen (1.50)

A nap végére marad a forduló abszolút rangadója. A PDC egének két legtehetségesebb játékosa csap össze sokadszorra! Legutóbb vasárnap találkoztak egymással Belgiumban, ahol Smith 6:5-ra nyerni tudott! Gerwen picit bealudt a meccs elején, s 5:2-es hátrányból már nem tudott visszakapaszkodni! Bullyboy ezt követően pedig a döntőig menetelt, ahol Price állította meg (3:8). Mindemellett múlt héten megverte Gurneyt (5:7). A meccs érdekessége, hogy Smith megdobta élete első TV-s 9 nyilasát, viszont elég gyenge átlagokat hozott (88,19).

Véleményünk szerint abszolút van esélye most is Gerwen ellen. A holland idén nem emelkedik ki a mezőnyből! Ami a legfurcsább, hogy márciushoz érkezvén 2020-ban nem nyert még semmilyen trófeát a holland világelső! Máskor ilyenkor 2-3 cím a zsebében volt a Players Championshipeket is tekintve! Múlt héten Dublinban ugyan simán verte a helyi beugró O'Connort (7:4), viszont Smith jelenleg más tészta! További érdekes adat MVG-hez, hogy TV-s meccseken február 13 óta nem tudott 100 feletti átlagot hozni. Ez most Belgiumban sem sikerült, ami megintcsak ritka nála. Mindent összevetve Smith abszolút nem esélytelen, így a fogadási értéket mi mindenképpen az ő oldalán keresnénk hendikep formájában. Óvatosabbaknak +3.5 (1.44), bátrabbaknak +2.5-ös határon (1.83). De talán a legjobb választás a középút, így a legek piacán a 10.5 overt megcélozni sem tűnik botorságnak az előjelek alapján. Tipp: legek száma 10.5 over (1.61)

Az előzetesben feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2020. 03. 04. 14:10 CET

  • Darts - Premier League 2020 tipp

    M. Smith - M. van Gerwen (legek száma 10.5 over)

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés