Csütörtök este folytatódik a Konferencia Liga immáron a playoff-körrel. A Bodø mindössze egy párharcra van a minimális elvárástól, vagyis a csoportkörtől. Ezzel szemben a Sepsinél nem igazán volt ez elvárás és ezt jól mutatják az erre a meccsre kapható szorzók is.
4.60
A Sepsinek eddig kedvezett a sorsolás
Meglepően könnyen jutott el a Sepsi a playoffba. Két kört kellett eddig menniük és a CSZKA Szófia csontnélkül (6-0 összesítésben), míg a kazah Aktobe már nehezen ment (2-1). Utóbbi párharcban talán az volt az érdekesség, hogy idegenben sikerült megfordítani a továbbjutás kérdését, azonban erre most nem mehetnek rá a Bodø ellen.
Nehéz belőni a Sepsi erejét a nemzetközi porondon. Az elmúlt két évben már szerepeltek az erdélyiek, azonban sok vizet nem zavartak. 2021-ben büntetőkkel estek ki a Spartak Trnava ellen, majd tavaly a Djurgården oda-vissza verte őket 3-1-re, ami elég egyértelmű különbséget mutatott a két csapat között. Ehhez képest a Bodø még jobb együttes, így pedig főhet a Sepsi vezetőinek a feje.
A vártnál is jobban szerepel a Bodø a Konferencia Ligában
Kicsit zavarban vagyok a Bodøvel kapcsolatban, mert számomra elég furán príoritizáltak az elmúlt pár hónapban. Az rendben van, hogy villámrajtot vettek és jelentős előnyt építettek ki az Eliteserienben, amit aztán az utóbbi hetekben szépen elszórakoztak. Mondhatjuk ezt így, mivel ahelyett hogy már megnyert párharcok visszavágóit megpróbálják csak kihúzni szoros vereségekkel, inkább a kettős győzelmekre mentek rá. Ez pedig azért lehet fontos számunkra, mivel nem hinném, hogy pont a playoffban változtatnának a recepten.
A Sepsihez hasonlóan a Konferencia Liga második körében kapcsolódtak be a sorozatba és borzasztó sima két párharcot hoztak le eddig. A cseh Bohemianst először otthon 3-0-ra, majd idegenben 4-2-re verték meg. Ezután jöhetett az utolsó életben maradt örmény csapat, azaz a Pyunik, amelyet összesítésben 6-0-val ejtettek ki. Olyan eredmények ezek, amelyek óriási dominanciát mutatnak a selejtező ezen szakaszában. További pech a Sepsi számára, hogy a hétvégén nem játszott a Bodø, így biztosan a lehető legerősebb összeállításukban fognak pályára lépni.
Versenyben maradhat a Sepsi?
Ugyanolyan érzéseim vannak a Ferencváros vilniusi vendégjátékával kapcsolatban, mint ezzel a mérkőzéssel. Az egyértelmű esélyes idegenben kezd és szeretne már itt előnybe kerülni. Ráadásul ez a sorrend nem annyira jó a Sepsinek, mivel adott esetben bízhattak volna abba, hogy egy bodøi vereség után hazai pályán elkapják a norvégokat. Most ez sem adatik meg számukra, miután nincs hova tartalékolni a vikingeknek és mindent kiadhatnak magukból.
Sportfogadás nyelvére lefordítani a várakozásokat a vendégekkel szemben azt jelenti, hogy jöhet a győzelem és a gólok. Szerencsénkre egyik sem kapható rossz szorzón, így nálam a győzelem (2.08) és adott esetben a 1,5 norvég gól (2.02) over egyértelmű. Ezen felül azonban lehet még tetézni az eseményeket és teljesen jogosnak tűnik akár egy Bodø -1.0 3.25-ért vagy a 2,5 norvég gól over 4.60-ért. Utóbbi szorzó talán azért is vonzó számomra, mivel magas az értéke, viszont eddig a Bodø mindegyik meccsén lejött, illetve ennyit az általam gyengébben vélt Djurgården is gurított itt tavaly.
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 22. 20:32 UTC.