Alig telt el egy hónap a kosárlabda szezon rajtjából, de már a harmadik El Clásico következik, labdarúgással kiegészítve a héten rendezik a negyediket, szóval jó világ vár azokra, akik szeretik a két csapat rivalizálását. 

2023 okt 26. 20:45 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Barcelona +7,5 ponttal
Bet365
1.68

Nincs hiány El Clásicóból

Ahogyan a címben is említettük, ez az El Clásicók hete, labdarúgásban is rendeznek egyet szombaton (az Barcelonában lesz), de ha csak kosárlabdát nézzük, akkor ez a szezonban a harmadik, míg 2023-at tekintve a tizedik derbi. Mondhatjuk azt, hogy a csatározás megosztott sikereket hozott, hiszen az Euroliga két meccse nyert a Real Madrid, de talán épp ez volt a legfontosabb a katalánoknak, hiszen ebből az egyik egy újabb Final Four elődöntő volt, ahol kikapott a Barcelona

A visszavágás hamar sikerült, hiszen a spanyol bajnoki döntőben söpréssel nyertek a katalánok, majd a 2023/24-es szezon rajtjánál duplán vágott vissza a madridi sztárcsapat, előbb a szuperkupában nyertek simán, majd a bajnoki mérkőzésen is. Az épülőben lévő Barcelonának talán jól is jöttek azok a pofonok, hiszen utána kicsit magabiztosabban játszottak, elkezdtek mérkőzéseket nyerni. 

Átalakulás vagy állandóság

Ahogyan említettük, a Barcelona épülőben van, ami annak köszönhető, hogy nyáron a jelentős részét kicserélték, új játékosok érkeztek. A kezdeti döcögést követően, viszonylag gyorsan összeállt a csapat, fontos sikereket arattak, nagyon simán legyőzték az Anadolu Efes csapatát, esélyt sem hagyva a törököknek. Eközben a bajnokságban is nyerték a mérkőzéseket, ráadásul még az Olympiakos otthonában is nyerni tudtak. Ott is sima sikert arattak, az említett mérkőzésen az újonnan érkező játékosok villogtak. 

A Real Madrid az állandóság jelképe, nem igazán változtatnak a kereten, érkező sem volt, de miért kéne változtatni? Az Euroliga címvédői, Hanga Ádám ugyan eligazolt, de az együttese nem gyengült, ezt bizonyították a szezon rajtjánál. A szekér ugyanúgy ment tovább, folyamatosan nyertek, eddig 12-0-s mérleggel rendelkeznek, ráadásul befért a feszített tempóba egy Dallas Mavericks elleni bemutató mérkőzés is, ahol a madridiak elverték Luka Doncicékat. 

Real Madrid Barcelona
Walter Tavares (Fotó: Bukharev Oleg / Shutterstock.com)

Ez utóbbi mutatja, mennyire egyben van ez a társaság, gyakorlatilag most már felveszik a versenyt egy NBA-ben vitézkedő, rájátszásért küzdő csapattal is. Kétségtelen, a védekezés azon a meccsen nem volt sok (Doncic is csak 4 percet játszott), de sikerült túldobniuk egy tengerentúli gárdát. A palánk alatt a két torony, Tavares és Poirier továbbra is kiemelkedő, nehéz dolga lesz ellenük Hernángomezéknek. 

Ahol megnyerheti ezt a mérkőzést a Barcelona, az a periméter. Laprovittola jól ismeri egykori csapattársait, míg Satoransky és Jokubaitis jó formának örvendenek, ez egy elit sor az alsóbb posztokra, jobbak, mint a madridiak ezen a téren. A kérdés az, hogy az NBA-kontingens (Hernángomez és Jabari Parker), miként muzsikál majd Madridban. Ha leszedi őket a pályára Tavares, akkor nehéz helyzetben lesznek a katalánok. 

  • Real Madrid Baloncesto - FC Barcelona tipp

    Barcelona +7,5 ponttal
    Bet365
    1.68

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés