Érdekes ügylet részeként megválhatnak a bajorok Sadio Manétól, aki így aztán egy szaúdi csapatnál kötne ki. Mindez persze ahogy szokták mondani sajtóinformáció, tehát akár teljes kitaláció is lehet az egész. Mindenesetre a történet részese a hűséges Harry Kane is a Tottenhamnél!

Nem jött össze a bajor kaland Manénak

Valahogy nem sikerül jól a Bayern Münchennél a játék, a Liverpool korábbi sztárjának. Lehet a játékrendszer, lehet a játékstílus, az ország, a kultúra, ki tudja mi az oka, de Mané nehezen illeszkedik be. Az előző szezonban 7-szer volt eredményes és 5 gólpasszt adott, ami nem rossz teljesítmény, de többet vártak tőle. Ráadásul balhéja is volt csapaton belül, amivel kieshetett a létfontosságú játékosok köréből.

A német lapok arról számoltak be, hogy a Manchester City elleni BL-vereség után az öltözőben Sadio Mané megütötte Leroy Sanét, akinek felrepedt a szája. Társaik választották szét őket, tehát komoly balhé és verekedés lehetett. Már a pályán elkezdték a vitatkozást, összeszólalkoztak a nem túl jól alakuló mérkőzés során. Sané a csapatbusszal utazott el a meccs után, miközben Manét egy sofőr vitte el a reptérre, hogy ne folytathassák a balhét.

Már ez is jelzés értékű, hogy Sané maradhatott a csapattal. Arról számolt be a Sky Germany, hogy Mané 300 ezer eurós, azaz átszámítva 112 millió forintos büntetést kap a bajor klubtól. Ekkora pénzbüntetésre még nem volt példa a Bayern történetében. Utána rögtön felmerült a következő hetekben, hogy eladják, leginkább a Chelsea felé lett volna nyitott Sané, miközben a Newcastle nem érdekelte.

Sadio Mane - Szenegál 008
Sadio Mane érdekes helyzetben a Bayern Münchennél (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)

Egyelőre maradt a Bayern Münchennél

Egyre több hírportálon jelenik meg, hogy Mané a bayern kalandra ráunt, és őt is elkapta a szaúdi nagy fizetéses láz, ami már sok játékost magával ragadott. Korábbi állításával ellentétben, miszerint megpróbálja kiharcolni a helyét a bajor klubnál, lehet a könnyebb pénzt választja. Ezt az átigazolások legnagyobb guruja Fabrizio Romano is jelezte, miszerint hároméves ajánlattal az al-Ahli csábítja Manét.

Belehúzott az al-Ahli, nemrég szerződtették Mané korábbi csapattársát Roberto Firminót, tehát ez is lehet húzóerő számára. A feltételezés érdekessége, hogy a Bayern München szeretné leigazolni Harry Kane-t, és azért hogy erre elegendő pénze legyen, jól jönne ha eladnák Manét. Az így kapott összeggel közelebb járhatnának ahhoz az árhoz, amit a Tottenham szeretne a támadóért.

Sadio Mané klubja szeptember 3-án:

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 július 9. 8:52 UTC.

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sadio Mane (Fotó: sbonsi / Shutterstock.com)