Írhatnánk azt is, hogy a Fradi elleni továbbjutás hozta fel olyan szintre a Leverkusent, ahol most állnak, amivel még a Bayern Münchent is legyőzték, de ez így nem igaz. Xabi Alonso megtalálta a csodaszert, amivel tavaszra kizöldült a gyógyszergyár?
1.63
Nehéz a Leverkusenre fogadni
Sokan várták, hogy Imanol Alguacil helyett, majd Xabi Alonso veszi át a Real Sociedad kispadját. Annyira illik ahhoz a csapathoz, de végül a Sociedad B-től a Leverkusenhez került, ami egy jó döntés volt mindkét fél részéről. Kezdetben még a sikerek nem jöttek, temettük a gárdát az Union Berlin ellen, majd pont ezen a mérkőzésen fordult át minden, hiszen 5-0-ra nyert a Leverkusen. A következő gyengébb periódus február elején köszöntött be, amikor a Monacót fogadták hazai pályán, vereség lett a vége.
Itt el is könyveltük, hogy biztosan kiestek, visszavágóval nem is foglalkoztunk, de nagy csatában fordítani tudott Xabi Alonso együttese. Ezek után a Ferencváros következett az EL-ben, akiket kettős győzelemmel ütöttek ki, reális esélye nem volt a magyar bajnoknak a továbbjutásra. És itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy mennyire nehéz fogadni a Leverkusen mérkőzéseire, hiszen amikor azt várod, végre elkapják a fonalat, akkor a semmiből jön a botlás, majd mikor leírod őket, akkor feltámadnak.
A Bayern München ellen például kevesen várták, hogy nyerhetnek, mi is a bajorokat favorizáltuk, vesztünkre. Pontosan ezért, kíváncsiságból megnéztük, hogyan teljesít favoritként idén a Bundesligában a gyógyszergyári klub. Kilenc alkalommal veszítettek pontot, nem néztük a többi gárdát, de ezzel biztosan az élmezőnyben vannak. Ezek után, hogyan is lehetne fogadni rájuk Gelsenkirchenben?
A Schalke az életben maradásért küzd
Amikor januárban kiderült, hogy mennyi sérüléssel bajlódó játékosa van a Schalkénak, akkor nem adtunk nekik sok esélyt erre a szezonra. Thomas Reis nem vállalt könnyű munkát tavaly októberben, amikor átvette a csapat irányítását, de minden bizonnyal szereti a kihívásokat. Valószínűleg rádöbbent, hogy ezzel a kerettel nehéz lesz meccseket nyerni, így inkább az lehet a cél, hogy elkerüljék a vereségeket.
Gondoltad volna, hogy a Leipzig elleni óriási zakó óta, nem kapott ki a Schalke? Bizony, pedig az még januárban volt, azóta volt egy Ruhr-vidéki derbi, játszottak a Wolfsburg - U. Berlin - Mönchengladbach trióval is, de két győzelem mellett, hat döntetlent sikerült elérni. Összességében négy gólt kaptak ezen a nyolc mérkőzésen, ami egy olyan overes bajnokságban, mint a Bundesliga, megsüvegelendő.
Védekezés és a kontrajáték
Azért is lehet érdekes mérkőzés a szombati Schalke - Leverkusen, mert a gelsenkircheni csapat általában átadja a területet az ellenfélnek, akik megpróbálják rájuk kényszeríteni az akaratukat, ez mostanában nem sikerül. A Leverkusen számára sem feltétlenül a fő profil, hogy ők irányítják a meccseket, mivel gyors támadóik vannak, ezért szeretnek lendületből játszani, kontrákat vezetni.
Önmagában azt, hogy a Leverkusen nyer, fentebb leírt indokok miatt nem mertük választani, viszont az megfigyelhető volt a Schalke meccsein, hogy azért az ellenfelek próbálkoznak lövéssel, az egy másik dolog, hogy ebből nem jönnek a gólok. A vendégek egyik leginkább agilis játékosa ilyen szempontból Moussa Diaby, aki a francia válogatottban is szerepelt az Eb-selejtezőkön, gyors szélső, aki azért rendszerint 2-3 alkalommal megpróbálja bevenni az ellenfelek kapuját. Most az over/under piacon Diaby lövéseinél a 1,5-es határt húzták meg, szóval, ha már kétszer próbálkozik - amire minden esély megvan -, akkor jók vagyunk.
-
FC Schalke 04 - Bayer Leverkusen tipp
Moussa Diaby kapura lövései 1,5 felettUnibet
1.63
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Vitalii Vitleo/Shutterstock