Kapóra jön ellenfélként a Real Madridnak a Valencia, hiszen utóbbi csapat épp most rúgta ki az edzőjét. A királyiak pedig messze vannak a csúcsformától, érezhetően megtorpant egy kicsit a gárda a fáradtságtól.
2.00
Valencia elköszönt Gattusótól
Kezdjük a vendégekkel, hiszen náluk történt a komolyabb változás. A vezetőség megköszönte Gennaro Gattuso munkáját, miután az elmúlt hónapban csak elvétve tudtak nyerni, kiestek a kupából és a bajnokságban is közelebb vannak a kieséshez, mint a top10-hez. Meglepő, hogy Gattuso eddig húzta, mert erősen túlértékelt edzőként, egyik csapatánál sem tudta összerakni a támadójátékot, ha pedig a védekezésnek is annyi, akkor az a helyzet áll elő, mint ami most van.
Érezhető volt, hogy ez a Valencia idén szenvedni fog, mert egy 35 éves játékostól várják a megváltást. Edinson Cavani még képes meccseket eldönteni, de okkal nem a PSG, Manchester City vagy a Napoli középcsatára jelenleg. Nem bírja a folyamatos terhelést, ez pedig a pontosság rovására megy, helyzetek maradnak ki, lemarad beadásokról, de még így sem lehet panasz a játékára, mert szinte minden második meccsén gólt szerez.
Cavani érkezése csak egy ideig oldotta meg Gattuso szerkezeti problémáit, ugyanis már a szezon elején is látszott, semmi elképzelés szakmai téren a csapatnál. Ezt egy-egy Cavani villanás eltüntette egy időre, de amikor ezek elmaradtak, akkor bizony lehetett látni a gondokat. A Valencia kerete amúgy önmagában nem rossz, de kéne egy megfelelő edző, egyelőre azonban keresik ezt a személyt.
Vinicius most már gond a Real Madridnak
Kezdjük a legutóbbi mérkőzéssel, ahol a Real Madrid a Sociedad ellen gólnélküli döntetlent játszott. Ha az újabb pontvesztés nem lenne elég, akkor még Ferland Mendy is megsérült (hetekre kidőlt a francia balhátvéd), így a hátsó alakzatban négy játékosa maradt Ancelottinak. A baszkok ellen szenvedtek, nem tudtak gólt elérni, ezért is volt érthetetlen, miért tepertek annyira a Copa del Rey negyeddöntőjében, fáradtság visszaütött a hétvégi bajnokin.
Elemeztük korábban, hogy a Real Madrid számára felesleges terhelés a kupa, de úgy küzdöttek a játékosok, mintha az életük múlna rajta. Eközben érződik bőven, hogy a keret az utolsókat rúgja, hiszen Mendy mellett Alaba, Carvajal, Tchouameni és Lucas Vázquez is sérült, Karim Benzemának a tavalyi volt élete legjobb szezonja, 35 évesen már nem fog megújulni. Ezen felül még ott az elképesztő terhelés is, hiszen bajnokság, kupa, szuperkupa, következő héten pedig klubvilágbajnokság Marokkóban.
Vinicius-probléma: Már ezek önmagukban is elegek, hogy megtörjék egy csapat lendületét, de az idei szezonban van még egy komoly hátráltató tényező. A tavaly év egyik legjobbja, Vinicius Jr. abszolút formán kívül van. Ez már érezhető volt a világbajnokság alatt is, de azóta csak felerősödtek a kritikák vele szemben. Mi az, hogy kritikák? Lassan már utálatnál tartunk, hiszen a brazil cselgép mindenkivel vitatkozik és már egyáltalán nem foglalkozik a meccsekkel. Egyfelől érthető a feszültsége, hiszen ő szenvedte el a legtöbb szabálytalanságot a top5 ligát figyelembe véve, de most már ott tartunk, hogy annyit vitatkozik a bírókkal, hogy sokszor a jogos reklamációjára sem figyelnek. Érezhető, hogy a brazil Ancelottinak is gondot okoz, maradjunk annyiban, nem egyszerű vele.
A gondok itt még mindig nem értek véget, hiszen értelésülések szerint, Federico Valverde formahanyatlásának is komoly és szomorú háttere van. A napokban kiderült, hogy felesége elvetélt. Az uruguayi teljesítménye látványosan visszaesett - teljesen érthető -, érezhető rajta, fejben teljesen máshol jár. Carlo Ancelotti nehéz helyzetben van, mert sok dolgot kéne megoldania, miközben a csapat nem igazol új játékost a tavaszra.
Megtört csapatok szenvedése
A Valenciánál balhé volt, ami edzőváltáshoz vezetett, valószínűleg csütörtökig nem találnak új szakembert, úgy utaznak Madridba, hogy teljes a káosz a csapatnál. A Real Madridnál most már eredményekben is megmutatkozik a formahanyatlás, ráadásul egyre több a sérült játékos, kifacsart a keret. Több kerettag mentálisan is mélyen van, ilyenkor pedig elég nehéz megtalálni a kiutat.
Carlo Ancelotti használhatja ezt felhozó mérkőzésnek is, Karim Benzema például kifejezetten szeret a Valencia ellen játszani. Mióta eligazolt Madridból Cristiano Ronaldo, azóta 8 bajnoki meccsen 9 gólt szerzett ellenük, legutóbb pedig a szuperkupa elődöntőjében talált be ellenük. Az pedig egy másik tény, hogy idén Benzemával a pályán, mindössze 3 alkalommal nem érte el a 2 gólt a Real Madrid a 11 bajnokin!
-
Real Madrid - Valencia tipp
Real Madrid 1,5 gól felett + Karim Benzema gólt szerezUnibet
2.00
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Anton_Ivanov/Shutterstock, sbonsi/Shutterstock, Vasyl Shulga/Shutterstock