Újabb rekordon van túl a Manchester United játékosa, pusztán a pályára lépésével hozta össze Katar ellen. A következő ellenfél a portugálok számára Luxemburg lesz, Ronaldo növelheti góljai számát!
2.80
Immáron egyedül vezeti az európai férfi labdarúgók válogatottsági rangsorát, miután 181. válogatott mérkőzését is letudta. A portugálok legendás csatárát, Sergio Ramost hagyta maga mögött, és célba vette a világrekorder Soh Chin Annt, aki 219-szer játszott Malajziát képviselve. Szerintem ez a rekord is érdekli Ronaldót, ezért ott lesz majd Luxemburg ellen is. Nem újdonság számára az ellenfél, rúgott már gólt 2004-ben is a miniállamnak. Aztán 2011-ben, 2012-ben és 2019-ben is bevette a luxemburgiak hálóját, majd legutóbb idén márciusban is betalált a velük játszott meccsen. Mondhatni kedvenc ellenfele lett a kicsi ország.
Egészen brutálisan hangzik, hogy már közel 200 meccsen volt válogatott, és 112-szer eredményes is tudott lenni. Igazi gólgyár, nem állt le még mindig. Minden sorozatot figyelembe véve, legutóbbi 10 meccsén 8-szor talált be, szóval jó formában várja a vb-selejtezőt. Természetesen nem lehet leírni Luxemburgot, jól állnak a csoportban, eddig 6 pontot gyűjtöttek, amivel megelőzik például Írországot is! Tegyük fel sokáig nincs semmi a meccsen, aztán jön Ronaldo és megszerzi a vezetést, egy olyan válogatott ellen, melynek rendre gólt rúg. Vajon leveszi a mezét, hogy a legújabb kockát megmutassa a hasfalán? Az utóbbi hetekben ezt többször is megtette, szóval nagyon elégedett lehet mostani izomzatával.
Ronaldo gólt lő és lapot - 10.00
-
Portugália - Luxemburg tipp
Ronaldo legalább 2 gólt szerezUnibet
2.80
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: sbonsi / Shutterstock.com)
Hozzászólások 2
mityuka
De azért nagyon ügyeljenek nehogy a torkukon ragadjon.Kis csapat a Luxemburg de azért nem lehet őket leírni.
grof19
Szerintem a mérkőzés elején elképzelheti az ellenállás Luxemburg részéről de azért a Portugál válogatott esélyes a győzelemre és akár mesterhármas is belefér Ronaldo részéről.