Szoros a skót bajnokság hajrája, hiszen néhány pont választja el csak a két ősi riválist egymástól. A feszültség garantált, mivel könnyen megeshet, hogy ez a mérkőzés döntő lehet a bajnoki cím szempontjából.
Gyűlölet és ellentét minden téren
Egy város, két gárda, melynek szurkolói szöges ellentétei egymásnak, szinte minden téren. A Celtic szurkolóinak gyökerei ír bevándorlók és mély katolikusok, míg a Rangers drukkerek protestánsok, utóbbi inkább a britek irányába nyitnak, míg előbbi nacionalista eszméket vall. A Rangersnél íratlan szabály volt sokáig, hogy nem igazolnak katolikus vallású játékosokat, de ugyanez visszafelé nem volt érvényes, Celtic gyakrabban igazolt protestáns játékosokat. Az egymás iránti utálat olyan mértékű, hogy a játékosok sem szívelik egymást és a másik csapatát.
Paul Gascoignetól kezdve, Artur Borucon át, még az edzők is pangálták egymást és az ellenfél szurkolóit is, szinte folyamatos feszültséget generálva ezzel a két klub között. Sosem volt nyugalom, ha netalán valami miatt kicsit gyengült volt a viszály mértéke, akkor valamelyikük dobott a tűzre, előfordult, hogy a Rangers labdarúgója (Barry Ferguson) kezdett verekedésbe egy szálloda előtt a Celtic szurkolóival, de olyan is, mikor a Celtic kapusa (Artur Boruc) még a rendőrségtől is figyelmeztetést kapott, miszerint jó lenne, ha nem hergelné a Rangers drukkereit a különböző jelképeivel és mutogatásaival a mérkőzések alatt. Ez a derbi eddig több ember halálát is okozta!
Kiélezett harc a Rangers és a Celtic között a bajnoki címért
Az idei szezonban még talán a szokottnál is szorosabb a skót bajnokság, hiszen egyelőre ugyan a Celtic vezet 74 ponttal, míg a Rangers 73 egységgel áll mögötte - derül ki a Premiership tabellájából -, de utóbbi klub egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Philippe Clement érkezése óta a Rangers a jobb csapat, de amit a szezon elején megszerzett kis előnyt, azt továbbra is őrzi a Celtic. A védekezés szempontjából ugyanakkor a Rangers már előrébb jár, ez köszönhető a hátsó alakzat hatékonyságának is, akik a defenzív játék mellett a támadásokból is kiveszik részüket.
A csapatkapitány, James Tavernier kiemelkedő szezont hoz, jobbhátvéd létére 15 gólja van 30 meccsen, illetve 8 gólpassza, előfordult olyan meccs, ahol mindhárom gólpassz a nevéhez fűződött. A csapat 40 pontot köszönhet a góljainak és gólpasszainak, egyértelműen Tavernier a Rangers kulcsjátékosa. A Celticnél viszont fordult a kocka a szezon második felében, egyre többet hibáznak, érződik egy formahanyatlás. Ennek középpontjában Matt O'Riley és Kyogo Furuhashi gyengébb hetei vannak, két játékos nem teljesít úgy, de talán most kezdik visszanyerni azt a formát, amiben a szezon elején voltak.
Rangers - Celtic tipp és élő közvetítés
A momentum tehát a hazaiaknál van, illik visszavágni a decemberi (és szeptemberi) vereségért is, van érték a Rangers győzelmében (2.20). A Celtic idén ugyan kétszer legyőzte az ősi riválist a bajnokságban, de összességében ennyivel nem volt jobb nála. Két szűkös sikerről beszélhetünk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy utoljára 2021-ben tudta legyőzni a Rangers a városi riválist!
- Élő közvetítés: Aréna 4 és Unibet élő közvetités
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org