Sok mindent elmond az olasz bajnokság erősségéről, hogy idén hiába duzzadt három sorozatra a nemzetközi kupaküzdelem, negyeddöntőkben mindössze két olasz csapat érdekelt. A topligák közül csak a franciák, míg a "gyengébb" bajnokságokból a hollandok és a portugálok értek el ugyanolyan eredményt, mint az olaszok (spanyol, angol és német klubok jobban szerepeltek). A Serie A küzdelmeit mennyire befolyásolja majd az április elején rendezett nemzetközi kupameccsek? Az Atalanta még bekavarhat az esélyesek dolgába?
Nemzetközi kupa vagy egy 5. hely?
Az Atalanta akkor volt a csúcson idén, amikor elengedték a BL-t, sorra nyerték a mérkőzéseket novembertől, majd jöttek a sérülések. A csapat érezhetően nem áll készen a kettős terhelésre, ami elsősorban a sérüléseknek tudható be. Nehéz úgy több fronton is helytállni, hogy mindig 2-3 játékos maródi, akinek a kezdőben lenne a helye. Az Atalanta számára a bajnoki top4 elúszott, ezzel az olasz ligából már nem kvalifikálnák magukat a BL-be.
Az Európa-ligában viszont még talpon vannak, kiejtették a Leverkusent, most a Leipzig következik, szerencséjük volt, könnyebbik ágat kapták. A bajnoki sorsolásuk sem nehéz, ugyanis a Napoli és a Milan elleni derbiket leszámítva, könnyű ellenfelek várnak rájuk. Miért kéne elengedniük a Napolival szembeni hétvégi meccset? Azért, mert egyfelől akadnak sérültek a keretben, jobb lenne rotálni, mivel következő héten a Leipzig otthonába látogatnak.
Minek küzdjön az Atalanta, hiszen nagyjából biztosított a bajnoki 5. vagy 6. hely, ami jövőre EL-t ér, ráadásul egy EL-győzelemmel még a BL-ben is indulhatnának. A keret ehhez adott, de pihentetni kell, mert Zapata és Ilicic kiválásával, elfogytak elől. Érezhetően nem jönnek úgy a gólok, Muriel az egyszem klasszikus támadó, Gasperini már kényszerből a legutóbbi meccsen a 18 éves Moustapha Cissét küldte pályára, aki az első felnőtt meccsén gólt szerzett.
Mario Pasalic (9 gól és 7 gólpassz) és Rulsan Malinovskyi a két "gólfelelős" manapság, de ők inkább középpályások, ráadásul utóbbi többször is kisebb sérüléssel vagy betegséggel küzdött manapság. Az nem fér bele, hogy a Napoli ellen is a legerősebb kezdőt küldik pályára, majd az Európa-ligában is úgy, hogy közben válogatott meccsekről érkeznek a játékosaik.
Ajándék Nápolynak
Luciano Spalletti az elmúlt napokban nem sok jó hírt kapott, hiszen a középhátvéd, Amir Rrahmani eltiltott, ahogyan a támadó, Victor Osimhen is. Ezzel két kulcsjátékosát veszítette el a csapat, cserecsatár, Andrea Petagna szintén nem bevethető, ahogyan a jobbhátvéd, Giovanni Di Lorenzo sem. A kezdőből három játékos esett ki, illetve azt a Gasperinit kéne legyőznie, akit öt éve nem sikerül.
Mindezek ellenére az Atalanta adhat egy ajándékot a Napolinak az említett EL-szereplésével. Az ugyanis megfigyelhető Spalletti és Gasperini csatáiban, hogy van egy eléggé komoly átmenet az egymás elleni meccseiken: vagy 3-5 gól születik, vagy 0-0-ra végeznek a csapatok. Mi, ha nem is feltétlenül az utóbbira gondoltunk, de taktikus meccsre számítunk, ahol dominálhat a védekezés, így kevés gólt hozó találkozóra számítunk.
Vlahovic kipihent
A szerb válogatott játékosa, Dusan Vlahovic kisebb sérülés miatt nem utazott el a válogatott meccseire. Valószínűleg ez jót tett a Juventus támadójának, fejben és erőnlétben is összekaphatta magát, torinói klubnak szüksége van egy jó Vlahovicra. A bajnoki cím nagyon távol (hiába 6 pont a lemaradás, de három csapat van előttük), ezért is lenne szükség Vlahovic-gólokra az Inter elleni derbin.
Massimiliano Allegrit rengeteg kritika érte a BL-ből való kiesés után (joggal), de a bajnokságban javíthat. Nincs még veszve minden, Inter elleni derbit leszámítva, nyerhető meccsek következnek, ehhez viszont tényleg gólokra van szükség. Ha Vlahovic és Morata kipihent, megfelelő labdákat kapnak a középpályáról, akkor nem kell alibizni. Dybala ugyan nyáron távozik, de addig még meg kell mutatnia, hogy befér egy PL-csapatba (ahová elvileg menni szeretne).
Simone Inzaghi nem tudta megoldani a kettős terhelést, Inter kiesett a Bajnokok Ligájából, maradt a bajnokság (és a kupa). A sorsolásuk nekik sem bonyolult, viszont a játékuk nem meggyőző. Inzaghi és Allegri jól ismerik egymást, párharcukat Allegri dominálta (kupában tudott elsősorban nyerni Inzaghi). A mindkét csapat gólt szerez opció jó lehet, mert sem Allegri, sem Inzaghi nem tartalékolhat, Milan vezet, be kell hozniuk a lemaradást.
-
Serie A tippek
Juventus - Inter: mindkét csapat gólt szerez -
Atalanta - Napoli: 2,5 gól alatt
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Alex Sandro és Nicolo Barella az Inter Milano - Juventus mérkőzésen (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)
Hozzászólások 2
mityuka
Nagyon jó mérkőzésnek igékezik a Juventus - Inter összecsapás.Tippem x gólokkal.
Hentesáru
Én Inter első góljára tippelek és hogy egy góllal nyer Juventus ellen, Lucas Torreira lövi a gólt