A világ legjobbja jönni Egyesült Államok, csinálni csodát, majd visszavonulni. Mondjuk előbb még bevásárol, mert tudja, nehéz dolga lesz, kell az erő, hiszen az MLS legrosszabb csapatába igazolt. Innen szép nyerni? 

Messi elment tejet venni

Luis Suárez, Jordi Alba, Andrés Inieste, Sergio Ramos és Eden Hazard. Ezek a játékosok merültek fel, mint akik még a nyáron az Inter Miami játékosai lehetnek Lionel Messi és Sergio Busquets mellett. Mint egy ilyen hibrid retro Barcelona baráti kör, kiegészülve a Real Madrid játékosaival. Sergio Ramos ráadásul Párizsban jóban lett Lionel Messivel, szóval összességében olyan, mintha egy LaLiga kolónia jönne ott létre. Ez a csapat azonban nem lesz bajnok azonnal, de az is megeshet, hogy sosem. Miért? Mert az Inter Miami az MLS legrosszabb csapata

A legtöbb vereséget ez a gárda hozta össze, ráadásul most a Nyugat legjobbjához látogatnak. Az Inter Miami kapcsán pedig nem azok a hírek vannak, hogyan lesz jobb taktikai szempontból a gárda, hanem, hogy Jordi Alba vagy Sergio Ramos aláírnak-e? Milyen volt Messi repülőútja a városba, esetleg hogy érezte magát első bevásárlásánál, ahová nem testőrök kísérték? Ez ugyanis Lionel Messi életében nagy dolog, hogy szabadon járkálhat, mivel az Egyesült Államokban közel sem ismerik őt annyian. Azonban az is látszik, hogy Messi és a társai nem azért mennek az MLS-be, hogy a legjobbak legyenek.

Amikor Messi, Busquets és a többiek Barcelonában játszottak, végéhez közeledve már nem az volt az érdek, hogy minél jobban teljesítsenek, hanem az, hogy jól érezzék magukat. Ez egy baráti kör, mindent megnyertek, mi motiválná őket? Messi ráadásul szépen elnyújtja a szezon végi pihenést is, hiszen bármikor csatlakozhatott volna a kerethez, de érezhetően próbálta kitolni a debütálást, ameddig csak lehet. Az egykori társai sem sietnek a döntésekkel, mindenki ráér. Hova kéne sietniük? Az Inter Miami sokáig az edzőjét kereste, erre a posztra is egy olyan embert hoztak, aki jóban van Messivel. Azzal is tisztában van mindenki, ez a gárda nem jut rájátszásba, vegetálni fognak. 

Mikor mutatkozik be Messi? 

Mindenkit az érdekel, mikor mutatkozhat be Messi, melyik lehet az első meccse. Korábban hallani lehetett olyan információkat, hogy majd július közepén, de végül a leginkább reális időpont a július 22.-e. Ez több szempontból is ideális, hiszen a közös rendezésű 2026-os világbajnokság miatt, kiváló ellenfél az Inter Miami számára a mexikói Cruz Azul.

Leagues Cup: Az MLS (Egyesült Államok és Kanada) és a Liga MX (Mexikó) csapatait tömörítő sorozat, viszonylag új kiírás, hiszen 2019-ben indult útjára, ez pedig mindössze a harmadik szezonja. Az első két kiírásban még meghívásos alapon működött a torna, most viszont már a két bajnokság összes klubja részt vehet benne. Mondhatni a legfeleslegesebb sorozat, ugyanis a CONCACAF Bajnokok Ligájában is ez a két nemzet csapatai küzdenek jobbára egymással a végső győzelemért. 

Júliusban a Leagues Cup csoportkör keretein belül mutatkozhat be Messi, ahol a Cruz Azul mellett, az Atlanta lehet a másik ellenfél (Tata Martino edző egykori klubja). A csoportkört követően jön az egyenes kiesés szakasz, de ellentétben a Bajnokok Ligájával, csak egyetlen mérkőzés dönt majd a továbbjutásról. Az egész sorozatot egy hónapig tart, ezen idő alatt sem az MLS, sem a Liga MX nem üzemel. Az, hogy Messi bemutatását eddig húzták (vagy az argentin tolta el eddig), az egyértelműen annak a jele, hogy a 2026-os vb-rendezés miatt kellett Messi. Ahogyan Szaúd-Arábiának Cristiano Ronaldo volt egy marketinfogás (a 2030-as pályázattal kapcsolatban), addig Messivel a soron következő tornát népszerűsítenék. 

A bajnoki meccsek árnyékában

Az MLS jóformán idén már senkit sem érdekel az Inter Miaminál. Az alapszakasz kétharmadát letudta a csapat, lényegi eredmény nélkül, ráadásul szezon közben csináltak edzőváltás. Messi érkezése nem fog semmit befolyásolni, csak a nézettségre lehet hatással. Esetleg, ha a következő szezonra sikerülne még jobban megerősíteni a keretet, akkor lehetne arról beszélni, hogy a rájátszásért küzdenek. Ezért is van abban érték, hogy kikapnak a hétvégi bajnokin. A Leagues Cup is érdekes esemény, hiszen az egyik legnehezebb csoportba kerültek, Messi azonban egy-két meccsen csodát tehet, de a formája nagyon messze van, hiszen jóformán üdülésből érkezik.

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 július 15. 13:58 UTC.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Fabideciria/Shutterstock